Utolsó hét 2.

A csütörtök délelőtt csomagolással telt el, ebédidőre végeztem, így délután be tudtam iktatni a péntekre tervezett ajándékvásárlást. Ez utóbb kiderült, hogy piszkos nagy mázli volt. Jártam egy játékboltban, ahol gyermekrádió néven a legótvarabb aktuális popslágereket nyomták, a Palmában, ezúttal csak gumicukorért, és a S.Eustachio kávézóban. Közben benéztem még egyszer a tejbárba a Campo de'Fiorin, de sajnos nem hozták vissza az emlékkönyvet, így erről végképp lemaradtam. A magyar akadémián fölvettem egy csomagot, aztán felsétáltam az Aracoeli templomhoz.

A két álló szent nem vállalta az arcát. 

Láttam egy szép XIV. századi freskót meg egy Gyermek Jézus szobrot, aminek elvileg nagy csodatévő hatása van. (Hogy csak kettőt említsek: Jeruzsálemből Itáliába hajón jött, ami elsüllyedt, de a szobor azért partra "úszott"; egyszer pedig visszalopta magát egy kleptomániás római nemestől a templomba. De máig aktív, szülés előtt kismamák másznak föl hozzá imádkozni - ami elég nagy szó, én is majdnem kiköptem a tüdőmet, mire fölértem.) A kiírás szerint karácsonykor mindig nagy buli van itt. Ha már megmásztam a Capitoliumot, benéztem az Írógép (gyengébbek kedvéért Viktor Emmánuel emlékmű) belsejébe, ahol egy állandó Rinascimento kiállítás van: Garibaldi bokalövéstől lyukas csizmájától kezdve, a bokánlőtt Garibaldit hordó hordágyon, a bokánlőtt Garibaldit takaró takarón, a bokánlőtt Garibaldi csontszilánkján, a bokánlőtt Garibaldi sebét fedő gézen át a bokánlőtt Garibaldit ellátó orvos műszereiig minden nemzeti ereklye ott volt. Láttam többféle kardot, sisakokat-sityakokat, puskákat és persze egy csomó háborús hős (mert, mint kiderült, ilyenjük is van - vö.: világ legrövidebb könyvei: Olasz háborús hősök névsora) mellszobrát is. Kifelé kiélveztem a kilátást a város egyetlen pontjáról, ahol nem rondít bele a panorámába az Írógép. Utána elsétáltam a Trevi kúthoz, hogy biztos, ami biztos bedobjak egy pénzérmét. Persze nem hiszek az ilyen babonákban, mert egy délkelet-ázsiai varázsló potom 50 euróért adott egy amulettet az efféle hiedelmek ellen. Végül elmentem a Gesùba misére, utána pedig az "újmagyarokkal" pizzáztunk a Trasteverén.

Ha már annyit emlegettem, legalább a homlokzatáról legyen itt egy kép.

Ma, pénteken változó intenzitással (de többnyire nagyon) esett az eső. Ezért örültem, hogy a bazározást tegnap letudtam, mert nem nagyon kellett ázni. 64-essel elmentem a Szent Péterhez. Útközben elnavigáltam egy magyar párt a Navonára. A bácsi megkérdezte mit tanulok. Mikor mondtam, hogy olasz irodalmat, megemlítette, hogy ő is szorgosan forgatja a Madarász féle irodalomtörténetet, ugye én is ismerem. Nem világosítottam föl, hogy Acél tanárnőnél az opus a bibliográfia "kerülendő" rovatában szerepelt. Amikor beálltam a bazilika előtt a sorba, szerencsére éppen elállt az eső, sőt, a Nap is kisütött annyira, hogy két perc alatt megszárította az ernyőmet. Becsekkolás után első utam a gárdistákhoz vezetett, éppen láttam távozni egy "közpapot" meg egy bíborost, így sikerült az ifjú fejjel csak "toppogatás"-nak nevezett, egyházi személyeknek járó köszöntésüket azonosítani: a papnak csak egy vigyázzállást vágott ki, de a bíborosnak az alabárdot megemelve fegyverrel tisztelgett. Sajna sisak nem volt rajta.

Itt éppen "Pihenj!" üzemmódban.

Utána bementem a bazilikába, körbejártam, megsimogattam az öreg Kéfás lábát, aztán amikor beteltem lelkileg, viszont kiüresedtem gyomorilag, hazafelé vettem az irányt.

Útközben betértem a Fornóba, ettem egy mortadellás pizza biancát, leöblítettem egy doboz Nastro Azurroval. Hazafelé a 40-es buszon sikerült egy lopás meghiúsítását végignézni, szerencsére nekem csak a szemtanú szerep jutott. Az eső közben újra erőre kapott, részben emiatt is pokoli zsúfolt volt a villamos.

De hogy ne ezek a negatív dolgok zárják a blogot, álljon itt egy újragondolt klasszikus:

Nincs tartózkodási engedélyem, nem vagyok digó és nem hordok homártasit. A világ egyik legszebb és legtöbb dialektust felvonultató nyelvét töröm, és rajtam kívül csak a beavatottak tudják, hogy mire gondolok, amikor azt mondom a vucumpráknak: Siamo froci! A házipálinkám megelőzi a honvágyamat és másnap nem örülök, hogy ha a buliban összekeverem a limoncellót a sambucával. Büszkén gondolok Romulusra, az alapítóra, a pontifex maximusokra, Dantéra és Boccaccióra. Szeretem a non-stop dudaszót, a kétszer csípős pepperoncinót, a zöld villamost, a chinottót. Itt élek Róma peremén. Pálinkaivásban mi vagyunk a császárok és igen is ide járnak a világ legszebb női! Római erasmus! Én így szeretlek!

Köszönöm a megtisztelő figyelmet!

Utolsó hét 1.

ATAC vonaljegy: 1,5 Euró. Havibérlet: 35 Euró. Az érzés, amikor kigyullad alattad a villamos: PRÁJSZLESSZ!

Hétfőn nem sok minden történt velem, voltam menzázni. Este kikísértem Ágnest a reptérre, beszélgettünk még egy nagyot egy kávé mellet.
Kedden az Erasmus irodában voltam, kikértem az igazolást az elvégzett tárgyaimról (Transcript of records) meg a kint töltött időről. Utána beadtam egy könyvet a nemzeti könyvtárba (mondjuk több könyvet vittem be, mint amennyit kihoztam).
Szerdán a Vatikáni Múzeumokba mentem. Negyedik alkalommal látogattam meg, de most sikerült először eljutni a pápamobilok kiállítására. Itt áll egy vitrin is, tele az argentin és olasz válogatott által a pápának küldött ajándékokkal.

A Fiat, amiben II. János Pált meglőtték

A pápának küldött bogár az utolsó, mexikói gyártósorról - Három film is az eszembe jut róla:
"kedvenc színe a babakék" (Blöff)
"De ez, ez a fehhérgummi, kiabál: Ide nézz, itt vagyok, kell imád!" (Verdák)
és persze Herbie

Ismétlés jelleggel végignéztem a Pinacotecát (legalább több Raffaellót is láttam, nem csak a Villa Farnesina egyetlenét).

Meg persze egy Leonardo is kell a gyűjteménybe

Végignéztem még az antik szobrokat, tábla- és sírkőtöredékeket. A Palazzo Altemps, Massimo és a Diocletianus Thermák után már azt hittem, nincs több kő Rómában. Thorin elmémesedett, Hobbit filmbeli mondását idézve: I've never been so wrong! A kortárs művészeti tárlaton gyakorlatilag rohamtempóban vágtam át, de a Raffaello Stanzákat behatóan áttanulmányoztam.

HKT - Dante, Homérosz, Vergilius

A Sixtusi kápolna mennyezetének középső sávját már sikerült fejből "felmondani", és Szt. Bernát lenyúzott bőréről is ismerősen kacsintott Michelangelo. A kodikológia kurzus után már egészen más szemmel néztem a Papíruszok termének kincseire is, és jó volt látni élőben egy római viasztábla rekonstrukcióját meg persze a stilusokat és egyéb antik íróeszközöket.
Este kimentem a Terminihez elbúcsúzni Vikitől, Dóritól és Adritól. Már csak én vagyok itt az "őszi kollekcióból". Fura. A búcsú elég összecsapottra sikeredett, mert a buszuk késve érkezett, viszont rohamtempóban indult, az utaskísérő gyakorlatilag úgy rángatta ki a lányokat a lovagjaik karjaiból.
Utána menzázni meg fagyizni mentünk volna Ahmeddel, de lemondta. Úgyhogy végül magamban jártam le a vacsorát a Gianicolón. Bár a szemüvegemet otthon felejtettem, ami sokat rontott a kilátásaimon, de azért így is nagy érzés volt még egyszer végigtekinteni önként vállalt száműzetésem színhelyén. Meg Türr István csirkecomb méretű bajszát meg kell rángatni, bármi történjék is.
Hazafelé az 5-ös villamos csuklója egyszer csak mocskosul füstölni kezdett, sőt még szikrák is pattogtak onnan, ahonnan a füst jött. Jó büdös volt, az a frankón égett műanyagszag. A vezető megállt, aztán még elmentünk lehúzott ablakokkal a Porta Maggioréig, ahol leszállította a népet, majd bedöcögött a remízbe.

Rómában a helyzet (2000 éve) változatlan

Róma, óriási, ordító város, nem pihen el.

Világ csodája, kiabáló, ki nem fulladó és el nem rekedő, reggeltől estig hirdeti az életet, mely emberhangokból, érc-csörömpölésből, szerszámkopácsolásból tevődik össze.

Kezdődik a zenebona kora hajnalban, mikor a pék házról házra járva árulja kis friss süteményeit, s a tejes régi nótájával fölveri az álomszuszékokat. Akkor megmozdul az alvó. Ébredeznek a vityillók, melyek valamely domb alján lapítanak, a bérkaszárnyák, melyek felhők közt vesznek el a porban, rozoga, piszkos lépcsőikkel, proletár lakóikkal, kik poloskás ágyban hálnak, feleségükkel, öt-hat gyermekükkel együtt és reggelire csak savanyú, fekete kenyeret rágnak.

Micsoda zűrzavar az utcán. A műhelyekben zajong a munka. Kalapácsok, vésők, fűrészek feleselnek egymással. Kocsisok káromkodnak, kik majdnem elgázolnak egy rabszolgát, suhancok és a gladiátor-tanfolyamok növendékei birkóznak az iskola kapujában, borbélyok hajlonganak, ravasz ötlettel csalogatják be a járókelőket, a kocsmákban betörik az ember orrát, aki üvölt, a többiek röhögnek, az utcasarkokon pedig a szemfényvesztők, bohócok, kígyóbűvölők, malacidomítók úgy szavalnak, hogy a szekerek zaját is túlharsogják. - Kosztolányi

Vásárnap

Ma reggel magyar misére mentem, tegnap a vezetésen pont hallottam, hogy lesz, úgyhogy gondoltam kihasználom az alkalmat. A Farnese palota melletti utcában van egy kis temploma a bolognaiaknak (Santi Giovanni Evangelista e Petronio), ott celebrálta a misét egy fiatal pap, aki a Santa Croce egyetemen ösztöndíjas. Maga a mise nem volt extra: a magyar népénekeket az autentikus (elnyújtott, a ritmus nyomait is nélkülöző) stílusban adtuk elő, a gyerekek bőgtek. Azért a végén a Himnuszt meg a Boldogasszony anyánkat elénekelni egészen szívet melengető érzés volt. Volt egy rövid megemlékezés a bibliafordító bencés Békés Gellértről is. Ennek okán megjelent a Letta-kormány kongói származású, integrációért felelős miniszter asszonya is, akit anno Békés atya karolt fel és segített Rómában.

Utána találkoztunk egy követségi alkalmazottal, akit a Morzsa kocsmában ismertünk meg, és Dórival. Együtt elmentünk a Porta Portesére, amit többé-kevésbé sikerült is bejárni, mielőtt teljesen bezárt volna kettő körül. Túlsúlyban voltak a turkálók, a kínai bóvlielektronikát árulók asztalai és a szabadtéri antikváriumok, de azért volt egy "Best of communism" jellegű stand is, ahol vadászpilóta kezeslábastól kezdve a nálunk is rendszeresített, bab alakú alucsajkáig (10 euró) minden megtalálható volt. Katonai göncöket több helyen is árultak, a legjobban az 5 euróért vesztegetett terepszínű dzsekik döbbentettek meg, amikkel szemben normális esetben nincsenek komoly ellenérzéseim, na de hogy CORRECTIONS felirattal a hátán ki veszi meg... Viszont remek cserkészing-alapanyagokat is láttam 2 eurótól (otthon újat tízszer ennyiért lehet venni). A LEGO minifigura sorozatok csalódott gyűjtőinek is érdemes útba ejtenie a helyet, mert itt már átlátszó zacskóban lehet megszerezni a darabokat (persze alapos felárral). Jót röhögtem még a nyomtatópatront utántöltő injekciós tűn is.

Visszasétáltunk a S.Maria in Cosmedin magasságáig, ahol különváltunk. Hazatérés előtt még benéztem a San Giorgio in Velabróba, egy kedves, bejáratott helyemre, meg a Sant'Anastasiába, ami viszont egy kicsit jellegtelen barokk templom.

A hazafelé út is tanulságos volt, a villamos vezetőfülkéjében felfigyeltem egy fejjel lefelé fölragasztott felhívásra, hogy hogyan kell üzemképtelenné a járgányt a vezetőnek a fülke elhagyásakor. Sikerült róla kisütni a különböző villamostípusok neveit is. Ez alapján egy kis Wikipediás kutatás után kiderült, hogy az 5-14-19 vonalon legtöbbször közlekedő tragacsok közel 66 éve szolgálnak. Úgyhogy aki még egyszer a szovjet metrók korát szidja...

Megérint a történelem

Szoktam mondani, hogy azt szeretem - talán a legjobban - Rómában, hogy testközelségben vannak az antik és középkori emlékek. Na, tegnap is előjött a középkor, amikor a Via Giulián a hátunk mögött loccsantottak az utcára egy vödör folyadékot. Nem analizáltuk behatóan, hogy mi volt, de azért... :-)

Két végéről a gyertyát

Péntek este csatlakoztunk az ESN Spring Break partihoz a Bohéme nevű helyen, előtte Dórinál melegítettünk. Előkerült egy nagy rakás második féléves erasmusos, ilyen fura, előttünk az utódaink érzés szállt meg. A buliban semmi említésre méltó nem történt, hajnali három tájt betettek néhány hallgatható, kicsit retró számot. Utána ettünk egy kebabot, a töröknél nagyon durva hangulat volt: ahogy támasztom a pultot, egyszer csak elszáll mellettem egy kulcscsomó, majd rövidesen egy pénztárca. A kulcs a tetejében a konyhaszekrény alatt landolt, nem volt egyszerű kör, mire a személyzet előkaparta. Ezután a lányok sörzuhanyt vettek, valaki leejtett egy bontatlan sörösüveget, a kupak elrepült, meg szerteszét fröcskölt a drága nedű. Nem tudom, hogy a kupak vagy csak egy erősebb sörsugár volt az oka, de egy fájdalomtól összegörnyedt gyerek nagyon dörgölte a szemét, valószínűleg betalált neki valami. Juventus ventus.
Szombat reggel fél hétre ágyba is kerültem, de fél tizenegy után már nem sikerült vízszintesben maradni, nem tudom hogyan, még Achmed is aludt. Kicsit összeszedtem magam, aztán bementem a menzára kajálni. Gyanúsan másnapos kaják voltak, a saláta elég csoffadt volt, és a húsok is ugyanolyanok volt, mint tegnap (narancsszószos csirke, bár a narancsot csak egy héjdarab jelezte, és sült hal). Utána Ágnessel az Anna tejbárt (pontosabban a magyar bejegyzéseket is rejthető vendégkönyvét) akartuk felderíteni, de kicsit elszerveztünk egymás mellett, mert még otthon volt, amikor én már a menzán végeztem. Végül a Termininél vártam be, ahol egy könyvesboltban ütöttem el az időt. (Találtam egy zseniális - csak sajnos angol nyelvű - római légiós kézikönyvet.)
A tejbárt némi kerülőút árán sikerült lokalizálni, de zárva volt. Így továbbálltunk a San Giovanni e Paolo templomhoz, ahol a magyar akadémia kulturális referense szervezett egy visita guidatát a templom alatt feltárt  antik házakban (Case Romane in Celio). Szép nagy csoportnyi magyar jött össze, 46 ember, 0-99 évesek. A falakat több helyen III-IV. századi, főleg groteszk stílusú freskók borították: géniuszok, madarak, néhol csak sima márványutánzat. A keresztény vonal egy többféle módon értelmezhető mennyezetképen és egy keresztre feszítés + köpenyre sorsvetés jeleneten volt tetten érhető. Ez utóbbiak érdekessége, hogy Jézus a kereszten is kék köntöst hord (illetve egy ilyenre vetnek sorsot a katonák), ami a palesztín és/vagy szír szerzetesek viselete, tehát valószínűleg ők festették. Itt a lakókörnyezetem részleteibe beavatott magyarok feltűnően elkezdtek vigyorogni. A feltárt termek után még egy múzeumnak berendezett helységben is körülnéztünk, ahol amforákat, a San Giovanni e Paolo román harangtornyának eredeti kerámiaelemeit és egyéb az ásatásokon előkerült tárgyakat állítottak ki. A fényképek a gyenge fényviszonyok miatt nem sikerültek jól sajnos, valamint a túra felénél meghalt a fényképezőgépem.)
A látogatás után elmentünk a Palmába fagyizni, Kazi Dórit is sikerült meggyőzni, hogy mégis csak ez a legjobb fagyizó Rómában. Fekete erdő és ananász fagyit ettem, az utóbbi is jó volt, de a fekete erdő büntetett. Innen egy Despar bevásárlás után a magyar akadémia felé vettük az irányt. Közben újra benéztünk a tejbárba, ezúttal nyitva volt, de a keresett vendégkönyvet a tulajdonos néni unokája elvitte. Shit happens. Ezután benéztünk a Morzsa kocsmába, ami egy "ha jöttök, lesztek; ha hoztok, esztek-isztok" jellegű találkozási lehetőség a római magyar ajkú populációnak az akadémia klubhelyiségében. Remek téma volt napirenden: a zsebtolvajlások. Balázst, aki most kezdi az erasmust, eléggé felzaklatta a téma - főleg, hogy tavasszal még jobban beindul a biznisz; de hogy őszinte legyek, hazafelé én is jobban odafigyeltem a zsebeimre meg a körülöttem állókra.

60. ünnepi, indokolatlan poszt

Két hónap után könnyes búcsút vettünk az asztalon aszalódó karácsonyi panettonénktól.

Buli elé útravalónak

Délelőtt a Trasteverén

A cím egy kis költői túlzást tartalmaz, mert 11-kor találkoztunk Adrival, Dórival és Balázzsal (második féléves erasmusos) a Termininél, és mire a busz elindult, meg átért a Tiberisen, bőven volt már dél. De ebéd előtt voltunk, szóval délelőtt.
A cél a Villa Farnesina volt (a lányok beharangozása szerint csurig Raffaelloval). A buszmegállóból még kellett egy kicsit gyalogolni. A múzeum honlapján található leírás alapján, meg egy kicsit improvizálva, de alapjában véve sikerrel eljutottunk a Via della Lungarára, ahol a Farnesina van. Vele szemben meg a Palazzo Corsini. (Az gondolom csak az olasz életérzés kifejezése, hogy a Corsini a 10-es, a Farnesina a 230-as házszámot viseli. Tényleg konkrétan szemben vannak egymással.) Na most mindkét épület előtt állt egy-egy tábla, miszerint Villa Farnesina, meg rajta egy Raffaello kép fotója, csak az igazi Farnesina kapujára rá van írva, hogy Accademia dei Lincei. Mondom a népnek, balra át, kizárásos alapon oda megyünk, ahova nincs Lincei írva. A jegypénztárnál a vásárlás után (elsőre örültem, hogy a honlapon megjelölt árnál 50 centtel olcsóbb a jegy) kezdett gyanús lenni, hogy nem ide készültünk. Kicsit begyulladtam, mert ez azért már mégis nagy lúzerségre és tájékozódási képtelenségre vall (pláne egy cserkésztől). Szerencsére rajtam kívül csak Adrinak kellett jegyet vennie (Dóri idegenvezető, Balázs építészhallgató, így ők ingyen mehettek be), és azt is leírta a múltkori sörmeghívásomból, szóval nem lett feszültség a tévedésből. (Sőt, a látogatások végén, a helyszínt alaposabban felmérve ők is elismerték, hogy elég szemét - pontosabban üzleti szempontból rafinált - módon vannak kitéve a táblák.)
A galériában főleg XVI-XVII. századi festmények voltak, igazából egy Caravaggio (a kilencedik, amit eredetiben látok itt Rómában) Keresztelő Szt. János vitte a prímet, meg volt még egy Rubens arckép is.
A viszonylag rövid kiállításon végigérve azért még átmentünk a Villa Farnesinába is, ha már ez volt az úticél. Ennek sem óriási a látogatható része, és mint kiderült, csak egy igazi Raffaello van - de az kétségkívül nagyon szép. A loggiát elvileg a tanítványaival dekorálták, a Galateához képest azért látszik is a minőségi különbség. Az emeleti nagyterem is érdekes volt, mind a négy falra Baldassare Peruzzi pingált perspektívikus oszlopokat meg városképeket, egészen meggyőző. Az viszont tök durva volt, hogy helyenként össze voltak karcolva-firkálva a falak.
Utána - stílszerűen a Piazza Farnesen átvágva - elmentünk a menzára megebédelni. Péntek lévén megint volt tenger gyümölcseis tészta.
Este ESN buli!

Utolsó vizsga

Szerda délelőtt letettem az utolsó vizsgámat is irodalomból. Bár a kurzus alatt elég ellenszenvesnek tűnt a tanárnő, a vizsgán végül nem szívózott, csak egy általános képet kért a Novecento irodalmáról. Amikor látta, hogy megy, meg is állított, aztán felsoroltatott néhány írót-költőt, és egy harmincassal elengedett. Hatalmas megkönnyebbülés volt, bár tudom, hogy még otthon is vár rám néhány beszámoló. Ágnessel menzáztunk meg kávéztunk. Teljesen kiütöttem magam már a szimpla mascarponés tésztával, a másodikat már nem bírtam megenni.
Hatra rohantam Kittihez, mert felbérelt hordárnak a reptérig. A Terminin még bementünk egy McDonaldsba (5 hónap után először), mert nagyon éhesek voltunk. A kihagyott második itt megbosszulta magát. Felszerelkeztem egy Happy Meal menüvel, mert a LEGO Kalandos pohár nagyon csábított. Még egy nagy kocka parmezánt is adtak hozzá. Ezt végül is csak a reptéren sikerült elfogyasztani, mert a Terravisionös néni nagyon csúnyán nézett rám, amikor meglátta, hogy kaját akarok a buszra vinni. A Fiumicinon feladtuk Kitti csomagjait, aztán már jöttem is haza, hogy nyugodt lelkiismerettel kialhassam magam.
Ma egy gyors Tuodis bevásárlás után menzáztunk a lányokkal, aztán elmentem a Szent Péter térre, ahol is megjutalmaztam magam a paleográfia vizsgáért egy Cappelli-féle olasz-latin rövidítésjegyzékkel. Egyébként egy tök király könyvesboltba kellett érte menni, gyorsan be is írtam a Rómás moleskinembe. (Telik-telik élményekkel, tippekkel, trükkökkel.) Mire hazaértem, helyreállt az internetkapcsolat, úgyhogy most már nem kell visszaszámolni a heti 500 MB mobilnetből, és a sorozataimat is meg tudtam nézni bő másfél hét késéssel.
A jövő hétre már nagyjából betervezgettem a hiányzó, de felderítendő látnivalókat, meg lehet, hogy egy-két váratlan újdonság (és hordárkodás) is befigyel majd.

Utolsó előtti hétvégém

Péntek óta elkezdtem intenzíven újrafeldolgozni az irodalomtankönyvet, ezúttal az antológikus részt is elolvasva. Így szerencsére sikerült egyes szerzőkkel egy kicsit összebarátkozni, közelebb kerülni a tananyaghoz. Ennek ellenére újra meg újra feltör bennem egy barbár indulat, hogy megfogjam az egeret (vagy bármit) és a falhoz (vagy bárhova máshova) odavágjam, már nagyon elegem van a vizsgaidőszakból. Többek közt ezért is este már nagyon ki akartam mozdulni, úgyhogy csatlakzotam a Valentin napi partira melegítő lányokhoz. Úgy voltam vele, hogy adok egy esélyt a partinak is, csak aztán az egyik hölgyeményt haza kellett fuvarozni, mert már a szórakozóhely előtt majdnem elaludt a... fáradtságtól. Úgyhogy így ugrott a dizsi, de azért anélkül is kellemes este volt.

Szombaton volt az MA jelentkezés határideje, egy Achmeddel elköltött ebéd után bementem a campusra, hogy el tudjam intézni online a jelentkezést (az albérletben már a második hete nem működik a hálózat). Miután az otthoniaktól beszereztem minden hiányzó anyagot, egyszer elszúrtam a kártyás fizetést (megszakítottam a tranzakciót, amit nem kellett volna, végül sikerült átutalással kiegyenlíteni a számlát) és összedobtam egy közepesen ergya motivációs levelet, már a kétoldali agyfallosz kerülgetett. Ehhez jött még, hogy a Facoltà di Scienze Statistiche előterében ültem, mert a bölcsészkart már bezárták, és fél percenként pislogtam fel, hogy innen is mikor dobnak ki... Ez a két óra majdnem annyit kivett belőlem, mint bármelyik eddigi vizsgám. Hazafelé facebookon az egyik magyar kolleginával „vak vezet világtalant” jelleggel még egyszer ellenőriztük a procedúrát. Este még átszaladtam Ágneshez, valamit kijavítani, de végül nem kellett már belepiszkálni. Legalábbis remélem, hogy nem kellett volna. Kaptam tőle egy finom teát, az segített egy kicsit lehiggadni. Este Dórihoz voltunk hivatalosak búcsúbuliba, ma reggel repült tovább Krakkóba. Fogyunk.

Ma mise után átsétáltam a S.Maria sopra Minervához, hogy végre megtaláljam a Bembo sírt. Sajnos éppen mise volt ott is, úgyhogy nem lehetett a templom felénél előrébb menni, így buktam a küldetést. Telefonos segítséggel (olasz wiki) kiderítettem, hogy a sír a főoltár mögött van, oda valószínűleg nem tudnék bejutni amúgy sem, de annyi baj legyen. Egyébként véget ért az esős évszak, a héten szinte végig jó meleg és ragyogó napsütés volt. Ez már mediterráneum!

De utilitate litteraturae studii, avagy milyen gyöngyszemekre lehet bukkanni a kötelező irodalom olvasása során

Nézelődve nem egy meghatározott gondolat járt a fejében, hanem gondolatok zavaros gubanca; lelkét pedig egy minden mást kioltó érzés szállta meg: egy teljes és tiszta ráébredés az ő régi szeretetére Róma iránt, a legédesebb Róma iránt, a hatalmas, magasztos, egyszeri Róma iránt, a városok városa iránt, ami örökké fiatal, megújuló és titkozatos, akár a tenger. - Gabriele D'Annunzio