Utolsó küldetés

Idei utolsó római napomon egy otthoni "megbízást" teljesítettem: Anya megkért, hogy gyűjtsek betlehemeket a városban. A "presepio"-k építésének itt nagy hagyományai vannak, de nem az egyszerű Mária-József-Kisjézus +1-2 pásztor konstrukciónak, hanem a kiterjedt, nagyobb területű diorámáknak.
Úgyhogy reggel a nyakamba vettem a várost, és igyekeztem fölfűzni minél több templomot az útvonalamra a Szent Péterig.
A házunk közelében is fölállítottak egy betlehemet, OSB lapból meg két (barna és kék) vödör olajfestékből készült. Szerintem minden esetlenségével együtt jó szándékot sejtet és belülre levelek vannak tapasztva a Jézuskának, szóval végül is egy aranyos darab.

Először a Santa Maria Maggiore-ba mentem, ahol (leszámítva a jászolereklyét) nem tették még ki a betlehemet. Az első telitalálat a Santa Prassede volt, majd időrendi sorrendben:

• Santa Maria di Loreto al Foro Traiano
• Santi Cosma e Damiano - 1700-ban készült, monumentális, nápolyi betlehem

Kb. 6 m széles lehet, és - bár kérnek offertát - nincs úgy kivilágítva, hogy jól fotózható legyen.

• San Giovanni della Pigna
• Santa Maria Sopra Minerva
• Sant'Ignazio
• Santa Maria ad Martyres (Pantheon)
• Sant'Eustachio
• Sant'Agnese in Agone
• Santa Maria in Vallicella

A Gesùval pórul jártam, ott sem készült még el a jászol. Végül eljutottam a Szent Péter térre, ahol csak egy takaró álványzat látszott, meg egy giga karácsonyfa. Ha már ott voltam, megírtam pár lapot a Vatikáni Postán, aztán hazajöttem.

A tér közepén, az obeliszk mellett áll, magasságban az obeliszk kb. 80%-a.

Az Írógép mellett elhaladva vettem észre, hogy az oldalán lévő ajtó nyitva van, egy ingyenes kiállítást lehetett megnézni olasz hadihajók és hadiléghajók zászlóiról. Nagyon nem merültem el nagyon bennük, viszont a kiállítóteremben tekinthető meg egy torpedónaszád és egy kétszemélyes torpedó is, azok elég izgalmasak voltak.

Találkoztam egy biciklis Mikulásfelvonulással és Pókemberrel is.

Szerencsére gyönyörű idő volt, ragyogott a nap, hetek óta először lehetett nyitott kabáttal, sapka nélkül jól ellenni. (Ehhez képest a mai doodle a tél első napját ünnepli...)

Többek közt emiatt nagyon jó érzés volt sétálni egyet, a templomokban szép klasszikus, az utcákon vidámabb karácsonyi zenék mentek. Az utolsó hét "televanahócipőm" hangulata után igazán jó búcsú volt ez. Még a végén visszajövök.

Alig több, mint három óra múlva indulok a reptérre, addig is üzenném a Wizzair-nek, hogy még nem késő:

Köszönöm minden Olvasómnak a figyelmet, mindig adott egy kis megerősítést látni a statisztikán, hogy követtek. Áldott ünnepeket!

Jöttömre ... múlva számítsatok! Éjfélkor, dél felől!

Hazafutás

Amikor még októberben - hol van az már - beszéltem Sárközy professzorral, azt mondta, hogy itt december 15. körül megáll az élet, véget érnek az órák.
Ez sajnos nem így lett, bár a paleográfia már lezárult a múlt héten. Viszont mennek tovább gőzerővel a közös olvasógyakorlatok, hétfőn is volt, csütörtökön is lesz. Az összes többi órát megtartják, sőt, irodalomból és dialektológiából még pótlások is lesznek. (Mondjuk a dialektológiáról ne beszéljünk, Vignuzzi időbeosztása és óraszervezése külön téma.) Úgyhogy szombatig minden nap járhatok egyetemre, ajvé!
Ez kicsit keresztbe tesz a tervezett angyalszolgálatnak, aminek nem örülök, jobban viseltem volna egy lecsendesedős hetet, de hát ez van.
Ma befejeződött a kodikológia kurzus, amit azért sajnálok, mert így januárra csak a "muszájos" órák maradnak. Akkor is, ha színvonalasak, más érzés lesz bejárni.
Irodalomórán láttam a kettes számú kötelező irodalmat, kicsit lehidaltam tőle (dimenzióját és árát tekintve is). Az egyik kolléga mondta, hogy ők sem szokták végigolvasni, de ezzel nem nyugtatott meg. Mondjuk nem is lehetett ilyen célja, mert a felkészülésről csak annyit mondott, hogy nehéz lesz. Köfi! Próbáltam beszélni a tanárnővel is, hogy mit meg hogyan kell tanulni, de a válaszaival nem lopta magát a szívembe.

Beszállókártya kinyomtatva, transzfer leszervezve, csak az idő múlik lassabban, mint eddig bármikor. Zulu mínusz 4 d 4 h 31 min.

Gaudete - gaudeo

Vége az utolsó előtti hétnek is, karácsony előtt. Hétfőn véget ért a paleográfia kurzus, lehet kezdeni a felkészülést a vizsgára. Danielével (olasz) és Annával (német) alakítottunk egy kisebb gyakorlócsoportot, pénteken ültünk le először, hogy hozzászoktassuk a szemünket az olvasáshoz. Nem jutottunk messzire, de azért eredményes délután volt, kisültek a nehézségek (aki a corsiva nuova-t kitalálta, az ...). Megnyugtató volt viszont, hogy láttam a szakirodalmat náluk, és csupa pozitívat nyilatkoztak róla.

Kedden volt a bolognai utazás afterpartyja, egy kis aperitivo meg sör után viszonylag hamar hazajöttem, mert szerdán nem akartam zombi lenni. A hazaút elég vicces volt, a megállóban rámtalált egy meglehetősen illuminált, a sötétben kitűnő rejtőszínnel bíró alak, aki először 50 centet akart kérni. Aztán a villamoson már rám akart tukmálni egy rágót. Amikor visszaadtam neki, hogy nem kell, meg hasonlók, elcserélte egy mandarinra, az már nálam maradt, amíg ki nem dobtam. Szerencsémre elkezdett másokkal incselkedni, akik jobban tolerálták, majd a Largo Prenesténél rájött, hogy ő a Trasteverére akart menni... Aki nem akarja térképen megnézni, az érje be annyival, hogy marha nagy kerülőt tett a kis butus. 

Nagy fegyvertény, hogy sikerült befejezni az egyik dialektológiás könyv kijegyzetelését. A végére már nagyon elegem volt belőle, mert az utolsó fejezetnek semmi köze nem volt ahhoz, amit a dialektológiáról képzeltem, de még ahhoz sem, amit Vignuzzi dialektológia néven tanít. De kész van, és ez a lényeg.

Ma délelőtt misén voltam. Odafelé, meg mise alatt szép idő volt, néztem is, hogy régen ragyogott így a Gesù. Hazafelé viszont elkapott egy futó zápor, de már a villamoson megszáradtam, nem volt vészes.

És hogy miért gaudeo? Egy hét múlva repülök haza az ünnepekre, már "vágom a centit". Fölfordítottam a harmadik gyertyát is (tűzvédelmi és "élni és élni hagyni" szempontok alapján nem pirózok a koszorúmmal), a negyediket már nem itt fogom.

Lapszemle

"Először találkozott Ferenc római pápa és Vlagyimir Putyin orosz elnök. A vatikáni megbeszélésre Putyin háromnegyed óra késéssel érkezett az olasz főváros közlekedése miatt." (Forrás) - Te meg próbálj meg pontos lenni...

Nagy kalandunk északon

A hétvégén a két Dórival elmentünk az ESN bolognai, három napos kirándulására.
Péntek hajnalban indultunk, nem volt egyszerű fölkelni, de aztán a buszon pótoltuk a kimaradt alvást. Délre értünk Ravennába, ahol rögtön kaptunk is egy piadinát, ami egy félbehajtott, kelesztetlen lepény különböző feltétekkel. A főfogást pármai sonkával, ruccolával és mozzarellával, a desszertet pedig nutellával fogyasztottuk. Az ebéd végeztével egy cseh lány társaságában szabad városnézést tartottunk, nagyjából azokat a helyeket néztük meg, amiket aztán az idegenvezetővel, de így legalább zavaró tömeg nélkül tudtunk fényképezni. A vezetett városnézés első állomása a Sant'Apollinare Nuovo templom volt, ahol gyönyörű ókeresztény (és részben ariánus!) mozaikokat láttunk. Persze ez utóbbiakat a bizánciak cenzúrázták.

A függöny fölötti világos félkörök valaha fejek/glóriák voltak, a kezeket pedig direkt hagyták ott, hogy a nyáj tudja, hogy nem buli ariánusnak lenni.

Utána Dante sírjához mentünk, hát fölujjongott a bennem fejlődő (?) italianista. A városnézés a San Vitale templomban végződött, ahol újabb mozaikokat csodálhattunk meg, és a kertjében áll Galla Placidia mauzóleuma is, ami szintén a mozaikok miatt érdekes.
Innen Riminibe mentünk, ahol a szállásunk volt. A Bounty nevű étteremben vacsoráztunk sajtburgert sült krumplival, amit matróznak öltözött pincérek szolgáltak föl. A hotelbe (Aldebaran***) visszatérve gyors botteillon, aztán irány a diszkó (Coconuts). Hát az vérpép volt, az ingyen koktélt lehajtva vissza is mentünk a szállodába.
Szombaton látogattuk meg Bolognát, jó időnk volt (a tavaszi, modenás kiruccanással ellentétben): kicsit csípős, de napos. Itt a vezetett városnézéssel indítottunk, ehhez a helyi ESN-esek asszisztáltak. Megmutatták a főteret és Bologna hét titkát (pl.: visszhanggal működő "telefon" a középkorból Re Enzo palotája alatt). Amíg a "titkok nyomában" jártunk, addig is adtak tippeket az önálló csatangoláshoz, amik később nagyon jól jöttek. Az egyik ilyen a Szt. István vértanúnak szentelt, hétszeresen összetett templom volt. A hét templom hét korból származik, hét stílusban épült, varázslatos a légköre. Az egyik kápolnában már egy nagy betlehemet is berendeztek, talán három kápolna volt különböző fegyvernemeknek szentelve, a repülősök fala például tele volt lelőtt/lezuhant pilóták képeivel. Az összes rész közül a legszebb talán egy nyolcszögletű terem volt, a közepén egy gyönyörű faragásokkal díszített, márvány emelvénnyel.

Végül megnéztük a San Petronio bazilikát is (a világ 5. legnagyobb temploma (és nagyobbra tervezték!), a főtéren).
Volt két kevésbé kulturált bónusz is a napban, az egyik a Santo Stefano előtti téren tartott bolhapiac, a másik pedig egy tűzoltó - wait for it! - bemutató a Piazza Maggiorén. Mindenféle járgányokat állítottak ki (a kétéltűtől a reptéri rohamkocsikig), a gyerekek pedig (kár, hogy már nem vagyok akkora) egy házikóban égő gázlángot (?) olthattak el mini vízágyúval, értelemszerűen tűzoltósisakban. A bennem elfojtott tűzoltó behúzott egyet az italianistának.

A háttérben ott a világ ötödik legnagyobb temploma, deee...

Riminibe visszatérve megvacsoráztunk, ezúttal a szállodában. Erre az estére is szerveztek bulit, de az előző esti tapasztalatok és a fáradtság miatt végül a szobában maradtunk és tévéztünk.
Ezt nem bántuk meg vasárnap reggel, én személy szerint régen ébredtem olyan kipihenten, mint akkor. Gyors csomagolás, reggeli, irány San Marino.
Itt hamar szabadjára lettünk eresztve, de korábban elláttak minket bőségesen turisztikai szóróanyaggal, úgyhogy nem voltunk elveszve - bár a Google Mapsről le kellett mondanunk, mert az adatroaming drága dolog. Noha többek közt ezért is értetlenül álltam a mini állam fogalma és létjogosultsága előtt, a városban csatangolva rájöttem, hogy itt én is jól ellennék magamban. Fun fact: van saját képsorozatuk az apró euró hátoldalára, DE: 1, Olaszországban verik; 2, szinte kizárólag gyűjtési célra. San Marino "City" egy hegy tetejére épült, van három vártornya, az első kettő nagyobb köré/alá épült a házak nagy része, a harmadik inkább csak egy őrtorony, a másodiktól egy vadregényes erdő választja el, amiben a nap vége felé egy kellemeset sétáltunk. A bennem lévő, szabadságolt cserkész a kiütött italianistát átlépve a felszínre tört egy kicsit.

A városban egy templom látogatható, nem a legszebb, amit láttam, de egyszerű és ízléses. Alapvetően középkori jellegű az egész hely, de azért már érződik rajta a felújítás hatása. Itt is gyönyörű időt kaptunk, olyan napsütés volt, hogy alig lehetett fotózni. A környező hegyekre nyíló kilátás is lenyűgöző a köztük gomolygó köddel. Érdekes aspektusa a városnak, hogy a "kínai" szuvenírboltokban is helyiek dolgoznak, és a szokásos turistacsalogató bóvlikon kívül indokolatlan mennyiségben árulnak air soft fegyvereket, svájci és egyéb bicskákat, kardokat (Aragorn Narsiljától kezdve Ned Stark pallosán át az SS és Luftwaffe tőrökig minden megtalálható itt). Délben itt is egy piadinát kaptunk be, ezúttal csak prosciuttoval.
Négy körül indultunk "hazafelé", értelemszerűen az olasz szervezők késtek negyed órát - de ezt leszámítva minden tisztelet az övék, mert egy remek programot hoztak össze. Jó hosszú volt a buszút (négy-öt óra), ezt bingóval próbálták földobni, némileg sikerült is.

Az egész út fergeteges volt, a lányok beszámolói alapján minden tekintetben messze jobb, mint a firenzei, úgyhogy örülök, hogy ezt választottam. A szervezők nagyon tudnak valamit, mert a költségvetésből még egy after is ki fog jönni kedd este. A térkép frissült, sok helyet bejelöltem rajta, további képek facebookon.

Tandem második felvonás, karácsonyi vásár

Múlt hétfőn este megint elmentem a tandemre, ami most a cineforumnak is otthont adó Tirabouchon bárban zajlott. Belefutottam egy-két régebbről ismerős spanyol arcba, akikkel nagyon jól eldumálgattunk már az - egyébként nem túl bonyolult és többnyire alkalomról alkalomra ismétlődő - gyakorlatok előtt is. Akkor este nagyon jó tapasztalatnak tűnt, pláne, hogy vacsit is adtak, de másnapra ez utóbbi eléggé megfeküdte a gyomromat.
Csütörtök este Ágnessel, Katával, Mátéval, Vikivel és Adrival elmentünk a Piazza Navonára, ahol karácsonyi vásárt tartanak. Na most, ami a téren fogadott, azt ránézésre sok mindennek neveztem volna, ezek között a karácsonyi vásár nem szerepel.

Wurstli, bazár, falunap, búcsú, zsibi ...

A négy folyó kútját elnyomva a teret most egy fröccsöntött ringlispíl uralja, ezt pedig céllövöldék, lacikonyhák és bóvliboltok (balatoni bazárhangulat!) veszik körül. Persze vannak extrák: forrócsokizós helyek, karácsonyi fánkosok, betlehemes boltok (főleg műanyag termékekkel). Elvétve forralt bor is előfordul.
A fánk baromi finom volt, megkenték nutellával a tetejét, hát utána nem kellett már vacsorázni. Adri a forró csokiról is elismerően nyilatkozott, de összességében ha az ember jó karácsonyi vásárt akar látni, és van választási lehetősége, akkor inkább Bécsbe menjen (vagy maradjon Budapesten).

Két nagy élmény

Pénteken fölkerestük a Priscilla katakombákat Dórival, két vendégével, Ágnessel és Katával. A Via Salariára kellett kimennünk, nem volt egy rövid út. A római viszonylatban is kicsit borsos belépődíj leperkálása után szinte azonnal elindultunk a csoporttal a föld alá. Nyirkos, de a felszíninél melegebb levegőt szívtunk a járatok labirintusában kavarogva. Az alagútrendszer nagy részében a falakat végig sírhelyek borítják, a legtöbb már kirabolt/kiürített állapotban volt, az utolsó csontokat az gondokság távolíttatta el, mert a turisták szuvenírnek néztek ezeket. A sírrablás több ezer éves, dicstelen hagyományai ellenére azért maradt egy-két érintetlen sír is. A csupasz falakra helyenként föltették mutatóba a sírkőtöredékeket, amikre latin vagy görög feliratokat és ókeresztény szimbólumokat (galamb, hal) vésetett a gyászoló rokonság. Az egyik sarkon még egy olajlámpa tartója is megmaradt. A katakomba igazi különlegessége két freskókkal gazdagon díszített és jól megmaradt kamra: egy családi sírbolt és egy összejöveteli (pl.: halotti tor) hely. A freskókon láthatóak a Mária- és Három király-tisztelet első képi bizonyítékai. Egy helyen látszik egy kis szekkótöredék is, de azok nagy része lepotyogott a párás levegőben. Van egy nagy szellőzőkürtő, a tetején látni az eget. Szerencsések voltunk, mert az elsők között mehettünk be a katakomba fölötti templom rekonstrukciójába, aminek falait további szarkofág- és sírkőtöredékekkel díszítették ki. Nagyjából egy óra alatt ért véget a túra, de rövidebbnek tűnt, olyan izgalmas volt. Az idegenvezető nagyon ott volt a szeren, az olaszokhoz képest jól beszélt angolul. Összességében nagyon megérte a ráfordított pénzt, ha katakombát akartok nézni, akkor ezt érdemes.
Este csatlakoztam a buli előtti forralt borozásra a csajokhoz és Andrishoz.

Ma dialektológia és ebéd után átbaktattam a Szent Péter térre, útközben megvettem a decemberi bérletet és Diabolikot. A bazilika tövében postára adtam két képeslapot, amit még előző nap írtunk meg Ágnessel. A látogatásom valós célja viszont a néhány órával később kezdődő vesperás (advent első vasárnapjának vigiliáján) volt, amire hivatalos volt az egész római, egyetemi ifjúság. Kata robbantott jegyeket, hatan jöttünk össze. Amíg a többiekre vártam, leültem az ajándékboltok között (nagyon jó idő volt, végre valahára!!!), és el is olvastam gyorsan a frissen szerzett képregényemet (mint tökéletes lelki megalapozását az adventnek). Négy körül össze is csődült a magyar grupp, beálltunk a sorba. Nem volt egy egyszerű eset, gyakorlatilag a tér közepétől a kolonnádok bal végéig ért a sor, ahol visszafordult és haladt a kolonnádok jobb végéig, ahol a beléptetőkapuk voltak. Értelemszerűen nem jutottunk be, viszont a végén egy határozott rohammal sikerült egész jó ülőhelyeket lőni a téren, ahonnan kivetítőn követhettük a szertartást.

(C) Sümeghy Kata
Adri - Eszter - io / Jozefa - Viki - Andris

Egy normál vesperáshoz képest bónuszként volt néhány köszöntő valami egyetemi főmufti részéről, aztán valamit a diákság képviselői is ügyködtek. Az imaóra nagyon szép volt, a pápa kórusa és egy egyetemi kórus énekelte válaszolgatva a zsoltárokat, a pápa mondott néhány rövid gondolatot, végül Miatyánkkal és áldással zárult a szertartás. Pápait azért nem minden nap kap az ember. Persze ekkorra már lement a nap, és kezdett a levegő is belénk fagyni, de hát ez benne volt a pakliban. Azért remélem egyszer élőben is láthatom az öreg Francescót.
Utána Katával elmentünk adventi koszorút gyártani, elvileg jött volna Dóri is. Eszközök hiányában (nem is) kicsit puritán lett az eredmény, de a második verzióra még Ahmad is azt mondta, hogy vállalható. Az otthonról küldött teanaptárral meg ezzel már teljes is a karácsonyi készültség.

Ha minden igaz, a negyediket már nem lesz módom meggyújtani.