Két nagy élmény

Pénteken fölkerestük a Priscilla katakombákat Dórival, két vendégével, Ágnessel és Katával. A Via Salariára kellett kimennünk, nem volt egy rövid út. A római viszonylatban is kicsit borsos belépődíj leperkálása után szinte azonnal elindultunk a csoporttal a föld alá. Nyirkos, de a felszíninél melegebb levegőt szívtunk a járatok labirintusában kavarogva. Az alagútrendszer nagy részében a falakat végig sírhelyek borítják, a legtöbb már kirabolt/kiürített állapotban volt, az utolsó csontokat az gondokság távolíttatta el, mert a turisták szuvenírnek néztek ezeket. A sírrablás több ezer éves, dicstelen hagyományai ellenére azért maradt egy-két érintetlen sír is. A csupasz falakra helyenként föltették mutatóba a sírkőtöredékeket, amikre latin vagy görög feliratokat és ókeresztény szimbólumokat (galamb, hal) vésetett a gyászoló rokonság. Az egyik sarkon még egy olajlámpa tartója is megmaradt. A katakomba igazi különlegessége két freskókkal gazdagon díszített és jól megmaradt kamra: egy családi sírbolt és egy összejöveteli (pl.: halotti tor) hely. A freskókon láthatóak a Mária- és Három király-tisztelet első képi bizonyítékai. Egy helyen látszik egy kis szekkótöredék is, de azok nagy része lepotyogott a párás levegőben. Van egy nagy szellőzőkürtő, a tetején látni az eget. Szerencsések voltunk, mert az elsők között mehettünk be a katakomba fölötti templom rekonstrukciójába, aminek falait további szarkofág- és sírkőtöredékekkel díszítették ki. Nagyjából egy óra alatt ért véget a túra, de rövidebbnek tűnt, olyan izgalmas volt. Az idegenvezető nagyon ott volt a szeren, az olaszokhoz képest jól beszélt angolul. Összességében nagyon megérte a ráfordított pénzt, ha katakombát akartok nézni, akkor ezt érdemes.
Este csatlakoztam a buli előtti forralt borozásra a csajokhoz és Andrishoz.

Ma dialektológia és ebéd után átbaktattam a Szent Péter térre, útközben megvettem a decemberi bérletet és Diabolikot. A bazilika tövében postára adtam két képeslapot, amit még előző nap írtunk meg Ágnessel. A látogatásom valós célja viszont a néhány órával később kezdődő vesperás (advent első vasárnapjának vigiliáján) volt, amire hivatalos volt az egész római, egyetemi ifjúság. Kata robbantott jegyeket, hatan jöttünk össze. Amíg a többiekre vártam, leültem az ajándékboltok között (nagyon jó idő volt, végre valahára!!!), és el is olvastam gyorsan a frissen szerzett képregényemet (mint tökéletes lelki megalapozását az adventnek). Négy körül össze is csődült a magyar grupp, beálltunk a sorba. Nem volt egy egyszerű eset, gyakorlatilag a tér közepétől a kolonnádok bal végéig ért a sor, ahol visszafordult és haladt a kolonnádok jobb végéig, ahol a beléptetőkapuk voltak. Értelemszerűen nem jutottunk be, viszont a végén egy határozott rohammal sikerült egész jó ülőhelyeket lőni a téren, ahonnan kivetítőn követhettük a szertartást.

(C) Sümeghy Kata
Adri - Eszter - io / Jozefa - Viki - Andris

Egy normál vesperáshoz képest bónuszként volt néhány köszöntő valami egyetemi főmufti részéről, aztán valamit a diákság képviselői is ügyködtek. Az imaóra nagyon szép volt, a pápa kórusa és egy egyetemi kórus énekelte válaszolgatva a zsoltárokat, a pápa mondott néhány rövid gondolatot, végül Miatyánkkal és áldással zárult a szertartás. Pápait azért nem minden nap kap az ember. Persze ekkorra már lement a nap, és kezdett a levegő is belénk fagyni, de hát ez benne volt a pakliban. Azért remélem egyszer élőben is láthatom az öreg Francescót.
Utána Katával elmentünk adventi koszorút gyártani, elvileg jött volna Dóri is. Eszközök hiányában (nem is) kicsit puritán lett az eredmény, de a második verzióra még Ahmad is azt mondta, hogy vállalható. Az otthonról küldött teanaptárral meg ezzel már teljes is a karácsonyi készültség.

Ha minden igaz, a negyediket már nem lesz módom meggyújtani.