Utolsó küldetés

Idei utolsó római napomon egy otthoni "megbízást" teljesítettem: Anya megkért, hogy gyűjtsek betlehemeket a városban. A "presepio"-k építésének itt nagy hagyományai vannak, de nem az egyszerű Mária-József-Kisjézus +1-2 pásztor konstrukciónak, hanem a kiterjedt, nagyobb területű diorámáknak.
Úgyhogy reggel a nyakamba vettem a várost, és igyekeztem fölfűzni minél több templomot az útvonalamra a Szent Péterig.
A házunk közelében is fölállítottak egy betlehemet, OSB lapból meg két (barna és kék) vödör olajfestékből készült. Szerintem minden esetlenségével együtt jó szándékot sejtet és belülre levelek vannak tapasztva a Jézuskának, szóval végül is egy aranyos darab.

Először a Santa Maria Maggiore-ba mentem, ahol (leszámítva a jászolereklyét) nem tették még ki a betlehemet. Az első telitalálat a Santa Prassede volt, majd időrendi sorrendben:

• Santa Maria di Loreto al Foro Traiano
• Santi Cosma e Damiano - 1700-ban készült, monumentális, nápolyi betlehem

Kb. 6 m széles lehet, és - bár kérnek offertát - nincs úgy kivilágítva, hogy jól fotózható legyen.

• San Giovanni della Pigna
• Santa Maria Sopra Minerva
• Sant'Ignazio
• Santa Maria ad Martyres (Pantheon)
• Sant'Eustachio
• Sant'Agnese in Agone
• Santa Maria in Vallicella

A Gesùval pórul jártam, ott sem készült még el a jászol. Végül eljutottam a Szent Péter térre, ahol csak egy takaró álványzat látszott, meg egy giga karácsonyfa. Ha már ott voltam, megírtam pár lapot a Vatikáni Postán, aztán hazajöttem.

A tér közepén, az obeliszk mellett áll, magasságban az obeliszk kb. 80%-a.

Az Írógép mellett elhaladva vettem észre, hogy az oldalán lévő ajtó nyitva van, egy ingyenes kiállítást lehetett megnézni olasz hadihajók és hadiléghajók zászlóiról. Nagyon nem merültem el nagyon bennük, viszont a kiállítóteremben tekinthető meg egy torpedónaszád és egy kétszemélyes torpedó is, azok elég izgalmasak voltak.

Találkoztam egy biciklis Mikulásfelvonulással és Pókemberrel is.

Szerencsére gyönyörű idő volt, ragyogott a nap, hetek óta először lehetett nyitott kabáttal, sapka nélkül jól ellenni. (Ehhez képest a mai doodle a tél első napját ünnepli...)

Többek közt emiatt nagyon jó érzés volt sétálni egyet, a templomokban szép klasszikus, az utcákon vidámabb karácsonyi zenék mentek. Az utolsó hét "televanahócipőm" hangulata után igazán jó búcsú volt ez. Még a végén visszajövök.

Alig több, mint három óra múlva indulok a reptérre, addig is üzenném a Wizzair-nek, hogy még nem késő:

Köszönöm minden Olvasómnak a figyelmet, mindig adott egy kis megerősítést látni a statisztikán, hogy követtek. Áldott ünnepeket!

Jöttömre ... múlva számítsatok! Éjfélkor, dél felől!

Hazafutás

Amikor még októberben - hol van az már - beszéltem Sárközy professzorral, azt mondta, hogy itt december 15. körül megáll az élet, véget érnek az órák.
Ez sajnos nem így lett, bár a paleográfia már lezárult a múlt héten. Viszont mennek tovább gőzerővel a közös olvasógyakorlatok, hétfőn is volt, csütörtökön is lesz. Az összes többi órát megtartják, sőt, irodalomból és dialektológiából még pótlások is lesznek. (Mondjuk a dialektológiáról ne beszéljünk, Vignuzzi időbeosztása és óraszervezése külön téma.) Úgyhogy szombatig minden nap járhatok egyetemre, ajvé!
Ez kicsit keresztbe tesz a tervezett angyalszolgálatnak, aminek nem örülök, jobban viseltem volna egy lecsendesedős hetet, de hát ez van.
Ma befejeződött a kodikológia kurzus, amit azért sajnálok, mert így januárra csak a "muszájos" órák maradnak. Akkor is, ha színvonalasak, más érzés lesz bejárni.
Irodalomórán láttam a kettes számú kötelező irodalmat, kicsit lehidaltam tőle (dimenzióját és árát tekintve is). Az egyik kolléga mondta, hogy ők sem szokták végigolvasni, de ezzel nem nyugtatott meg. Mondjuk nem is lehetett ilyen célja, mert a felkészülésről csak annyit mondott, hogy nehéz lesz. Köfi! Próbáltam beszélni a tanárnővel is, hogy mit meg hogyan kell tanulni, de a válaszaival nem lopta magát a szívembe.

Beszállókártya kinyomtatva, transzfer leszervezve, csak az idő múlik lassabban, mint eddig bármikor. Zulu mínusz 4 d 4 h 31 min.

Gaudete - gaudeo

Vége az utolsó előtti hétnek is, karácsony előtt. Hétfőn véget ért a paleográfia kurzus, lehet kezdeni a felkészülést a vizsgára. Danielével (olasz) és Annával (német) alakítottunk egy kisebb gyakorlócsoportot, pénteken ültünk le először, hogy hozzászoktassuk a szemünket az olvasáshoz. Nem jutottunk messzire, de azért eredményes délután volt, kisültek a nehézségek (aki a corsiva nuova-t kitalálta, az ...). Megnyugtató volt viszont, hogy láttam a szakirodalmat náluk, és csupa pozitívat nyilatkoztak róla.

Kedden volt a bolognai utazás afterpartyja, egy kis aperitivo meg sör után viszonylag hamar hazajöttem, mert szerdán nem akartam zombi lenni. A hazaút elég vicces volt, a megállóban rámtalált egy meglehetősen illuminált, a sötétben kitűnő rejtőszínnel bíró alak, aki először 50 centet akart kérni. Aztán a villamoson már rám akart tukmálni egy rágót. Amikor visszaadtam neki, hogy nem kell, meg hasonlók, elcserélte egy mandarinra, az már nálam maradt, amíg ki nem dobtam. Szerencsémre elkezdett másokkal incselkedni, akik jobban tolerálták, majd a Largo Prenesténél rájött, hogy ő a Trasteverére akart menni... Aki nem akarja térképen megnézni, az érje be annyival, hogy marha nagy kerülőt tett a kis butus. 

Nagy fegyvertény, hogy sikerült befejezni az egyik dialektológiás könyv kijegyzetelését. A végére már nagyon elegem volt belőle, mert az utolsó fejezetnek semmi köze nem volt ahhoz, amit a dialektológiáról képzeltem, de még ahhoz sem, amit Vignuzzi dialektológia néven tanít. De kész van, és ez a lényeg.

Ma délelőtt misén voltam. Odafelé, meg mise alatt szép idő volt, néztem is, hogy régen ragyogott így a Gesù. Hazafelé viszont elkapott egy futó zápor, de már a villamoson megszáradtam, nem volt vészes.

És hogy miért gaudeo? Egy hét múlva repülök haza az ünnepekre, már "vágom a centit". Fölfordítottam a harmadik gyertyát is (tűzvédelmi és "élni és élni hagyni" szempontok alapján nem pirózok a koszorúmmal), a negyediket már nem itt fogom.

Lapszemle

"Először találkozott Ferenc római pápa és Vlagyimir Putyin orosz elnök. A vatikáni megbeszélésre Putyin háromnegyed óra késéssel érkezett az olasz főváros közlekedése miatt." (Forrás) - Te meg próbálj meg pontos lenni...

Nagy kalandunk északon

A hétvégén a két Dórival elmentünk az ESN bolognai, három napos kirándulására.
Péntek hajnalban indultunk, nem volt egyszerű fölkelni, de aztán a buszon pótoltuk a kimaradt alvást. Délre értünk Ravennába, ahol rögtön kaptunk is egy piadinát, ami egy félbehajtott, kelesztetlen lepény különböző feltétekkel. A főfogást pármai sonkával, ruccolával és mozzarellával, a desszertet pedig nutellával fogyasztottuk. Az ebéd végeztével egy cseh lány társaságában szabad városnézést tartottunk, nagyjából azokat a helyeket néztük meg, amiket aztán az idegenvezetővel, de így legalább zavaró tömeg nélkül tudtunk fényképezni. A vezetett városnézés első állomása a Sant'Apollinare Nuovo templom volt, ahol gyönyörű ókeresztény (és részben ariánus!) mozaikokat láttunk. Persze ez utóbbiakat a bizánciak cenzúrázták.

A függöny fölötti világos félkörök valaha fejek/glóriák voltak, a kezeket pedig direkt hagyták ott, hogy a nyáj tudja, hogy nem buli ariánusnak lenni.

Utána Dante sírjához mentünk, hát fölujjongott a bennem fejlődő (?) italianista. A városnézés a San Vitale templomban végződött, ahol újabb mozaikokat csodálhattunk meg, és a kertjében áll Galla Placidia mauzóleuma is, ami szintén a mozaikok miatt érdekes.
Innen Riminibe mentünk, ahol a szállásunk volt. A Bounty nevű étteremben vacsoráztunk sajtburgert sült krumplival, amit matróznak öltözött pincérek szolgáltak föl. A hotelbe (Aldebaran***) visszatérve gyors botteillon, aztán irány a diszkó (Coconuts). Hát az vérpép volt, az ingyen koktélt lehajtva vissza is mentünk a szállodába.
Szombaton látogattuk meg Bolognát, jó időnk volt (a tavaszi, modenás kiruccanással ellentétben): kicsit csípős, de napos. Itt a vezetett városnézéssel indítottunk, ehhez a helyi ESN-esek asszisztáltak. Megmutatták a főteret és Bologna hét titkát (pl.: visszhanggal működő "telefon" a középkorból Re Enzo palotája alatt). Amíg a "titkok nyomában" jártunk, addig is adtak tippeket az önálló csatangoláshoz, amik később nagyon jól jöttek. Az egyik ilyen a Szt. István vértanúnak szentelt, hétszeresen összetett templom volt. A hét templom hét korból származik, hét stílusban épült, varázslatos a légköre. Az egyik kápolnában már egy nagy betlehemet is berendeztek, talán három kápolna volt különböző fegyvernemeknek szentelve, a repülősök fala például tele volt lelőtt/lezuhant pilóták képeivel. Az összes rész közül a legszebb talán egy nyolcszögletű terem volt, a közepén egy gyönyörű faragásokkal díszített, márvány emelvénnyel.

Végül megnéztük a San Petronio bazilikát is (a világ 5. legnagyobb temploma (és nagyobbra tervezték!), a főtéren).
Volt két kevésbé kulturált bónusz is a napban, az egyik a Santo Stefano előtti téren tartott bolhapiac, a másik pedig egy tűzoltó - wait for it! - bemutató a Piazza Maggiorén. Mindenféle járgányokat állítottak ki (a kétéltűtől a reptéri rohamkocsikig), a gyerekek pedig (kár, hogy már nem vagyok akkora) egy házikóban égő gázlángot (?) olthattak el mini vízágyúval, értelemszerűen tűzoltósisakban. A bennem elfojtott tűzoltó behúzott egyet az italianistának.

A háttérben ott a világ ötödik legnagyobb temploma, deee...

Riminibe visszatérve megvacsoráztunk, ezúttal a szállodában. Erre az estére is szerveztek bulit, de az előző esti tapasztalatok és a fáradtság miatt végül a szobában maradtunk és tévéztünk.
Ezt nem bántuk meg vasárnap reggel, én személy szerint régen ébredtem olyan kipihenten, mint akkor. Gyors csomagolás, reggeli, irány San Marino.
Itt hamar szabadjára lettünk eresztve, de korábban elláttak minket bőségesen turisztikai szóróanyaggal, úgyhogy nem voltunk elveszve - bár a Google Mapsről le kellett mondanunk, mert az adatroaming drága dolog. Noha többek közt ezért is értetlenül álltam a mini állam fogalma és létjogosultsága előtt, a városban csatangolva rájöttem, hogy itt én is jól ellennék magamban. Fun fact: van saját képsorozatuk az apró euró hátoldalára, DE: 1, Olaszországban verik; 2, szinte kizárólag gyűjtési célra. San Marino "City" egy hegy tetejére épült, van három vártornya, az első kettő nagyobb köré/alá épült a házak nagy része, a harmadik inkább csak egy őrtorony, a másodiktól egy vadregényes erdő választja el, amiben a nap vége felé egy kellemeset sétáltunk. A bennem lévő, szabadságolt cserkész a kiütött italianistát átlépve a felszínre tört egy kicsit.

A városban egy templom látogatható, nem a legszebb, amit láttam, de egyszerű és ízléses. Alapvetően középkori jellegű az egész hely, de azért már érződik rajta a felújítás hatása. Itt is gyönyörű időt kaptunk, olyan napsütés volt, hogy alig lehetett fotózni. A környező hegyekre nyíló kilátás is lenyűgöző a köztük gomolygó köddel. Érdekes aspektusa a városnak, hogy a "kínai" szuvenírboltokban is helyiek dolgoznak, és a szokásos turistacsalogató bóvlikon kívül indokolatlan mennyiségben árulnak air soft fegyvereket, svájci és egyéb bicskákat, kardokat (Aragorn Narsiljától kezdve Ned Stark pallosán át az SS és Luftwaffe tőrökig minden megtalálható itt). Délben itt is egy piadinát kaptunk be, ezúttal csak prosciuttoval.
Négy körül indultunk "hazafelé", értelemszerűen az olasz szervezők késtek negyed órát - de ezt leszámítva minden tisztelet az övék, mert egy remek programot hoztak össze. Jó hosszú volt a buszút (négy-öt óra), ezt bingóval próbálták földobni, némileg sikerült is.

Az egész út fergeteges volt, a lányok beszámolói alapján minden tekintetben messze jobb, mint a firenzei, úgyhogy örülök, hogy ezt választottam. A szervezők nagyon tudnak valamit, mert a költségvetésből még egy after is ki fog jönni kedd este. A térkép frissült, sok helyet bejelöltem rajta, további képek facebookon.

Tandem második felvonás, karácsonyi vásár

Múlt hétfőn este megint elmentem a tandemre, ami most a cineforumnak is otthont adó Tirabouchon bárban zajlott. Belefutottam egy-két régebbről ismerős spanyol arcba, akikkel nagyon jól eldumálgattunk már az - egyébként nem túl bonyolult és többnyire alkalomról alkalomra ismétlődő - gyakorlatok előtt is. Akkor este nagyon jó tapasztalatnak tűnt, pláne, hogy vacsit is adtak, de másnapra ez utóbbi eléggé megfeküdte a gyomromat.
Csütörtök este Ágnessel, Katával, Mátéval, Vikivel és Adrival elmentünk a Piazza Navonára, ahol karácsonyi vásárt tartanak. Na most, ami a téren fogadott, azt ránézésre sok mindennek neveztem volna, ezek között a karácsonyi vásár nem szerepel.

Wurstli, bazár, falunap, búcsú, zsibi ...

A négy folyó kútját elnyomva a teret most egy fröccsöntött ringlispíl uralja, ezt pedig céllövöldék, lacikonyhák és bóvliboltok (balatoni bazárhangulat!) veszik körül. Persze vannak extrák: forrócsokizós helyek, karácsonyi fánkosok, betlehemes boltok (főleg műanyag termékekkel). Elvétve forralt bor is előfordul.
A fánk baromi finom volt, megkenték nutellával a tetejét, hát utána nem kellett már vacsorázni. Adri a forró csokiról is elismerően nyilatkozott, de összességében ha az ember jó karácsonyi vásárt akar látni, és van választási lehetősége, akkor inkább Bécsbe menjen (vagy maradjon Budapesten).

Két nagy élmény

Pénteken fölkerestük a Priscilla katakombákat Dórival, két vendégével, Ágnessel és Katával. A Via Salariára kellett kimennünk, nem volt egy rövid út. A római viszonylatban is kicsit borsos belépődíj leperkálása után szinte azonnal elindultunk a csoporttal a föld alá. Nyirkos, de a felszíninél melegebb levegőt szívtunk a járatok labirintusában kavarogva. Az alagútrendszer nagy részében a falakat végig sírhelyek borítják, a legtöbb már kirabolt/kiürített állapotban volt, az utolsó csontokat az gondokság távolíttatta el, mert a turisták szuvenírnek néztek ezeket. A sírrablás több ezer éves, dicstelen hagyományai ellenére azért maradt egy-két érintetlen sír is. A csupasz falakra helyenként föltették mutatóba a sírkőtöredékeket, amikre latin vagy görög feliratokat és ókeresztény szimbólumokat (galamb, hal) vésetett a gyászoló rokonság. Az egyik sarkon még egy olajlámpa tartója is megmaradt. A katakomba igazi különlegessége két freskókkal gazdagon díszített és jól megmaradt kamra: egy családi sírbolt és egy összejöveteli (pl.: halotti tor) hely. A freskókon láthatóak a Mária- és Három király-tisztelet első képi bizonyítékai. Egy helyen látszik egy kis szekkótöredék is, de azok nagy része lepotyogott a párás levegőben. Van egy nagy szellőzőkürtő, a tetején látni az eget. Szerencsések voltunk, mert az elsők között mehettünk be a katakomba fölötti templom rekonstrukciójába, aminek falait további szarkofág- és sírkőtöredékekkel díszítették ki. Nagyjából egy óra alatt ért véget a túra, de rövidebbnek tűnt, olyan izgalmas volt. Az idegenvezető nagyon ott volt a szeren, az olaszokhoz képest jól beszélt angolul. Összességében nagyon megérte a ráfordított pénzt, ha katakombát akartok nézni, akkor ezt érdemes.
Este csatlakoztam a buli előtti forralt borozásra a csajokhoz és Andrishoz.

Ma dialektológia és ebéd után átbaktattam a Szent Péter térre, útközben megvettem a decemberi bérletet és Diabolikot. A bazilika tövében postára adtam két képeslapot, amit még előző nap írtunk meg Ágnessel. A látogatásom valós célja viszont a néhány órával később kezdődő vesperás (advent első vasárnapjának vigiliáján) volt, amire hivatalos volt az egész római, egyetemi ifjúság. Kata robbantott jegyeket, hatan jöttünk össze. Amíg a többiekre vártam, leültem az ajándékboltok között (nagyon jó idő volt, végre valahára!!!), és el is olvastam gyorsan a frissen szerzett képregényemet (mint tökéletes lelki megalapozását az adventnek). Négy körül össze is csődült a magyar grupp, beálltunk a sorba. Nem volt egy egyszerű eset, gyakorlatilag a tér közepétől a kolonnádok bal végéig ért a sor, ahol visszafordult és haladt a kolonnádok jobb végéig, ahol a beléptetőkapuk voltak. Értelemszerűen nem jutottunk be, viszont a végén egy határozott rohammal sikerült egész jó ülőhelyeket lőni a téren, ahonnan kivetítőn követhettük a szertartást.

(C) Sümeghy Kata
Adri - Eszter - io / Jozefa - Viki - Andris

Egy normál vesperáshoz képest bónuszként volt néhány köszöntő valami egyetemi főmufti részéről, aztán valamit a diákság képviselői is ügyködtek. Az imaóra nagyon szép volt, a pápa kórusa és egy egyetemi kórus énekelte válaszolgatva a zsoltárokat, a pápa mondott néhány rövid gondolatot, végül Miatyánkkal és áldással zárult a szertartás. Pápait azért nem minden nap kap az ember. Persze ekkorra már lement a nap, és kezdett a levegő is belénk fagyni, de hát ez benne volt a pakliban. Azért remélem egyszer élőben is láthatom az öreg Francescót.
Utána Katával elmentünk adventi koszorút gyártani, elvileg jött volna Dóri is. Eszközök hiányában (nem is) kicsit puritán lett az eredmény, de a második verzióra még Ahmad is azt mondta, hogy vállalható. Az otthonról küldött teanaptárral meg ezzel már teljes is a karácsonyi készültség.

Ha minden igaz, a negyediket már nem lesz módom meggyújtani.

Más(odik hó)nap

Ezt is megértük, két hónapja távol az atyai háztól és az anyai szoknyától és még mindig életben, sőt általában jól vagyok. Az idő még mindig nagyon gyorsan múlik, már lassan a vizsgaidőpontokat tervezgetem, még a kötelező irodalmat is elkezdtem kijegyzetelni a héten. Az október végén összeírt szempontok mentén is sikerült haladni: a bakancslistán egyre több tétel van kipipálva (bár félek, hogy a Palma beli fagyizásról le kell mondanom); irodalomórán megismertem egy olasz srácot, nagyon durva arc (olyan konzervatív, hogy még a második vatikáni zsinatot sem tudta földolgozni, úgyhogy latin misére jár, és ő az első olyan külföldi, akit pozitívan hallottam nyilatkozni az Orbán-kormányról); az OTKA-s/szakdolgozatos okleveleimet meg fölnyomtam az Infocusba, már "csak" a tartalmi földolgozás maradt hátra.

A napok a rendes kerékvágásban teltek a héten, kedden már nem kockáztattam meg a Cuccagnat, mert pokoli hideg van. Nagy kár volt a téli cuccot otthon hagyni, de pótlólag beruháztam a Decathlonban sapka-sál-kesztyűt meg meleg zoknikat. Szerdán cineforum helyett elmentünk egy buliba, amit több német is ajánlott egymástól függetlenül, úgyhogy bizalmat szavaztunk a dolognak. A botteilon, ami egyébként a lateráni bazilikával szemben zajlott, elég fogvacogtató volt, dupla zokniban fáztak a lábujjaim. Egyedül a házipálinka jelentett némi melegséget, volt is rá igény. Maga a parti tényleg jobban tetszett, mint az eddigiek, normálisabb (megkockáztatom: táncolható) zenék, konszolidáltabb italárak voltak. Bár (és itt jön a cím zárójelöletlen része) a minőségük erősen megkérdőjelezhető, röviditalból pedig csak vodkanarancsot voltak hajlandóak adni. Azt is valami olyan flakonból töltötték ki, amibe Isten tudja mikor, mit tettek bele. Ma úgy megfájdult tőle a fejem, mint ritkán eddigi életemben.
Egyébként ma szereztem nyomtatópapírt, hogy ennyivel hozzájáruljak a házi iroda beindításához (Ahmad és Lorenzo nemrég vett egy nyomtató-fax-fénymásoló-scannert), aztán gyorsan ki is nyomtam a learning agreementemet (végre sikerült megtalálni a megfelelő kódokat és tantárgycímeket a kitöltéshez), és elvittem Sárközy tanár úrhoz aláíratni. Útközben az economián ebédeltem, ez a közgáz kar menzája, ahol elvileg lehetne másodiknak is pizzát venni, de még sose volt türelmem kivárni.
A héten egyébként volt egy komolyabb bullshit-gyanú, a drágalátos kari tanács megváltoztatta a Tanulmányi és vizsgaszabályzatot úgy, hogy mégsem jár az erasmusosoknak a kedvezményes vizsgaidőszak. Most úgy néz ki, hogy ha beküldünk a tanulmányi bizottsághoz kérvényt, akkor mégis rendben leszünk (bár lehet, hogy csak február végéig kapunk haladékot, nem március idusáig). Igazából ez állati gerinctelenség az otthoni vezetés részéről, és nem is értem, hogy mi haszna/célja lenne. Támogatják a mobilitást, csak ellehetetlenítenek közben otthon? Ezer hála...
A hét hátralevő része sok jóval kecsegtet, majd jön a beszámoló!

Heti összesítés

A biomolekuláris kodikológia és a tandem izgalmai után már nem maradt sok érdekes dolog a hét hátralévő részére. Szerda estig a hétvégén összeszedett kialvatlansággal küzdöttem, testben minden órán ott voltam, lélekben nem annyira. A cineforumban a Benvenuti al Sud című nagysikerű filmet láttuk: olaszok a délolasz sztereotípiákról. Csütörtökön a paleográfiás csoporttal meglátogattuk a Biblioteca Vallincellianát, ahol testközelből ismerkedhettünk meg kora-középkori kódexekkel és azok írásfajtáival. Hihetetlen élmény volt, maga a könyvtár is egy barokk palotában kapott helyet, de a könyvek mindent vittek.
Pénteken tettem egy bevásárlókörutat, kimentem először az Auchanba, majd az IKEÁba paplanért, mert reggelente már kezdtem arra ébredni, hogy fázik a lábam. Beszereztem egy 4 eurós példányt, azóta nincsenek ilyen gondjaim. (Viszonyításként az Auchanban a legolcsóbb 20 euró.) Szombaton egész napra elzárt minket az eső, nem tudtunk mit csinálni. Fűteni is elkezdtünk, mert Mediterráneum ide vagy oda, ronda hideg van. Mára kicsit tisztult az idő, nem esett, úgyhogy elindultam misére. Úgy terveztem, hogy a Trinita dei Pellegrinibe megyek latin misére, amit az egyik csoporttársam ajánlott irodalomórán. Viszont erős késésben voltam, úgyhogy maradtam a szokásos megoldásnál (Il Gesu), ami közelebb volt. Ebédre főztem tonhalas-paradicsomos tésztát Achmednek is, utána pedig Lorenzo vendégelt meg minket egy kis sült húsra, idézem "hogy proteingazdagon induljon a hét".

Kings of the lab

Ma nagy nap volt, bár nem indult túl szépen, mert a hétvégi bulik után meglehetősen bágyatagon sikerült végighallgatni az első órámat. A további kornyadozást elkerülendő beújítottam egy kávét, ami be is váltotta a hozzá fűzött reményeimet, elég energiát adott délutánig.
Akkor viszont már lett más motiváció, kodikológia órán tovább haladtunk a pergamenek eredetének (mármint, hogy milyen állatból készült) megállapításával. A múlt alkalommal egy elég szubjektív, vizuális vizsgálatot próbáltunk ki, ma viszont belecsobbantunk a mély vízbe, pontosabban a "biomolecular codicology"-ba. Ettől teljesen felpörögtem.
A yorki egyetemen kitalálták, hogy ha egy kicsit radírozunk a pergamenen (értelemszerűen valami üres részen), akkor a radírmorzsát tömegspektrométerrel vizsgálva meg lehet állapítani a hártya eredeti tulajdonosának fajtáját. Mi csak mintákat vettünk, mert azért ilyen készüléke nincs a paleográfiai labornak. Gumikesztyűben, alkoholban pucolt, szintetikus szálú ecsettel dolgoztunk, az egész egy Dr. Csont epizódra emlékeztetett. Kíváncsi leszek, hogy sikerült-e elegendő mintát kitermelni, és hogy egyáltalán visszaér-e az eredmény, amíg itt leszek; nagyon remélem, hogy igen.

Este Lorenzo elrángatott a tandemre (nyelvi csereprogram), ahol egy kiadós vacsi után igyekeztünk a nyelvi készségeinket fejleszteni activity és tabu jellegű játékokkal. Ott volt az egyik cineforumos ismerős is, meg sikerült néhány új embert is megismerni. Összességében nem bántam meg, sőt, de azért elég nehéz volt elindulni...

Ícse

A hétvégén zajlott az Incontro (találkozás) Culturale (attól függ, mit értünk alatta) Erasmus, egy két estés giga buli, amire minden olasz egyetemről jöttek ösztöndíjasok. Igazából nem volt semmi extra (bár szombat hajnalban néhány jó szám is becsúszott a műsorba); a botteillonok és bemelegítések mélyebb nyomot hagytak bennem, mint az éjféltől ötig tartó diszkózás. Viszont iszonyatosan lefárasztottak a programok, kettőből két hajnalban aludtam el a villamoson. Szombaton egyedül jöttem haza, és csak a Gondviselésnek köszönhetem, hogy az értékeim és a szerveim is hiánytalanul megvannak, mert gond nélkül elszunyókáltam a villamos végállomásáig. Vasárnap már készültem, Jaddal és Ágnessel jöttünk el, hogy valaki majd csak ébren marad, de így is egy megállóval tovább mentünk a kelleténél.

Miután az egész vasárnapot a korábbi események kiheverésére szántam, elmentem esti misére, utána pedig csatlakoztam a városnézéshez a Trasteverén, ami ebben az időszakban (mármint vasárnap este) igazán hangulatos. Persze minden templom (S.Maria in Trastevere, S.Cecilia) zárva volt, csak kívülről néztük meg őket, de azért a séta nagyon szép volt.
Néhány szó a múlt hétről. Hétfőn ugye Márton nap volt, nem gondoltam volna, hogy az első, aki fölköszönt, egy kvázi ismeretlen ember lesz (egy német lány a lexikológia óráról). A többi facebookos, telefonos és élőszavas jókívánság is nagyon jól esett, köszönöm ezúton is Mindannyiótoknak, akik gondoltatok rám! Kedden még koccintottunk is erre az alkalomra a Cuccagnaban a magyarokkal. Szerdán megint moziba mentünk, a film címe I cento passi volt. A sztori röviden: a kommunista, de maffiózó származású és családja ellen lázadó srác kalózrádiót indít a hippi haverjaival, ami miatt besokall zio Tano (a keresztapa, aki száz lépésre - vö. a film címével - lakik a főszerpelő családjától) és a rádió helyett a fiút némítják el. A hét végére Vignuzzi megint beteget jelentett, pontosabban nem jelentett, úgyhogy csütörtökön potyára mentem dialektológiára. Öröm az ürömben, hogy így legalább a szombati órát sem mulasztottam el, amit kihagytam volna, tekintettel a megelőző éjszaka eseményeire.

A felfedezés öröme

Szombat délután meglátogattuk Caracalla termáit, a magyar csapatot Dórival és Andrissal képviseltük. Az egyetemről indulva eleredt az eső, de szerencsére, mire a látogatás kezdődött, el is állt. Ez egy óriási fürdőkomplexum a Colosseum és a Circus Maximus környékén, a megmaradt falak is lenyűgözik az embert már csak méretüknél fogva is.

Néhol a mozaikpadló is megmaradt, több részlet ki van állítva, egy helyen pedig még egy frízsor töredéke is megkönnyíti a fürdő eredeti állapotának elképzelését.

Vasárnap egész napos kirándulást szervezett az ESN Orvietoba, majd Assisibe. Elég korán kellett kelni, de nem érte meg, mert egy csomót vártunk a spanyolokra. Tipikus. A kimaradt alvást sikerült a buszon bepótolni Orvietoig. A város egy hegy tetejére épült, a busz a lábánál állt meg a nagysebességű vasút (TAV) töltése mellett, csak abban a pár percben, amit a buszok mellett töltöttünk, 2-3 Frecciarossa, Frecciargento és Italo húzott el felettünk-mellettünk őrült sebességgel. Miután a guidánk, Guido, ismertette röviden a várost, beszálltunk a siklóba, ami elég gyorsan fölvitt minket az óvárosba. A városfal mellől elképesztő kilátásban volt részünk, ekkor még az időjárással is szerencsénk volt, mert bár fújt a szél, ragyogóan sütött a Nap.

Innen a dómhoz sétáltunk, amit kívülről néztünk meg. Az egészen újkori mozaikok között még feltűntek a román és gótikus elemek, a kapu ívén és a falakon is sok aprólékos cosmata díszítés volt.

A dóm után maradt másfél óránk bejárni a várost, ezt önálló barangolással töltöttem. A város hosszában futó utakról szerte-szana sikátorok ágaztak le, nagyon izgalmas volt. Bár az épületek többségét az évszázadok során értelemszerűen renoválták, azért nagyon régies, békés hangulatot árasztottak. Oriveto egyik nagy nevezetessége a Puzzo di San Patrizio, egy kettős spirál formájú, földbe ásott kút, ezt viszont sajnos nem sikerült megnézni. Egyszer még vissza kell jönni benézni a dómba, meg lemenni a kútba. Bár összességében nagyon jó volt a szervezés (kényelmes busz, elég idő nézelődni, low cost), kicsit furcsa volt, hogy fölfelé állták a siklójegyet, de lefelé sorsára hagyták a népet a szervezők. Az árba nem kellett belehalni, a jegy pedig tökéletes szuvenír, de a logikát még nem találtam meg a döntésben.

Assisiben sűrű felhők és eső fogadott minket, úgy tűnik, hogy Itáliába is megjött az ősz. Miután mérséklődött a zuhé, ittunk egy kávét, majd a S.Francesco templomhoz indultunk. A basilica inferioreban (majd lesz superiore is, mert egy templom úgy tűnik nem volt elég a népnek :-) éppen kiscserkészeknek miséztek. Volt egy középkori Szt. Márton kápolna (Simone Martini freskóival), egy modern Mária kápolna, a pincében pedig Szt. Ferenc sírját is láttuk. [Tekintettel a mai sűrű napomra a bakancslista "Szt. Márton templom felkeresése a névnapomon" menüpontját az ünnep vigíliáján teljesítettem, szerintem jobban is jártam, mint a S.Martino ai Montival.] A felső bazilikában megcsodáltuk a Giotto féle Szt. Ferenc ciklust. Ezután a város felé vettük az irányt. Elképesztő volt, hogy szinte az összes ház még mindig a középkori formájában van meg, kis kő, nagy kő egymás hátán, néhol egy-két szobortöredék beépítve, csúcsíves ablakok, kapuk. Jártunk a Santa Chiara templomban is, ami inkább hirdeti a ferences egyszerűséget, mint a S.Francesco, az altemplomában pedig ott van Klára sírja, valamint a két rendalapító néhány ruhadarabja és ereklyéje.

Összességében egy nagyon szép és tartalmas hétvégét tudhatok a hátam mögött, jó volt valóban új dolgokat megismerni, meg kimozdulni egy kicsit a lassan szokásossá váló környezetből.

Szent Heverdel napja

Ma elkezdődött a hétvége, miután a hétfő-szerdai 0-24-es szolgálat lement, csak punnyadás volt, meg egy kis dialektológia. Ebédre csináltam héjában sült krumplit. Dialektológián Prof. Vignuzzinak végre sikerült végigmennie az 5 nyelvi változón, amit már 3 órája magyaráz. Néha nagyon bírom az öreget, de azt nehezen viselem, amikor ezerszer ismétli önmagát. Utána Ahmaddal a menzán vacsoráztunk. Amúgy Renzo is megnézte az ösztöndíjas papírjait és kiderült, hogy csak a szociális lakásra vonatkozó kérelmét utasították el, pénzt még kaphat.
A hétfő csak a szokásos volt, megterhelést inkább a keddről szerdára virradó éjszaka szokott jelenteni. Kedd este idegenvezetést tartottak az ESN-esek. Odafelé Jaddal együtt mentünk, minden második villamosmegállóban fölszállt egy lányismerőse a villamosra, én meg csak néztem. A városnézésen a Piazza del Popolotól sétáltunk el a Navonaig. Útba ejtettük a Piazza Spagnat, ahol sajnos éppen felújítják a szökőkutat (Barcaccia), úgyhogy nem látszott belőle semmi, a Trevi-kutat és a Pantheont is. Jött Julia is a cineforumról.
Az idegenvezető lány nagyon talpraesetten, jó stílusban adta elő a mondanivalóját, egyedül a Pantheonnál bicsaklott meg a bizalmam benne, amikor a M.AGRIPPA.L.F.COS.TERTIUM.FECIT latin felirat L.F.COS. részét olaszul (lo fece costruire = építtette) oldotta föl.

Persze lehet, hogy humornak szánta, de az ováció hiányából arra következtettem, hogy a nép nagyjából benyelte a dolgot; továbbá a hivatalos feloldást (Lucii Filius Consul - Lucius fia, konzul) se közölte. Obelix szófordulatával élve: "Tisztára hülyék ezek a rómaiak!"
Ha már a Navonán voltunk, akkor a Cuccagnan keresztül mentünk haza. Ott találkoztam Joseffel Bécsből, aki egyszer a menzán köszönt rám, mondván, hogy találkoztunk a Piperben. Ez éppen kimaradt, de amúgy jófej srác, itt volt az öccse is meg egy müncheni gyerek, akivel megbeszéltük az Oktoberfestet. Aztán feltűnt Lorenzo is, aki mint ex-ESN tag mindig megjelenik ezeken a bulikon. Most amúgy kapóra jött, mert hazafelé meg vele utaztam, és az egyik ismerőse elvitt minket a Terminiig kocsival. Kicsit kényelmesebb volt, mint az éjszakai járat.
Szerdán sikerült betámolyogni a 8:15-ös órámra, ami a hosszú keddi esték után egyre nehezebb. A következő óra előtt beszereztem egy tankönyvet a kortárs irodalom kurzusra, ami egy kicsit megcsapolta a pénztárcámat. Eléggé idegesítő, mert a tanárnő két könyvet adott föl, mindkettőt ő írta. Elég jó biznisz, nem? A másik könyvön még meg sem száradt a nyomdafesték, azt mondta, hogy a kiadóba kell menni beszerezni. A tanárnőnél van egy példány, én bízom benne, hogy csak valami próbalevonat vagy korrektúrapéldány, mert 3 cm vastag és A4-es. Ki nem fizetem, az holtbiztos.
Végül a befektetés már részben rövid távon "megtérült", az órán mellettem ülő lányok elkérték a könyvet, hogy beleolvashassanak, és a szövegem alapján az első pár percben nem tűnt föl nekik (saját bevallásuk szerint!), hogy nem vagyok olasz. Akkor esett le a tantusz, amikor kérdezték, hogy mit tanulok, és mondtam, hogy ösztöndíjas vagyok. Egy kicsit hízott a májam. (Az autentikus talján kép megteremtéséhez letöltöttem egy scopa (nápolyi kártyajáték, a legelső fordítástechnika óránk tananyaga) programot is a mobilomra, zseniális!)
Este cineforum volt új, fedett helyen. Kicsit késtem, a hely is szűk volt, úgyhogy végül végig a vészkijáratot támasztottam, aminek következményeként végigélvezhettem 2-3 cigarettát, meg negyed óránként hozzám dörgölődzött egy-egy filippínó mozgóárus, aki okvetlenül bele akart nézni a filmbe. Most a Johnny Stecchinot vetítették, Roberto Benigni megint a szokásos jószívű, szerencsementes hősszerelmest adta elő, de jól lehetett rajta szórakozni. Ebben a filmben a barátnője is ugyanaz volt, mint az Élet szépben.

Hírösszefoglaló

A múlt kedden is voltunk páran a Cuccagnaban koktélozni, megint találkoztunk a török lányokkal. Szerdán a kertmozi szervezői kicsit mellényúltak a filmválasztással, egy meglehetősen indokolatlan filmet (Italians) sikerült vetíteni. Előtte viszont megint találkoztam egy-két korábbról ismert német arccal, jó érzés, hogy megjegyzik néha az embert. Hazafelé láttunk egy nagyon kedves falfirkát is: Piu' immigranti, meno erasmus! Kösziszépen, Róma, nemszámít!
Csütörtökön halloween partit rendeztek az ESN-esek, elmentem én is, bár eleinte elég hülyén éreztem magam, mert nem voltam kifestve. Azért lassan így is sikerült belefutni néhány ismeretlen ismerősbe, egy német lányba az olasz barátjával, mindketten nagyon jófejek voltak. Aztán a klub előtti sorban is jobb híján dumáltunk, nagyon hosszú volt, és amikor már kint, zene nélkül ment a pogó, akkor úgy döntöttünk, hogy keresünk jobb helyet. Egészen a következő sarokig mentünk, ott volt egy kocsma, ahol jóval kulturáltabban zártuk le az estét, mint ahogy a klubban lehetett volna. Végre-valahára összeszedtem az első spanyol ismerőst (egy rahedli van belőlük, de eddig eggyel sem sikerült összeismerkedni), egy kalózlányt. Ahoj!
A hazaút elég hosszúra sikerült, nagyjából fél 5 körül csörtettem be a lakásba. Néztem egy nagyot, mert a konyhában még égett a villany, Lorenzo éppen a szokásos mélyfagyasztott tésztáját fogyasztotta. Ciao-ciao, azt hittem ezzel el van intézve a kommunikáció, megpróbáltam gyorsan a fürdő felé venni az irányt, de mielőtt bemehettem volna, még kifaggatott a buliról, meg prédikált egy sort, hogy bezzeg az ő idejében nem fordulhatott volna elő az, hogy az év legnagyobb buliján az erasmusosok kint rekednek. (Persze a szórakozóhelynek jobb a 15 eurót perkáló talján az 5 eurós erasmusosoknál...) Bár a bizalom jelének tekintem az ilyesfajta megosztásait, de ott és akkor, neglizsében, hullafáradtan annyira nem értékeltem.
Tanulmányi szempontból elég hézagosra sikerült az utóbbi hét, elmaradt az összes kodikológia és dialektológia. Ez csak azért volt kellemetlen, mert a késő esti dialektológiák hiányáról csak az óra kezdete előtt pár perccel értesültünk az ajtóra kiragasztott papírokról. Ez a kedd és csütörtök délutánomat elég alaposan elvitte, nem voltam érte hálás. Csütörtök este megpróbáltam bérletet venni, de az se jött össze, mert csak készpénzzel lehetett fizetni. Persze az ember egy trafiktól ne várjon csodát. Azért hogy a trafikos se járjon rosszul, meg ne unatkozzak a villamoson, vettem egy Diabolikot, a 800. példány csillogó borítóval, sajnos nem tartott sokáig, lehet, hogy valami komolyabb műfajjal kéne próbálkoznom. Bár az órák jelentős része elmaradt, azért valami haladás is volt: sikerült befejezni a szakdolgozatos levelek átírását.
Pénteken igazából a délelőtt az előző éjszaka kimaradt alvás pótlására ment el, de amúgy sem terveztem semmit, meg Mindenszentek miatt sem lehetett volna semmi érdemlegeset csinálni. A lassan 2-3 hetes paradicsompürémből főztem egy ehető paradicsomlevest, ami az eddigi tésztákhoz képest haladás volt, még rántást is csináltam bele. Délután szereztem új bérletet, csak hogy kimozduljak a városba. A Terminihez mentem, ami ugyan baromi messze van, viszont lehet kártyával fizetni az újságosnál, és garantáltan nyitva van ünnep ide vagy oda. Ha már arra jártam, benéztem a S.Maria Maggioreba és végigsétáltam a via Cavouron. Találtam egy Moretti sörözőt (igazából persze étterem, csak söröző névre hallgat), majd egyszer, ha sok pénzem lesz (vagy még több) biztos elmegyek oda.
Szombaton, halottak napján (vagy ahogy Ahmad rendszerint titulálja: la festa della morte - a halál ünnepe...), a városban csavarogtam. Először is az egyetemhez mentem, ahol lefényképeztem az egyik új kedvenc házamat:

Utána visszaszálltam a 19-es villamosra, ami szépen elvitt a Szent Péterig. Láttam gárdistát is (sisak és alabárd nélkül, de a vagányos egyenruhájában). Hazafelé átvágtam a Campo de' Fiorin, ahol találkoztam Mustafával!!! Úgy tűnik, hogy nem csak a Porta Portesen tűnik föl. Sajnos éppen nem volt show, mert kuncsaftok voltak nála, de azért megcsodáltam a kiváló minőségű termékeit.

"Ha nincs otthon csirke, van otthon kutya, főzöl kutyát krumplival!"

Otthon benyomtam a paradicsomleves végét, meg vettem hozzá egy szeletes pizzázóban egy calzonet (kb. egy félbehajtott pizza sajttal és sonkával). Nagyon adta. A rövid szieszta után hosszú takarítás jött, én voltam a soros, megcsináltam, szép tiszta lett minden, közel egy órára. Aztán szépen beszállingóztak a többiek, Jad a belga barátnőjével, Margoval, lassan újra előkerültek a pormacskák. De legalább az illúzió megvolt.
Közben előkerült Ahmad is, elutasították az ösztöndíjkérvényét, le volt lombozva. Elment az internet is, így egy kicsit mindenki unatkozott (kivéve Jad), úgyhogy lassan mind a konyhában kötöttünk ki, amiből aztán egy kis szír vacsora jött össze. Egy hónap után először mind a négyen (plusz Margo) egyszerre ültünk asztalhoz, igen hangulatosra sikeredett. És még nem ért véget a hétvége!
Vasárnap délben Lorenzo Ahmadot és engem a hóna alá csapott és elmentünk a belvárosba ebédelni, meghívott minket. A Terminiig villamossal mentünk, utána taxival. Kiöltöztünk, nagy érzés volt. A La.Vi. nevű éttermet céloztuk meg, ahol egy fix összegért (csak négyszemközt vagyok hajlandó közölni, én is szégyellem) degeszre ehettük magunkat. Volt hal, tészta, disznó, marha, rizs, articsóka, saláta, sajt, minden, ami szem-szájnak ingere. Végül egy kis kávé, meg édesség, és akkor majdnem kipukkadtunk. Hazafelé végigsétáltunk a Corson, nézelődtünk, éltük a dolce vita-t.
Egyébként Lorenzo már régen ígérgette a közös ebédet, de most életmentő jelleggel történt, mert Ahmad tényleg maga alatt volt. Szerencsére sikerült földobni egy kicsit (elöl ült a taxiban, kedvére ehetett; ezek a dolgok neki hatványozottan többet érnek, mint nekünk).
Ebéd után a villamosmegállóban találkoztunk Ágnessel és a szobatársával, Marikaval, akik már nagyon várták, hogy hazaérjünk, mert este jött a magyar vacsora, amit részben még össze kellett dobni. Ágnes hozott egy banános-joghurtos sütit meg egy csirkés pitét, én pedig az utolsó szál kolbászomat beáldozva összeraktam egy rakott krumplit. Ahmad kedvéért külön kolbászmentes résszel. Sajnos az elkészültét Marika már nem tudta megvárni, de azért eltettünk neki egy adagot, meg a pitéből-tortából kárpótolta magát előre.
Mire minden kész lett, Lorenzo és Ahmad is megemésztették az ebédet, úgyhogy asztalhoz ülhettünk. Jad bevállalt aperitifnek egy kis gyertyáni házipáleszt, a többiek meg nekiestek a rakott krumplinak. Öndícséret büdös, de gyorsan elpusztították, úgyhogy azt hiszem ízlett nekik. Aztán jött a zajos sikernek örvendő csirkés pite és torta. A végén megint hosszan beszélgettünk, Ágnes és Margo ültek a forró székeken, Lorenzo prédikált, végül is nagyon jól sült el a dolog. Persze utána jött a kötelező mosogatás, de legalább megint rend lett a konyhában.
Most visszajött a net, gyorsabb, mint régen; mindenki elégedett.

Egy hónap

Gyorsabban, mint azt gondoltam volna, de eltelt az első hónap. Nem volt sem eseménytelen, sem eredménytelen: egy hónapja még az ideiglenes szállásomon ettem a kefét, nem tudva, hogy hol alszom két nap múlva; az egyetemnek még színét sem láttam; tantárgyak? pfff; ismerősök? alig.
Ehhez képest most úgy érzem, hogy elég jól állok, de ha egy kicsit visszagondolok az eltelt időre, akkor azért lehet még javítani az élményt.
Az biztos, hogy a heti menetrend megvan: hétfő-szerda egyetem, csütörtök-péntek kutatónapok, szombat-vasárnap pihenés. Vannak visszatérő jó programok is: a cineforum továbbra is csábító, és a keddi koktélozások és pénteki bulik is elérhetőek.
Amit most szükségesnek érzek (és ha leírom, talán meg is fogom valósítani):

• több városnézés, a régi helyek mellett újak felfedezése (össze fogok írni egy bakancslistát, amit végig szeretnék nézni/csinálni a következő 4 hónapban),
• több kapcsolatteremtés csoporttársakkal, Erasmusosokkal
• rövidebb utazások [Catania az ottani Pázmányosokkal (?), firenzei Mátyás kiállítás (?)],
• tartani a menetrendet és haladni a szakdolgozattal.

 És ami a jövőből látszik:

• nov. 15-17.: fergeteges összolasz Erasmusos hétvége,
• dec. 6-8.: Bologna, Ravenna, San Marino ESN kirándulás.

Az otthon íze

Mutatis mutandis: Nyilas Misi pakkot kapott. Egy kedves ismerősünk Rómában kirándul mostanság, vele küldött a családom egy nagy szatyor finomságot. Miután átvettem a csomagot az Aventinon és hazajöttem, már neki is álltunk az anya féle sütinek (mesekönyv, ha valaki tudja mi ez), a szír ebéd (lencsés rizs pirított hagymával és joghurttal, ha ijesztően is hangzik, nagyon finom) után az volt a desszert. Utánpótlás érkezett pálinkából is, úgyhogy a magyaros estek újfent vidámak lesznek.

Pénteken a terv szerint elmentünk Vikivel a Biblioteca nazionale centrale di Romaba, ami Olaszország második legnagyobb könyvtára. Ingyen be lehet íratkozni, konnektor van, wifi, mobilhálózat nincs. De az a könyvtár... Csak a katalógusa akkora, mint egy átlagos magyar olvasóterem, vannak tudományspecifikus olvasótermek, valahol pedig kell lennie egy gigantikus raktárnak is. A kikért könyvet az általad megjelölt olvasóterembe viszik; és ha megérkezik, akkor nem zörgi be az egész termet a mátrixkijelző, mint mondjuk a MTAK-ban, hanem egy kis LED jelzi szolídan, hogy megjött az áhított olvasnivaló. A lehető leggyermetegebb öröm tört rám, ahogy mentünk végig a hosszú-hosszú folyosón, elég nehéz volt a "komoly bölcsészpalánta" figurát hozni. Az épület egyébként nagyon modern, letisztult és puritán, klasszisokkal jobb az egyetemnél. Érdemes korán érkezni, mert csak délután 2-ig adhatsz le rendelést, és ha 1 után adod le, akkor már aznap nem jön ki.

Szombaton dialektológia után bevettem magam a városba, újfent könyveket vadásztam, az Argentinonál levő Feltrinelliben nem kellett csalódnom, egy paleográfia és egy nyelvészet témájú könyvet sikerült beszerezni. Az áruk elég borsos, de úgy voltam vele, hogy az új könyv szaga megér egy kis áldozatot. A többi könyvet majd akkor ruházom be vagy jegyzetelem ki könyvtárban, ha ezzel a kettővel végeztem (Petrucci: Prima lezione di paleografia, Morgana: Breve storia della lingua italiana).

A mai nap fő eseményét már korábban leírtam, előtte voltam a jezsuitáknál; nagy, koncelebrált mise volt valami férfikarral földobva.

Munkás ünnep

A magunk módján és lehetőségei szerint mi is megemlékeztünk a forradalomról. 23-a vigíliáján elmentünk az Akadémiára és meghallgattuk a Kaláka együttes koncertjét, amit egy kortárs költő tolmácsolása és művészi megnyilvánulásai színesítettek. A performance-ok nekem elég furának tűntek, azt jóval viccesebbnek találtam, amikor az egyik Nemes Nagy Ágnes feldolgozást fordította:

Gryllus Vilmos: Ez itt a Nap, ez itt a dél.
Költőnk: Questo e' il Sole, questo e' l'inverno.
(Ha nem is tudsz olaszul, elég ha az inverno-t megkeresed szótárban.)

És ezzel már félig le is lőttem a poént, hogy bár egy Faludy féle '56-os vers volt az este felütése, de a komolyabb (Ady, Kosztolányi, Weöres, Kányádi) verseket követően eljutottunk Bőrönd Ödönhöz, a vastapsot pedig Jonatán, a kapitány köszönte meg. Az este végére a helyi magyar diaszpóra ifjabb tagjai már szabályosan tomboltak a színpad előtt. A fentebb említett, felelgetős, Nemes Nagy nótára pedig az egész terem együtt énekelte a válaszokat. Nagyon hangulatos volt.

Az elején Molnár igazgató úr szólt pár szót. Beszédében megemlítette, hogy az olaszoknak a magyarokról a foci, a zene és '56 ugrik be. Ha engem kérdeznének, a kortárs generáció válaszai alapján Cicciolinával és kolléganőivel kellene kezdenem, de szívesebben maradnék az előző hármasnál. A koncert után egyébként sikerült pár szót váltani a volt olasztanárnőmmel, aki az igazgató felesége, és behívott a VIP fogadásra is egy pezsgő erejéig. Huaaa.
Tovább nem is maradtam volna, mert addigra a többiek már átmentek a Cuccagnaba. Szerencsére még időben utolértem őket, a sor se volt nagy, úgyhogy kaparó torkomat sikerült egy igazi 3 az 1-ben mojitoval kezelnem: jég - bacilusok hidegre téve, alkohol - fertőtlenítés, menta - az van a gyógyteában is.
Bár már éjfélkor hazafelé vettük az irányt, körülbelül 3-ra sikerült ágyba kerülni, az éjszakai járatok nem járnak sűrűn.
Így aznap (szerda) reggel elég nehezen vettem rá magam, hogy bemásszak egy nyelvészeti órára. De sikerült. Huaaa2. (Mondjuk ennyi volt az ünnep munkás része.)
Az órát követő és az ebédet megelőző időt könyvvadászattal töltöttem, de sajnos nem találtam sehol a kötelező irodalomban előirt munkákat. Voltam az egyetemi jegyzetboltokban, egy Feltrinelliben meg az ibs.it-ben is, sőt a Termini közelében levő könyvbazárt is végigjártam, de nem sikerült semmit találni. Daje!
A menzán találkoztam Ahmaddal, aztán hazamentem, hogy pótoljam egy kicsit a kimaradt pihenést.
Este megint volt cineforum, de most felkészültem, vittem két pulóvert, nem is ártott. Megismertünk egy finn srácot, egy lengyel lányt, meg újabb néhány németet (jó sokan vannak, és majdnem az összes félig olasz). A film ezúttal a modern olasz romkomok egyike volt. Il ciclone a címe, '96-ban elvileg hatalmas siker volt. Nem egy Fellini, de a maga nemében nézhető, és jó toszkán hangulatok és csinos színésznők vannak benne. Rémes, hogy így van, de tetszett. Előtte felszolgáltak egy aperitivot, ami pizzából, tésztasalátából és bruschettaból állt.

Ma délelőtt bevettem magam a Monteverdi könyvtárba, és elkezdtem a szakdolgozatom témáját adó oklevelek feldolgozását. Ludovico il Moro és Aragóniai Rice-Rice-Beatrice 90%-ban udvariassági formulákból álló leveleiből ötöt már el is olvastam. Délután benéztem az egyetem egy másik könyvtárába is, kb. azzal a lendülettel jöttem ki. Későn (4 után...) mentem, úgyhogy nem volt felügyelő, így viszont kb. az összes könyv lelakatolt szekrényekben volt, hát mi ez??? Librum et circenses! Na.
Azt hiszem, hogy maradok a Monteverdinél, meg holnap földerítem a Biblioteca Nazionale Centrale di Roma-t, már csak a plasztik olvasójegy miatt is megéri. Meg nincs wifi, úgyhogy koncentrálni is jobban lehet.

Rómából szeretettel

Azt hiszem, hogy egy igazságosztó vécésnéni garázdálkodik a menza környékén. A helyzet fokozódik. Szilvay Máté gyűjtése.

"Csináld vidáman, csináld elégedetten DE fogd a magadét!" A végén testi fenyítést helyez kilátásba.

A kagyló gyöngye

"Ami a kezedben van, az nem locsolócső, és a földön sincs tűzvész!"

A fenti képet a menza mellékhelyiségében sikerült elkattintani.
A múlt szerda óta nem sok minden történt, de azt most jó hosszan fogom leírni.
Este megint volt cineforum a Circolo degli Artistiben, ezúttal kint a kertben. Amíg a vetítésre vártam, megismerkedtem néhány német diákkal. Sajnos a film (Ladri di bicicletta) alatt eléggé lehűlt a levegő, úgyhogy megfáztam. A film a maga nemében nézhető volt, de azért hálás vagyok, hogy ezen a héten nem a neorealismo egyik újabb gyöngyszemét fogjuk látni. Nagyon lírai, meg minden, de meglehetősen depresszív. Csütörtökön kipróbáltam a Monteverdi könyvtárat, a dialektológia elmaradt, úgyhogy igazából négynapos hétvégém lett (volna, ha szombaton nem lenne órám).
Pénteken Ahmaddal karöltve elpusztítottuk Ágnes fantasztikus csokitortájának a végét, úgyhogy estig nem is nagyon kellett kajálni. Akkor bementem a menzára, kicsit kisebb a forgalom, mint délben. Utána még nem akaródzott hazamenni, úgyhogy csavarogtam egyet a belvárosban, meg csináltam néhány fényképet. A délutáni tüntetés miatt jelentős rendőri erőkbe botlottam, de sikerült őket elkerülni. Végül utolértek Petiék, úgyhogy csatlakoztam az ESN buli elejére, a hely kint volt a halálban. Végül a hivatalos parti előtt eljöttem, mert a készpénzem elfogyott és úgy éreztem, hogy a sambucából és a limoncelloból is elég volt, amikor folyékony és rendkívül helytelen angolsággal megbeszéltem néhány török lánnyal a hódoltság problémáját. Úgy vélték, hogy aki minket megszállt, az az Oszmán Birodalom volt, ők meg Törökországhoz tartoznak. Ha a legközelebb valaki a kalandozásokat feszegeti, majd én is kitalálok valami hasonlót. Bár Shakespeare fordulhatott néhányat a sírjában, de ezt leszámítva komolyabb nemzetközi bonyodalom nélkül megúsztam az estét.
Szombat reggel érdekes hangokra ébredtem a fürdőből (a szomszéd helyiség). Miután komoly megkönnyebbüléssel konstatáltam, hogy nem belőlem jöttek, összeszedtem magam, és elmentem dialektológiára, Vikivel menzáztunk, aztán hazajöttem. Igazából ekkor ütött ki nagyon a nátha, de egy délután alatt sikerült a nehezét kiheverni.
Vasárnap megint az Il Gesuba mentem misére, ezúttal a 12-est néztem ki, a buszmegállóból kicsit futnom kellet, hogy időben megállapítsam, hogy csak 12:30-kor kezdődik. Addig legalább összeszedtem a Desparban mindent, ami egy jó (meleg) leveshez kell: levespor. Kassza, templom, 64-es busz, 5-ös villamos, albérlet. Itt tartózkodásom alatt először nem tésztát főztem magamnak, bár a mérce most se került magasra. A zseniális porlevest lefojtandó összeütöttem egy rántottát kolbásszal, paprikával, borssal, meg reszeltem rá egy kis sajtot; várakozáson felüli lett. Délután megint töppedés volt, ET után szabadon hazatelefonáltam, Jad összehívta a népet és csináltunk takarítási beosztást, meg Ahmad megint megkínált minket egy kis szír jellegű kajával. Nagyon tud a srác, de ha egyszer leültél az asztalhoz, akkor megtöm, mint egy nagymama.
Ma beindult a mókuskerék, a múlt héten sikerült összeválogattam öt teljesíthető(nek tűnő), érdekes(nek ígérkező) és részben otthon is elismertethető tárgyat, úgyhogy kész órarenddel vágtam neki a hétnek. Az eleje elég húzós lesz, a végén meg jut bőven idő könyvtárazni. Most a következő tárgyaim vannak:

Linguistica italiana - Heti kétszer nyelvtörténeti óra, régi szótárak elemzését hallgatjuk egy tanárnőtől, aki elvileg nagy név ezen a területen.  Ha minden jól megy, országismeretnek elismerik otthon.
Paleografia latina - Itt igazából csak olvasni tanulunk. Régi kéziratokat. Van belőle két előadás, meg egy szeminárium. Ez utóbbin engem is felszólították, de szerencsére sikerült kisilabizálni a rám osztott sort, úgyhogy elkerültem az égést. Katalógusveszély!
Codicologia I A - A kódexek felépítését vizsgáló tudomány. Ma volt szó palimpszesztekről és megnéztünk egy középkori kézirattöredéket is UV fény alatt (mert úgy látszik a lekopott/lekapart írás is). Így leírva gagyinak tűnhet, de nekem bejön. Heti két, kis létszámú előadás.
Letteratura italiana contemporanea - Ezen az órán még nem voltam, holnap megyek először, bízom benne, hogy lefedi az otthoni irodalomtörténet kurzus anyagát, és elismerik. Heti két óra, valószínűleg a plafonról is lógunk jeligére. A jövő héten kezdődik.
Dialettologia italiana - Ezt már említettem, heti három előadás (hétköznap későn, szombaton napközben) egy jó stílusú és komoly tekintélynek számító professzorral. Itt több magyar kolléganő is elő szokott fordulni, meg a görög csaj az aricciai vacsoráról. Ez is jó lesz otthon.

Reggel elég korán értem az egyetemre, úgyhogy találtam Metrot. Itt is van az utolsó oldalon rejtvény, újra van értelme az életemnek. Este kb. egy órányi wikipédiázás, sztaki szótárazás és googlezás árán 90%-ban sikerült megfejteni. Otthon 5 perc a szintidő. Akkor éreztem, hogy le kéne tenni, amikor Ahmad szinte ijedten megkérdezte, hogy mit keresek ilyen eltökélten.

Humanistáskodás

Megvan az új törzshely!

A kis csapat nagy ünnepe

Kedden volt Ágnes születésnapja, de mielőtt az ünneplés részletezésébe belevágnék, ejtek pár szót az egyetemen történtekről.
Először egy középkori filológia órára ültem be. Ugyanaz (prof.ssa Maria Accame) tartja, aki a hétfői bevezető jellegű kurzust, lehet, hogy inkább erre fogok bejárni, némileg komolyabbnak tűnik. Utána jött egy - várakozásaim szerint - paleográfia óra, ami végül kodikológia lett, de sebaj, örülök, hogy ez is a látóterembe került. Olyan facsimiléket adott körbe a tanár, hogy mind a tíz ujjamat megnyaltam tőlük, a későbbiekben pedig lehet, hogy eredeti kéziratokat is fog mutatni (a XII-XVI. századokból több száz eredetit birtokol az egyetemi könyvtár). Óra előtt összeismerkedtem a "padtársammal", Camillával, aki nagyon kedves, a végén magával vitt az MA-s dialektológia második felére is (összecsúszik a két tanegység, vannak páros és páratlan órakor kedződő kurzusok is, totális káosz van). Érdekes volt, mert olyan dolgokról beszélt Vignuzzi prof., amik már ismerősen csengtek (a San Clemente templom korai olasz nyelvemléke - filii delle pute = ibn sharmut), tehát könnyebb volt a kontextusban értelmezni. Azért inkább maradok a BA-s kurzusnál, még ha kicsit később is van (18-tól 19:30-ig, imádom). A professzor stílusa zseniális, biztosan tanulságos lesz az óra.
Ezt a sűrű délutánt követően elindultam Ágneshez, a 19-es megállójában találkoztam Petivel és Eszterrel, akik szintén hivatalosak voltak a buliba. Útközben még megálltunk bevásárolni, letettem az 1,10-es sört a pultra, azt mondja a paki (rendes szupermarket már nincs is nyitva 8-9 fele...): 2 euró. Mondtam neki, hogy egy tíz, erre rögtön vigyorgott, hogy rendben, annyi (előttem az eddigre 3 fősre duzzadt - Dóri a mögöttünk lévő villamossal utolért minket - magyar kontingensnek a fülem hallatára adta el 1,10-es áron, nem tudom, mi a frászt képzelt). A srác amúgy nagyon készségesen segítette elrakni Peti hátizsákjába a szerzeményeket, rém rossz arcú figura volt. Viszont itt véget is értek a megpróbáltatások, ezután már gyorsan odaértünk Ágnesékhez

Marica, a szobatársa már otthon várt minket, nagyon szimpatikus, élénk olasz lány. Később megjött Herica is, aki a tisztaság- és takarításmániáját kellő önkritikával dolgozza fel, így szintén nagyon jófejnek bizonyult. Persze akkor megemlítem még Giuseppét, Herica pasiját is, aki nem sok vizet zavart az este folyamán.
Sokat beszélgettünk, jó nyelvgyakorlásnak bizonyult. Marica szerint már adekvát módon tudom használni a daje és cazzo (indulat)szavakat. Már megérte kijönni!
A tortáról és ellátásról kivételesen az ünnepelt gondoskodott, egy brownieval melegítettünk be, majd jött egy francia csokitorta, nehéz szavakba önteni azt a gasztronómiai élményt, amit nyújtott (csokis piskóta, csokikrém, trüffelgolyó, csokichips, mogyorós grillázs).
Egyébként ma a menza sem volt kivetnivaló, másodikként tenger gyümölcseis salátát is választhattunk. Első fogásnak római túrós (na jó, ricottas) tészta volt, lényegében a paradicsomos tésztához kevertek némi túrót. Nem volt rossz, de a magam részéről maradok a pörcös csuszánál.

Első nap az iskolában

Donászy Magda verse
Ma elkezdődött a tanítás az egyetemen. Reggel beültem egy latin nyelv és irodalom órára, délben pedig egy filológia kurzusra.
A latint az antik múzeum Partenope termében tartották, ami tele van szobortöredékek és frízsorok gipszmásolataival. Sajnos messze ültem a tanártól (értelemszerűen utolsó sor), úgyhogy nehezen volt érthető amit mondott, a tábla sem látszott, kicsit el voltam veszve. A közérzetemet tovább rombolta, hogy a két szomszédom körmölt, mint a gép, én meg csak pislogtam, meg próbáltam "puskázni" róluk. Ezen kívül kapásból böfögték a latin mondatok fordításait, úgyhogy nagyon fel kell kötni a gatyámat, ha latinból labdába akarok rúgni. És kéne a tárgy, mert ezt el tudják otthon ismerni. Szerencsére viszonylag hamar elmúlt a bő másfél óra, mondhatom, felszabadultan távoztam.
A szünetben találkoztam Ágnessel, ő is jött a filológia órára. Az előzőekből okulva viszonylag előre ültünk be, itt is sisteregtek az olaszok tollai, de Ágnes megnyugtatott, hogy egyszerűen más a tanulási stratégiájuk. Mondjuk az látszik, hogy jegyzetelni nem tudnak (a tanár teljes szövegét leírják), de a gyorsírási technikájukat eltanulnám. (Továbbá ők heteket készülnek a kevéske vizsgájukra, míg mi ha van három napunk felkészülni, már boldogak vagyunk.) Maga a kurzus amúgy nem vészes, gyakorlatilag otthon is hallgattam már ezt az órát. Viszont ismétlésnek meg bónusz kreditnek jó, továbbá talán a gyakorlati példák is mások lesznek. A tanár érthetően beszélt, bár össze-vissza mindenről, remélhetőleg később kicsit rend- és módszeresebb lesz a dolog.
Megdöbbentő amúgy a léptékbeli eltérés is a Pázmányhoz képest, rengetegen vannak az órákon. Az hagyján, hogy a fix padokon kívül a pótszékek is tele vannak, de ülnek a dobogókon, ablakokban, mindenhol. Kellemetlen bizonytalansággal töltött el, hogy nem is kell regisztrálnunk az órákra, kezd kicsit ijesztő lenni ez a nagy szabadság. (Gyakorlatilag csak a vizsgákra kell majd regisztrálnunk, és mehetünk úgy is, ha egész évben nem jártunk órára.)
A menzán beleválasztottam a desszertbe, a szokásos joghurtok és pudingok mellett föltűnt valami, ami olyan csomagolásban volt, mint otthon bizonyos májkrémek (ez a gyűrhető műanyag doboz és konzerv közti átmenet). Nagyon megragadott a dolog egzotikuma, felmarkoltam egyet - vesztemre. Igazából ilyen bébitrutyi volt benne alma és banán ízben, meg lehetett enni (egyszer), de legközelebb maradok a "bevált csapaton ne változtass" elvnél és a joghurtnál.

Piknik

Tegnap délután erasmusos piknik volt a Villa Borghese parkban. A meghirdetésben belinkelték a NatGeo top 10 piknikezésre alkalmas helyét, amiben ez a park is fel volt tüntetve; szerintem jogosan. Szerencsére szép volt az idő is, úgyhogy minden adott volt egy kellemes programhoz.

Az ESN is kitett magáért, bár kérték, hogy vigyünk magunkkal enni-innivalót, azért ők is hoztak szendvicsnek valót (rendes olasz zsömléből, rendes olasz prosciutto cottoval), meg 60 l sangriát. Ez utóbbi receptjéről később Jad felvilágosított, nem sajnálták belőle az anyagot.
A program nem vonzott annyi érdeklődőt, mint a partik, de a magyar csapat ismét szép számmal képviselte magát. A délután közepére elkezdett alakulni a hangulat, a csendes beszélgetések egyre vidámabbak lettek, majd jöttek a zseniális sportprogramok. Először zsákban futás volt, én indultam a magyaroktól, bár nem nyertem, de nem maradtunk szégyenben.
Kicsit később egy spiccesebb talján kolléga elkezdett random berúgdosni egy labdát a tömegbe, úgyhogy elkezdtünk lassan cihelődni, és hazaballagtunk.
Én még beiktattam egy kitérőt az Il Gesu felé, beültem a jezsuita7-esre. A mise érdekes zenei élményt nyújtott. Azt, hogy az egyik koncelebráns úgy áriázott, mint Pavarotti, még valahogy el lehetett viselni, de amikor néhány sorral mögöttem valami nő elkezdett trillázni a Sanctusra, akkor már komoly erőfeszítésembe került, hogy ne sírjak/nevessek.
A vasárnapi (és különösen az esti) tömegközlekedés amúgy pokoli, ritkán jár minden, ebből kifolyólag óriási a zsúfoltság.

Záróbuli

Fizetett politikai hirdetés

Tegnap volt az ESN Welcome Week zárórendezvénye, egy fergetegesnek ígérkező buli a Piper Clubban. Kezdés éjfélkor, italárak az egekben (5E / 2 dl), hát ismét alapoztunk a magyarokkal. Az este nagyon kellemesen indult, hála a jó társaságnak és a bejcgyertyánosi kerítésszaggatónak. Beszélgettünk, zenét hallgattunk, adtunk az érzésnek. Amúgy egyre több magyart találunk, megállapítottuk, hogy a magyar népességhez viszonyítva már ppm-ben mérhetőek vagyunk.
Éjfél körül szedtük össze magunkat, és átmentünk a parti helyszínére. A buszt elég pánikszerűen hagytuk el - ismét köszönjük az ATAC-nak (BKK olaszul) a remek utastájékoztató rendszert! -, majdnem túlmentünk a megfelelő megállón. A népet követve a Piazza Buenos Airesen egy jókora rakás Erasmusost találtunk, a Piper viszont még üres volt. Megkérdeztem egy lányt, hogy ez most mégis mi, a felvilágosítás után még nagy meglepetésemre a kezembe nyomott egy kupica sambucat. Valahol itt ért az este a csúcsára. Végül bementünk a Piperbe, lassan beindult a buli, táncoltunk durván 3-ig, akkorra már elfogyott az energia meg a mámor. Bömbölt a zene, a rámenős fiúk rárepültek a bevállalós lányokra, a mazsolák meg... A tanulság újból:

Ha már az ember szírekkel lakik, tanuljon valamit tőlük.

Életérzés vol.2

La vita è bella

Bár a cím általános érvényű megállapítás is lehetne, egészen konkrétan a ma esti film miatt választottam.
Az elmúlt napok bulijainak kiheverésére ma egy kicsit nyugisabb programot szervezett az ESN: egy aperitivot követő filmezést egy Circolo degli Artisti nevű helyen (nagy kerthelység + ma este mozinak berendezett terem - a padok rém kényelmetlenek voltak, avevo mal di culo - ahogy a művelt francia mondja). Az aperitivot kihagytam, bár ha minden igaz, nem is volt. A kiszáradás ellen azért egy Nastro Azzurrot beruháztam, nem is bántam meg, ez egy remek olasz sör, merem ajánlani.
Többek meglepetésére pontban a meghirdetett időben elkezdték vetíteni a filmet (csak most láttam, hogy a fenti címen három is fut, természetesen ez a '97-es Roberto Benigni féle volt). Most nem akarok hosszas filmkritikát írni; röviden egy aranyos, megindító sztori, Benigni magát adja, de hát ő ebben jó. A csajok utána persze bőgtek egy sort.
A programon amúgy találkoztunk még két magyar lánnyal Debrecenből.

Ariccia

Tegnap este vacsorázni voltunk Aricciaban. Ez egy Róma melletti, hegyi falu, elég megközelíthetetlen, a buszokat a hegy aljában kellett hagyni, gyalog másztunk fel. Sajnos már sötét volt, így nem sok mindent láttunk, de az így is érzékelhető volt, hogy különleges helyen vagyunk. Talán egyszer világosban is eljutok ide.
Fölérve a hegytetőre az "Olasz országismeret 1" tárgyból már ismeretlen-ismerős templomot láttam meg, élőben még lenyűgözőbb volt. (A kép nem az enyém, de mi is így láttuk.)
Túl sok városnézés nem volt, gyorsan betereltek minket a Fraschetteria Bianchiba. Itt elég hamar előkerültek a borospalackok, így rövid időn belül a szervezők és a spanyolok dévajkodásától zengett a helyiség. Nagyon tudnak élni.

Egyébként nagyon jó borokat kaptunk, a címke tanúsága szerint a vendéglátóhely saját asztali borait, vörös és fehér frizzantekat, szolgáltak fel. Előételként szalámit, sajtot, prosciutto crudot és valami hideg sültet kínáltak házi kenyérrel. Főfogásként tésztát adtak, én carbonarat választottam, nem is bántam meg. Érdekes volt összehasonlítani a menzai kiadással, azért itt lényegesen több húst tettek rá.
Az asztalnál összekerültünk egy görög erasmusos lánnyal, egy ESN kisfőnökkel és a spanyol barátnőjével, aki a saját Erasmusa óta jár ide rendszeresen. A tivornyázás zajától eltekintve egész jól elbeszélgettünk velük.
Végül egy órára értünk vissza a Piazza Veneziara.

Éjszakai élet

Dóri - io - Máté - Ágnes - Peti - Eszter - Dóri

Ahogy azt az előző posztban jeleztem, tegnap este elmentünk az ESN nyitóbuliba. Ezek az olaszok nagyon furán nyomják, 11 körül kezdődnek a rendezvények náluk, és hajnali 2-kor már az afterparty indul.
Mi a buli előtt kicsit be akartunk melegíteni, úgyhogy találkoztunk a Piazza dell'Immacolatan. Ez Dóri (a jobb oldali) ötlete volt, mondván, hogy milyen fiatalos, meg sok egyetemista jár oda. Ez a valóságban úgy nézett ki, hogy egy teherautónyi lecsúszott szipus, meg néhány részeg bevándorló ordítozott. Olyan kész voltak, hogy magyarul káromkodtak. Tényleg.
Innen viszonylag hamar odébbálltunk, és a szórakozóhelyhez lényegesen közelebbi Colosseum tövében vertünk tanyát. Itt a vucumprakat leszámítva (<vuoi comprare? =akarsz venni? felkiáltással támadó, általában külföldi mozgóárusok) nem volt vészes a helyzet.
Amikor úgy találtuk, hogy itt az ideje fejest ugrani a buliba, akkor elmentünk a Piazza Navona mellett lévő Cuccagna bárba. Nem voltunk egyedül. Egy kisebb kocsma méretű helyen gondolták szórakoztatni a több száz erasmusos hallgatót, kicsit alábecsülték az érdeklődést a szervezők. De van jó oldala is a dolognak, tuti nem állsz be egynél többször italért a sorba. És ez a helyi italárak mellett még ESN kedvezménnyel is pozitívum.
Mire kiálltuk a sort és felhajtottuk a koktélunkat, már lehetett is menni az afterpartyba, ami a Level bárban volt, szintén a Navona környékén. Ez egy kicsit nagyobb placc volt, lehetett táncolni is, volt zene. Itt összefutottunk Jaddal (az egyágyas szobánk lakója) és Lorenzoval is. Jad viszonylag gyorsan fogott magának egy magyar lányt, pedig ekkorra csapataink már jócskán megfogyatkoztak. Végül olyan 3 körül léceltünk le, a Piazza Venezian fogtunk egy éjszakai buszt, ami ha nem is túl gyomorbarát módon (macskakő + gyér rugózás), de rendkívül gyorsan hazavitt.

Felpörög, mint az elektró

Új hét, új kihívások. Az múlt heti punnyadás a hétvégén a tetőfokára hágott, és már én is ráuntam az otthon ücsörgésre. Így hát - megismerve első körön a többi magyar erasmusost, később pedig remélem, hogy a külföldieket is - belecsapunk a dolce vitába.
Tegnap este volt az első komolyabb magyar összejövetel, 6 honfitársammal borozgattunk, ismerkedtünk az egyikük albérletében, nagyon kellemes volt. Van egy idióta alsó szomszédjuk, aki minden kis hangra (széktologatás stb.) elkezd balhézni, de tegnap neki is jobb napja volt, csak egyszer ordibált föl, nem rontotta el a bulit.
A délután folyamán egyébként Ágnessel kiváltottuk az ESN (Erasmus Student Network) kártyát, amivel részt vehetünk az általuk szervezett programokon. Az első ilyen egy koktélparti (lesz sör is!) lesz ma este, az Erasmus Welcome Day lezárásaként. A második holnap este egy vacsora+buli kombó. Kíváncsi leszek ezekre, majd érkezik a beszámoló.
Ha már említettem a Welcome Day-t, az ma délelőtt zajlott le. Klasszikus nyitórendezvény, főrangok unalmas beszédeivel egy nagy teremben, az Aula Magnaban. (Sajnos nem sikerült róla jó képet csinálni, de az biztos, hogy az ízlés, a báj és a kecs pont olyan arányban tűnik fel a belsőépítészeti jegyekben, mint az épület már részletezett külső részén.) Hiphiphurrá. Hogy is épül föl egy ilyen beszéd?
- Buongiorno...
- Benvenuti...
- Kevés az időnk...
- A Sapienza egy nagyon-nagyon nagy egyetem... / Nagyon-nagyon sokan vagytok...
- Személyes fél mondat.
Ezt ismételték 1,5-2 órán keresztül. Az ESN bemutatkozása kicsit feldobta a rendezvényt, hoztak videókat, felhívták a figyelmet a bennük rejlő lehetőségekre, programjaikra, utazásaikra. Ezek megdobogtatták a hallgatóság szívét, de a hangulatot gyorsan lehűtötte a külkapcsolati főmufti benyögése: play hard, work hard!
Kaptunk egy ív Sapienzas matricát, egy Sapienzas tornazsákot és egy Sapienzas vászonszatyrot. Nagyon megy a marketing. Hogy valamit tehessünk is bele, kaptunk még tanulmányi tájékoztatókat meg egy naptárat is (Persze ez is Sapienzas!). Délben, miután végighallgattam a tandem nyelvtanulási program előnyeit olaszul, spanyolul, franciául, németül és félig portugálul, rájöttem, hogy az egésznek tényleg nincs semmi értelme, úgyhogy leléptem a menzára néhány magyarral egyetemben. Bőségesen kárpótolt az ebéd a korai kelésért és az elvesztegetett délelőttért. A könnyek már akkor a szemembe szöktek, amikor megláttam a csokiszósszal nyakon öntött banánokat az édességpultban; de amikor rájöttem, hogy az italautomata chinottot is tud adni... (A kóla és az Unikum ízének ötvözete, olasz alkoholmentes üdítő, a kedvencem.)
Az az érzésem, hogy jól megleszek itt.
Az időjárás kezd egy kicsit szeszélyessé válni, már nincs olyan mediterrán hőség, és az eső is egyre többször esik. Általában már korán elkezd csöpörögni, szitálni, aztán jön egy nagyon durva zuhé, és végül még egy rövidebb levezető rész. Persze a legjobb, amikor csöpörög az eső, de közben hét ágra süt a Nap.

Tiszteletkör, menzakoszt, séta

A mai központi programom a tutorom, Sárközy prof., meglátogatása volt. Az ő irodája az egyetemi városon (Citta Universitaria) kívül van, az összes nyelvszak a Villa Mirafioriba van "száműzve". [A napokban Kóta Péterrel beszélgetve megállapítottuk, hogy általában is érdekes következtetéseket lehet levonni az egyes karoknak szentelt épületek nagyságát és elhelyezkedését megfigyelve. - Az egyetemvárosból csak egy kis tömb a bölcsészeké.]
Így hát az egyetemnél fölpattantam a 310-es buszra, ami el is vitt a célhoz. Az egyetem korábban már leírt épületei és az albérlet lakótelepi környezete után igazi felüdülést jelentett ez a hely, egy tágas kert közepén álló villa, kevesebb emberrel, igényesebb stílusban.
A konzultáció nem volt hosszú, a tanár úr ajánlott néhány oktatót, válaszolt a tanév rendjére vonatkozó kérdéseimre és egy kicsit a tanszékek elhelyezkedéséről is beszélt. A távozás elég Columbósra sikeredett, kb. ötször fordultam vissza az ajtóból, mert valami mindig az eszébe jutott.
Ezután visszatértem az egyetemre, csekkoltam a kapott információkat, aztán betértem a menzára. Ez volt a nap fénypontja, a menzakártyámmal nagyon jutányosan, nagyjából egy otthoni menü áráért, kaptam egy egészen kiváló ebédet. Az első fogás kagylós tészta volt, a második tiroli gulyás. Ehhez jött még egy saláta, egy zsömle, egy joghurt és a végtelenített innivaló (kóla/narancs/ásványvíz/jegestea). Nem csalódtam az olasz menzában, bár nem túl meleg, de nagyon finom és laktató volt az ebéd.
A napot egy kis belvárosi sétával zártam, az egyetemről a Termini felé menet láttam egy gyönyörű villát, majd egyszer le is fotózom. Aztán bementem a Pantheonba, megnéztem a della Palma fagyizót, végül pedig elsétáltam a Piazza Navonara (ahonnan hiányzik már az öregúr, aki kesztyűbábokat táncoltatott). Fölfedeztem egy újabb királyos könyvesboltot, az ibs.it offline változatát a Termini mellett. Csorgott a nyálam rendesen. Jó dolog az e-book, de látni azt a sok új könyvet a polcokon... Meg persze DVD-k, Moleskine-k (a mai kedvencek a 2014-es naptár, amibe 2x4-es LEGO lap van építve, és a többféle matricával személyre szabható borítójú Star Warsos notesz), LEGO készletek, írószerek.
Ennyiben eléggé el is fáradtam, úgyhogy hazajöttem.
Amúgy ma van egy hete, hogy eljöttem otthonról és még nem sikerült sok embert megismerni, új barátságokat kötni; úgyhogy kicsit lapos a hangulatom, de legalább innen csak följebb lesz. Kéne inni egy Nastro Azzurrot. :-)

Rendőrsztrájk

Első német kifejezés, amit megtanulsz? Guten Tag!
Első latin mondat, amit megtanulsz? Homeros fabulam claram narrat.
Első olasz szó, amit megtanulsz? sciopero (sztrájk)

Ezt is megértem, az első sztrájk Rómában. A rendőröknek (Polizia Municipale) nem tetszik az új főnök, úgyhogy munkabeszüntetnek egy kicsit. Ennek olyan el nem hanyagolható következményei vannak, hogy többek közt a Porta Maggiore csomóponton szinte lehetetlen áthaladni akár autóval, akár tömegközlekedéssel. Az amúgy egy durva hely, egyesíti a körforgalom, a kereszteződés, a vasúti kitérő és az aluljáró összes hátrányát. Körülbelül 7 utca és 3 villamosvágány torkollik bele, továbbá keresztülmegy rajta valami elővárosi járat is. Még a villamosoknak is van körforgalma, meg n kitérője, meg n+1 megállója, hogy ne tudj gyorsan átszállni.

Ma az egyetem felé a GoogleMaps által fél órásnak ígért út egy órába telt. Hazafelé már csak 40 perc volt, mert leszálltam a Porta Maggiore előtt és nem kockáztattam meg az újabb dugóba ragadást, hanem hazagyalogoltam.

Egyébként az egyetemen sikerült adószámot és menzakártyát szerezni, otthon pedig a legújabb kihívást a mosogató lefolyójának tisztítása jelenti. Még fél óra, hogy lássuk az eredményt.

Életérzés