Én nem mondom,

hogy koszos a mosogatónk, de az előbb egy kedélyes penészgomba megkínált a háziúr kéthetes spaghettijével...

Villámlátogatás és kodikológia

A múlt hétvégére hazarepültem Bendi öcsém szalagavatójára. Több ismerőssel találkoztam, mint gondoltam volna, a fél cserkészcsapat ott volt az eseményen, meg sikerült beszélni régen látott tanárokkal is. Aztán elkísértem Bendit az afterra (bár onnan elfele nagyobb szüksége volt a kíséretre). A buli végén belapátoltunk egy hullarészeg gyereket egy kocsiba, közben picit lehánytak, egy élmény volt.

Vasárnap szokatlanul pontosan és gyorsan sikerült visszaérni Rómába, hétfőn már kezdtem is tanulni a mai kodikológia vizsgára. Tök gáz, hogy az egyetemi könyvtárban a raktárból kikért könyveket 15:30-kor vissza kell adni, alig van idő, hogy olvasson az ember. Otthon még háromig nyomtam a tanulást, a vizsga csak tízkor kezdődött, szóval még egy kicsit pihenni is volt időm.
Ezúttal "csak" 28-ast kaptam, de az otthoni fogalmak szerint ez is ötös, szóval nagyon örülök neki. Annak meg pláne, hogy a tanár szerint olaszból is sikerült fejlődnöm a félév folyamán. Egyébként rendesen megizzasztott, szinte minden órán érintett témába belekérdezett. Amikor a vörös tinták felsorolását kérte, közel voltam a halálhoz, de aztán megúsztam. Ezzel a vizsgák felén túl vagyok. A nagyobbik, de könnyebbik felén.

Most veszek egy pár mély levegőt, aztán alábukom a XX. századi irodalom és a középkori paleográfia mélységeibe.

Apám házában a sok napszámos bővelkedik kenyérben, én meg...

Régen pénteken szokás volt böjtölni, és megtartóztatni magunkat a melegvérű állatok fogyasztásától, ugye?
Tészta tenger gyümölcseivel és bundás rák a menzán. Kép nélkül elhinnétek?

Második menet

Egy nap intenzív tanulás és közel négy és fél óra alvás után harmincassal távoztam a nyelvészet (Questioni della storia della lingua italiana / Linguistica italiana / amit akarsz, csak 6 CFU legyen) vizsgáról.
Elég frászban voltam, de a tanárnő nagyon emberséges volt, úgyhogy nem kérdezett nehezet (Vocabolario della Crusca, kb. erről beszéltünk a legtöbbet). A végén mondta, hogy látszik, hogy tanultam, bár vannak még lyukak, meg órára is jártam, aztán bevéste a 30-ast. Kérdezte az előző vizsgát is, hangsúlyoztam az "e lode"-t, erre azért mondta, hogy az most elmarad, de a lényeg, hogy tapad a bélyeg. Már csak három vizsga (Olaszhonban...)!

Jutalomjáték

A tegnapi dialektológiavizsga "ünneplése" két felvonásban zajlott, először is tegnap elmentem Tandemre, ahol söröztünk-dumáltunk egy kicsit. Többek közt megtudtam Jadtól, hogy az örömlányok római "mignotta" megnevezése az anyakönyvekben használt m.(adre) ignota, ismeretlen anya, rövidítésből származik. Zseniális, ezt bírom a nyelvészetben.

Ma délelőtt megint paleográfiáztunk, aztán menzáni is közösen mentünk a kollégákkal, és Anna barátja is hozzánk csapódott. Egyébként ma szokatlanul jó disznósültet adtak, nagyon bejött.

És akkor, eljött az este, a meccs, mert azért vannak a Szent Péteren és a Colosseumon túl is kötelezők...
19:30-kor találkoztunk Adrival, Dórival, Kittivel és Andrissal az Ottaviano metrómegállónál, onnan busszal mentünk a Stadio Olimpicóhoz. Többszöri tüzetes vizsgálat után be is jutottunk a stadionba, ahol már javában állt a bál, éppen a kezdőcsapatok névsorait olvasták be. A Juventusszal kezdték, minden egyes nevet hangos füttykoncert kísért, majd a Roma nevei következtek, ahol a konferanszié csak a keresztneveket mondta be, a vezetékneveket a stadion egy emberként, teli tüdőből üvöltötte.
A stadion északi végében (Curva Nord) ültünk. A két oldalsó szélen vannak a legdrágább és viszonylag jobb helyek; a Curva Sud a bérletes, vad szurkolóké (~B közép); a Nord a kevésbé elvadult és eleresztett rajongóknak van, de azért itt is jó hangulat uralkodott. A hely tele volt, egyedül a Juve drukkerek és a mi részünk közt volt egy szélesebb, üres biztonsági sáv.
A meccs eseményeit nálam profibb szakemberek már biztosan megírták, úgyhogy nem fogom részletezni annyi elég, hogy egy második félidőben szerzett góllal 1:0-ra nyert a Roma. Amikor berúgták a gólt, mindenki egymás nyakába borult, hatalmas óváció; amikor az eredményjelzőre is kikerült, egyszerre kezdett el mindenki ugrálni, szinte rengett a föld is. Sajnos nem láttuk jól a gólt, mert ekkor már a Roma a déli kaput támadta.
A déli végeken folyamatosan gondoskodtak látnivalóról, több füstgránát, petárda is eldurrant, a gól után olyan szag volt, mint egy kiadós csillagszórózást követően.

A meccs lezárultával néhány szurkolói nótát még megvártunk, majd elfelé vettük az irányt. Egy jó darabig gyalogoltunk a Tiberis mentén, hogy kikerüljünk a tömegből, aztán mindenki ment a maga útján.

Tűzkeresztség

---Jelentés a hátországnak---
2014. január 20., Róma, Hidegfront

01:15 Takarodó
07:45 Ébresztő
09:00 A bevetés előre látható időpontja.
09:15 Vignuzzi (az ellen) feltűnik
09:30 Kiderül, hogy a mára kiírt áldozatok a január 20-feburár 4. időintervallumba vannak szétosztva. Elsőre úgy tűnik, hogy január 23-án kell jönnöm, amikorra már másmilyen vizsgát terveztem.
10:00 Az egyik helybelivel kötött stratégiai szövetség értelmében időpontot cserélünk, így rám az elkerülhetetlen 14:00-kor fog lesújtani.
10:30 További dialektológiai jellegű (had)gyakorlatok.
12:30 Hadtáp. Olyan asztalhoz ültem le, aminek nem volt lecsavarozva a lapja, és amikor meglöktem, az első fogásomba jeges tea, a másodikba chinotto ömlött. Nyami.
14:00 Konfrontáció az ellennel.

A vizsga a véres várakozásokkal szemben egész baráti hangulatban zajlott, először az autovalutatív teszt (olasz fordítástechnika 1: test autovalutativo) eredményét kérdezte a prof, a hibáimba kérdezett bele, de azokat átnéztem, úgyhogy már jól ment. Utána érdeklődött, hogy melyik téma fogott meg a legjobban, benyomtam azt, amit a legjobban tudtam (Tre Corone és jelentőségük), végül néhány rövid kérdést adott, amikre többnyire sikerült jó választ adnom. Végül dicséretes 30-assal távoztam, de azért megizzadtam rendesen, a kezem egész vizsga alatt remegett.

Most már édes és megérdemelt lesz a holnapi pihenés:

Múzeum extrákkal

Kétezer éve, hogy Augustus szemfényi kihunytak,

mert a gonosz párkák elvágták élete szálát.

Hírneve mégis a nép közt szálldos szájrul a szájra,

hódításait és békéjét, mondd, ki feledné?

Emlékére a római nép most mind beszerezte

távoli szobrait és arcát őrző kameáját.

Pannón ifjak az Urbs széléről most ide gyertek,

ezt a dicsőséges gyűjtést élőbe' csodálni!

Mentünk!

Délre terveztük a találkozót, én kevéssel 11 után már ki is nyitottam a szemem. Innentől kezdve az események varázslatos gyorsasággal zajlottak, végül sikerült is odaérni maximum öt perc késéssel. A két Dóri és Andris már ott vártak, Kata egy fél óra múlva csapódott be, mert dugóba került. Amíg megjött, az elnöki palota mellett süttettük magunkat a Nappal, ma ragyogó idő volt.

A kiállítás teljesen lenyűgözött: szobrokat, kő és cserép frízsorokat, ékszereket és pénzérméket láthattunk. Az első teremben egy monumentális Augustus és egy életnagyságú Livia szobor volt, utána jött egy szoba csurig kőfejekkel, amik a családtagokat és harcostársakat ábrázolták. A következő terek témái a mindennapi luxustól az első császár korát jellemző művészeti fellendülésig terjedtek, végül Augustus istenné válásának is szenteltek egy termet. Itt állították ki a Medinaceli frízt, ami az actiumi csatától a temetéséig ábrázolja (kisebb-nagyobb hézagokkal) az uralkodó sorsát. Ezt csak azért említem, mert a faragványok fele a Szépművészeti Múzeumból származik (de nem az első/második fele, hanem minden második kb. 2 m hosszú egység). Túl azon, hogy jól érthetően, olaszul és angolul is feliratozták a kiállítást, Andris is rengeteg hasznos infót mondott a történelmi háttérről. A kiállítótérből a kijárathoz egy külső lépcsőn lehetett lemenni, ami az eredeti épületnek (a quirinalisi istállónak) nem képezte szerves részét (tekintve, hogy acélgerendákból és üvegből épült) és csodás kilátást biztosított a városra.

Együtt indultunk hazafelé, elmentünk a Trevi-kút mellett, utána a két Dóri lemaradt megebédelni, mi pedig folytattuk az utunkat a Della Palma fagyizó felé. Ugyanis Kata javaslatára tervbe vettük, hogy nyalunk egy fagyit a szinte tavaszias időben. Elég éhes voltam a reggeli, finoman fogalmazva is rohamtempójú készület miatt, amiben csak egy menzás pudingot volt időm sebtiben bekanalazni, úgyhogy nem került nagy megerőltetésbe meggyőzni. A százötven féle fagyiból végül pisztáciásat, mentásat és kókuszos-csokisat választottam. Amellett, hogy a bakancslista egyik már-már veszni hagyott elemét sikerült kipipálni, és a fagyi is ínycsiklandó volt, a régi (családdal, barátokkal töltött) Róma feelinget is felidézte egy kicsit ez a pár gombóc. De ez még csak egy extra, a másik a Tazza d'oro kávézó volt, ahol egy espressót ittunk. Kata szerint innen hordják Róma legtöbb kávézójába az "anyagot", és nagy a versengés a Sant'Eustachio bárral, hogy a kettő közül melyik árulja a város legjobb kávéját. (Innentől kezdve Dr. Molnárnak sem lehet egy szava sem, hogy csak automatás kávét iszom.) Még megnéztük a Pantheont, elsétáltunk a Navonára, aztán leszakadtam a csoportról, és a DeSpart meg a Tuodit útba ejtve hazajöttem.

A hét korábbi része nem volt túl izgalmas, hétfőn olvasógyakorlat és dialektológia pótóra volt, kedden megírtuk a tesztet, egész jól sikerült. Utána egy kis bemelegítést - ami Kittinél zajlott - követően elmentünk a Bulldog Pubba, ahol mostanság az ESN alkalmak vannak. Szerdán megint paleográfiáztunk Danielével, csütörtökön délután és pénteken pedig könyvtárban voltam, kodikológiás könyveket jegyzeteltem. Pénteken kivégeztem az egyik könyvet, a jól végzett munka örömével tértem haza, majd töröltem a jegyzetet. Biztos nem voltam ideges...  Egyik délután hazafelé menet összefutottam Della Valle tanárnővel, aki a szótáras-nyelvtörténetes órát tartotta, és nagy meglepetésemre megismert, meg külön szólt, hogy vigyázzak a vizsgajelentkezéssel, mert valami kavar van. Tök rendes tőle, végső soron az öt tanáromból három úgy tűnik, hogy emberszámba vesz.

Újratervezés

Vasárnap mise után felkerestem a Vicus Caprarius régészeti lelőhelyet. A Trevi kút közelében található, egy ház (pontosabban mozi) pincéjében. A '90-es években fedezték fel, a teljes kiásás után pedig látogathatóvá tették: függesztett járdákat építettek be és egy kisebb kiállítást rendeztek a leletekből: pénzérmék, korsók, üvegdarabok, cseréptöredékek. Egy-két díszesebb faragvány és egy Hórusz szobor is a gyűjtemény része. A területen eredetileg egy emeletes ház (insula) állt, aztán egy villát (domus) csináltak belőle. Végezetül vízvevő hellyé alakították, mert fontos utak kereszteződésében fekszik és a vízvezeték is erre haladt. A feltárás alján ma is látszik, ahogy a hegyekből érkező forrásvíz csörgedezik 8 méterrel a (mai) földfelszín alatt. Amikor a barbár hordák lezúzták a vízvezetéket, a hely elvesztette jelentőségét. Szerencsére bölcsészhallgatóként ingyen mehettem be, de a teljes árú jegy is kifizethető (3 euró).

Vasárnapra bevásárolni viszont elfelejtettem, úgyhogy ebéd gyanánt Lorenzóval lementünk az egyik közeli kebaboshoz kebabozni. Őt már ismerték, úgyhogy még egy-egy szem falafelt is kaptunk ajándékba.

Hétfőn volt az utolsó dialektológia, ami egyben az utolsó reguláris órámat is jelentette. Kedden írunk egy tesztet, ha az jól sikerül, akkor Vignuzzi nem fog sokat akadékoskodni a vizsgán (amit január 20-ra vettem föl). Gyakoroltunk paleográfiát is Danielével és Annával, néhol még zötyög az olvasás, de azért voltak sikerélményeim a beneventana kapcsán. 

Apropó vizsgák: az előző, viszonylag laza három hónap után most föl kell szállni a szopórollerre. Eredetileg úgy tűnt, hogy minden vizsgámra lesz 1-1 hetem fölkészülni. Viszont prof.ssa Della Valle lemondta a két februári vizsgáját, úgyhogy azt is január végén kell megcsinálnom, ami miatt összejött egy fincsi 20-23-28 sorozat. Utána két hét "szünet", amit paleográfiával és irodalommal töltök, és akkor még február 10-13 két vizsga. A szakirodalmat már a múlt héten beszereztem, szerencsére az egyetemi könyvesboltban komoly kedvezménnyel lehet megvenni a könyveket. A legtöbb olyan, hogy valószínűleg később is jó hasznukat fogom venni. Készült munkaterv a tanuláshoz, meg a kulturálódást is igyekeztem beleépíteni. Van például egy Augustus kiállítás, amit szeretnék megnézni, Ágnes a Galleria Borghesébe hívott, meg a Szent Péter alatti feltárást is meg kéne látogatni.

(folyt.)

Tegnap éjjel visszajöttem Rómába.

A hazatérés hihetetlen volt: régen tapasztalt szeretettel fordult felém mindenki, akivel találkoztam, ez nagyon sokat jelentett. A legszebb pillanat talán mégis az volt, amikor Ferihegyen a vámfolyosón haladtam át; az utolsó, ami megelőzi a három hónapja többé-kevésbé várt pillanatot. És ez nem azt jelenti, hogy a karácsony és a színház a családdal, a szilveszter és a sörözések a bandával, a Jezsu8-asok, az Aga Utca koncert és a vezetőségi a cserkészekkel ne lett volna jó, de ilyen intenzitással ritkán éli meg az ember a nem utolsóként meghalni akaró reményt.
Magyarországtól egy alapos negatív élménnyel búcsúztam, filozófiatörténetből úgy megvágtak, mint még soha.

Ma volt az utolsó irodalomóra, még dialektológia lesz csőstül, meg paleográfia gyakorlás, aztán vizsgák. Lassan nekiállok könyveket vásárolni (és most nem csak Diabolikot - az ma már megvolt), meg revideálnom kell a bakancslistát is. A hátralévő két hónap könnyen belátható idő, olyan, mintha már nagyon kevés lenne. Adri, akivel visszafelé repültem, találóan kapuzárási pániknak nevezte ezt az érzést, ami úgy tűnik, hogy nem is csak engem környékez.