Egy hónap

Gyorsabban, mint azt gondoltam volna, de eltelt az első hónap. Nem volt sem eseménytelen, sem eredménytelen: egy hónapja még az ideiglenes szállásomon ettem a kefét, nem tudva, hogy hol alszom két nap múlva; az egyetemnek még színét sem láttam; tantárgyak? pfff; ismerősök? alig.
Ehhez képest most úgy érzem, hogy elég jól állok, de ha egy kicsit visszagondolok az eltelt időre, akkor azért lehet még javítani az élményt.
Az biztos, hogy a heti menetrend megvan: hétfő-szerda egyetem, csütörtök-péntek kutatónapok, szombat-vasárnap pihenés. Vannak visszatérő jó programok is: a cineforum továbbra is csábító, és a keddi koktélozások és pénteki bulik is elérhetőek.
Amit most szükségesnek érzek (és ha leírom, talán meg is fogom valósítani):

• több városnézés, a régi helyek mellett újak felfedezése (össze fogok írni egy bakancslistát, amit végig szeretnék nézni/csinálni a következő 4 hónapban),
• több kapcsolatteremtés csoporttársakkal, Erasmusosokkal
• rövidebb utazások [Catania az ottani Pázmányosokkal (?), firenzei Mátyás kiállítás (?)],
• tartani a menetrendet és haladni a szakdolgozattal.

 És ami a jövőből látszik:

• nov. 15-17.: fergeteges összolasz Erasmusos hétvége,
• dec. 6-8.: Bologna, Ravenna, San Marino ESN kirándulás.

Az otthon íze

Mutatis mutandis: Nyilas Misi pakkot kapott. Egy kedves ismerősünk Rómában kirándul mostanság, vele küldött a családom egy nagy szatyor finomságot. Miután átvettem a csomagot az Aventinon és hazajöttem, már neki is álltunk az anya féle sütinek (mesekönyv, ha valaki tudja mi ez), a szír ebéd (lencsés rizs pirított hagymával és joghurttal, ha ijesztően is hangzik, nagyon finom) után az volt a desszert. Utánpótlás érkezett pálinkából is, úgyhogy a magyaros estek újfent vidámak lesznek.

Pénteken a terv szerint elmentünk Vikivel a Biblioteca nazionale centrale di Romaba, ami Olaszország második legnagyobb könyvtára. Ingyen be lehet íratkozni, konnektor van, wifi, mobilhálózat nincs. De az a könyvtár... Csak a katalógusa akkora, mint egy átlagos magyar olvasóterem, vannak tudományspecifikus olvasótermek, valahol pedig kell lennie egy gigantikus raktárnak is. A kikért könyvet az általad megjelölt olvasóterembe viszik; és ha megérkezik, akkor nem zörgi be az egész termet a mátrixkijelző, mint mondjuk a MTAK-ban, hanem egy kis LED jelzi szolídan, hogy megjött az áhított olvasnivaló. A lehető leggyermetegebb öröm tört rám, ahogy mentünk végig a hosszú-hosszú folyosón, elég nehéz volt a "komoly bölcsészpalánta" figurát hozni. Az épület egyébként nagyon modern, letisztult és puritán, klasszisokkal jobb az egyetemnél. Érdemes korán érkezni, mert csak délután 2-ig adhatsz le rendelést, és ha 1 után adod le, akkor már aznap nem jön ki.

Szombaton dialektológia után bevettem magam a városba, újfent könyveket vadásztam, az Argentinonál levő Feltrinelliben nem kellett csalódnom, egy paleográfia és egy nyelvészet témájú könyvet sikerült beszerezni. Az áruk elég borsos, de úgy voltam vele, hogy az új könyv szaga megér egy kis áldozatot. A többi könyvet majd akkor ruházom be vagy jegyzetelem ki könyvtárban, ha ezzel a kettővel végeztem (Petrucci: Prima lezione di paleografia, Morgana: Breve storia della lingua italiana).

A mai nap fő eseményét már korábban leírtam, előtte voltam a jezsuitáknál; nagy, koncelebrált mise volt valami férfikarral földobva.

Munkás ünnep

A magunk módján és lehetőségei szerint mi is megemlékeztünk a forradalomról. 23-a vigíliáján elmentünk az Akadémiára és meghallgattuk a Kaláka együttes koncertjét, amit egy kortárs költő tolmácsolása és művészi megnyilvánulásai színesítettek. A performance-ok nekem elég furának tűntek, azt jóval viccesebbnek találtam, amikor az egyik Nemes Nagy Ágnes feldolgozást fordította:

Gryllus Vilmos: Ez itt a Nap, ez itt a dél.
Költőnk: Questo e' il Sole, questo e' l'inverno.
(Ha nem is tudsz olaszul, elég ha az inverno-t megkeresed szótárban.)

És ezzel már félig le is lőttem a poént, hogy bár egy Faludy féle '56-os vers volt az este felütése, de a komolyabb (Ady, Kosztolányi, Weöres, Kányádi) verseket követően eljutottunk Bőrönd Ödönhöz, a vastapsot pedig Jonatán, a kapitány köszönte meg. Az este végére a helyi magyar diaszpóra ifjabb tagjai már szabályosan tomboltak a színpad előtt. A fentebb említett, felelgetős, Nemes Nagy nótára pedig az egész terem együtt énekelte a válaszokat. Nagyon hangulatos volt.

Az elején Molnár igazgató úr szólt pár szót. Beszédében megemlítette, hogy az olaszoknak a magyarokról a foci, a zene és '56 ugrik be. Ha engem kérdeznének, a kortárs generáció válaszai alapján Cicciolinával és kolléganőivel kellene kezdenem, de szívesebben maradnék az előző hármasnál. A koncert után egyébként sikerült pár szót váltani a volt olasztanárnőmmel, aki az igazgató felesége, és behívott a VIP fogadásra is egy pezsgő erejéig. Huaaa.
Tovább nem is maradtam volna, mert addigra a többiek már átmentek a Cuccagnaba. Szerencsére még időben utolértem őket, a sor se volt nagy, úgyhogy kaparó torkomat sikerült egy igazi 3 az 1-ben mojitoval kezelnem: jég - bacilusok hidegre téve, alkohol - fertőtlenítés, menta - az van a gyógyteában is.
Bár már éjfélkor hazafelé vettük az irányt, körülbelül 3-ra sikerült ágyba kerülni, az éjszakai járatok nem járnak sűrűn.
Így aznap (szerda) reggel elég nehezen vettem rá magam, hogy bemásszak egy nyelvészeti órára. De sikerült. Huaaa2. (Mondjuk ennyi volt az ünnep munkás része.)
Az órát követő és az ebédet megelőző időt könyvvadászattal töltöttem, de sajnos nem találtam sehol a kötelező irodalomban előirt munkákat. Voltam az egyetemi jegyzetboltokban, egy Feltrinelliben meg az ibs.it-ben is, sőt a Termini közelében levő könyvbazárt is végigjártam, de nem sikerült semmit találni. Daje!
A menzán találkoztam Ahmaddal, aztán hazamentem, hogy pótoljam egy kicsit a kimaradt pihenést.
Este megint volt cineforum, de most felkészültem, vittem két pulóvert, nem is ártott. Megismertünk egy finn srácot, egy lengyel lányt, meg újabb néhány németet (jó sokan vannak, és majdnem az összes félig olasz). A film ezúttal a modern olasz romkomok egyike volt. Il ciclone a címe, '96-ban elvileg hatalmas siker volt. Nem egy Fellini, de a maga nemében nézhető, és jó toszkán hangulatok és csinos színésznők vannak benne. Rémes, hogy így van, de tetszett. Előtte felszolgáltak egy aperitivot, ami pizzából, tésztasalátából és bruschettaból állt.

Ma délelőtt bevettem magam a Monteverdi könyvtárba, és elkezdtem a szakdolgozatom témáját adó oklevelek feldolgozását. Ludovico il Moro és Aragóniai Rice-Rice-Beatrice 90%-ban udvariassági formulákból álló leveleiből ötöt már el is olvastam. Délután benéztem az egyetem egy másik könyvtárába is, kb. azzal a lendülettel jöttem ki. Későn (4 után...) mentem, úgyhogy nem volt felügyelő, így viszont kb. az összes könyv lelakatolt szekrényekben volt, hát mi ez??? Librum et circenses! Na.
Azt hiszem, hogy maradok a Monteverdinél, meg holnap földerítem a Biblioteca Nazionale Centrale di Roma-t, már csak a plasztik olvasójegy miatt is megéri. Meg nincs wifi, úgyhogy koncentrálni is jobban lehet.

Rómából szeretettel

Azt hiszem, hogy egy igazságosztó vécésnéni garázdálkodik a menza környékén. A helyzet fokozódik. Szilvay Máté gyűjtése.

"Csináld vidáman, csináld elégedetten DE fogd a magadét!" A végén testi fenyítést helyez kilátásba.

A kagyló gyöngye

"Ami a kezedben van, az nem locsolócső, és a földön sincs tűzvész!"

A fenti képet a menza mellékhelyiségében sikerült elkattintani.
A múlt szerda óta nem sok minden történt, de azt most jó hosszan fogom leírni.
Este megint volt cineforum a Circolo degli Artistiben, ezúttal kint a kertben. Amíg a vetítésre vártam, megismerkedtem néhány német diákkal. Sajnos a film (Ladri di bicicletta) alatt eléggé lehűlt a levegő, úgyhogy megfáztam. A film a maga nemében nézhető volt, de azért hálás vagyok, hogy ezen a héten nem a neorealismo egyik újabb gyöngyszemét fogjuk látni. Nagyon lírai, meg minden, de meglehetősen depresszív. Csütörtökön kipróbáltam a Monteverdi könyvtárat, a dialektológia elmaradt, úgyhogy igazából négynapos hétvégém lett (volna, ha szombaton nem lenne órám).
Pénteken Ahmaddal karöltve elpusztítottuk Ágnes fantasztikus csokitortájának a végét, úgyhogy estig nem is nagyon kellett kajálni. Akkor bementem a menzára, kicsit kisebb a forgalom, mint délben. Utána még nem akaródzott hazamenni, úgyhogy csavarogtam egyet a belvárosban, meg csináltam néhány fényképet. A délutáni tüntetés miatt jelentős rendőri erőkbe botlottam, de sikerült őket elkerülni. Végül utolértek Petiék, úgyhogy csatlakoztam az ESN buli elejére, a hely kint volt a halálban. Végül a hivatalos parti előtt eljöttem, mert a készpénzem elfogyott és úgy éreztem, hogy a sambucából és a limoncelloból is elég volt, amikor folyékony és rendkívül helytelen angolsággal megbeszéltem néhány török lánnyal a hódoltság problémáját. Úgy vélték, hogy aki minket megszállt, az az Oszmán Birodalom volt, ők meg Törökországhoz tartoznak. Ha a legközelebb valaki a kalandozásokat feszegeti, majd én is kitalálok valami hasonlót. Bár Shakespeare fordulhatott néhányat a sírjában, de ezt leszámítva komolyabb nemzetközi bonyodalom nélkül megúsztam az estét.
Szombat reggel érdekes hangokra ébredtem a fürdőből (a szomszéd helyiség). Miután komoly megkönnyebbüléssel konstatáltam, hogy nem belőlem jöttek, összeszedtem magam, és elmentem dialektológiára, Vikivel menzáztunk, aztán hazajöttem. Igazából ekkor ütött ki nagyon a nátha, de egy délután alatt sikerült a nehezét kiheverni.
Vasárnap megint az Il Gesuba mentem misére, ezúttal a 12-est néztem ki, a buszmegállóból kicsit futnom kellet, hogy időben megállapítsam, hogy csak 12:30-kor kezdődik. Addig legalább összeszedtem a Desparban mindent, ami egy jó (meleg) leveshez kell: levespor. Kassza, templom, 64-es busz, 5-ös villamos, albérlet. Itt tartózkodásom alatt először nem tésztát főztem magamnak, bár a mérce most se került magasra. A zseniális porlevest lefojtandó összeütöttem egy rántottát kolbásszal, paprikával, borssal, meg reszeltem rá egy kis sajtot; várakozáson felüli lett. Délután megint töppedés volt, ET után szabadon hazatelefonáltam, Jad összehívta a népet és csináltunk takarítási beosztást, meg Ahmad megint megkínált minket egy kis szír jellegű kajával. Nagyon tud a srác, de ha egyszer leültél az asztalhoz, akkor megtöm, mint egy nagymama.
Ma beindult a mókuskerék, a múlt héten sikerült összeválogattam öt teljesíthető(nek tűnő), érdekes(nek ígérkező) és részben otthon is elismertethető tárgyat, úgyhogy kész órarenddel vágtam neki a hétnek. Az eleje elég húzós lesz, a végén meg jut bőven idő könyvtárazni. Most a következő tárgyaim vannak:

Linguistica italiana - Heti kétszer nyelvtörténeti óra, régi szótárak elemzését hallgatjuk egy tanárnőtől, aki elvileg nagy név ezen a területen.  Ha minden jól megy, országismeretnek elismerik otthon.
Paleografia latina - Itt igazából csak olvasni tanulunk. Régi kéziratokat. Van belőle két előadás, meg egy szeminárium. Ez utóbbin engem is felszólították, de szerencsére sikerült kisilabizálni a rám osztott sort, úgyhogy elkerültem az égést. Katalógusveszély!
Codicologia I A - A kódexek felépítését vizsgáló tudomány. Ma volt szó palimpszesztekről és megnéztünk egy középkori kézirattöredéket is UV fény alatt (mert úgy látszik a lekopott/lekapart írás is). Így leírva gagyinak tűnhet, de nekem bejön. Heti két, kis létszámú előadás.
Letteratura italiana contemporanea - Ezen az órán még nem voltam, holnap megyek először, bízom benne, hogy lefedi az otthoni irodalomtörténet kurzus anyagát, és elismerik. Heti két óra, valószínűleg a plafonról is lógunk jeligére. A jövő héten kezdődik.
Dialettologia italiana - Ezt már említettem, heti három előadás (hétköznap későn, szombaton napközben) egy jó stílusú és komoly tekintélynek számító professzorral. Itt több magyar kolléganő is elő szokott fordulni, meg a görög csaj az aricciai vacsoráról. Ez is jó lesz otthon.

Reggel elég korán értem az egyetemre, úgyhogy találtam Metrot. Itt is van az utolsó oldalon rejtvény, újra van értelme az életemnek. Este kb. egy órányi wikipédiázás, sztaki szótárazás és googlezás árán 90%-ban sikerült megfejteni. Otthon 5 perc a szintidő. Akkor éreztem, hogy le kéne tenni, amikor Ahmad szinte ijedten megkérdezte, hogy mit keresek ilyen eltökélten.

Humanistáskodás

Megvan az új törzshely!

A kis csapat nagy ünnepe

Kedden volt Ágnes születésnapja, de mielőtt az ünneplés részletezésébe belevágnék, ejtek pár szót az egyetemen történtekről.
Először egy középkori filológia órára ültem be. Ugyanaz (prof.ssa Maria Accame) tartja, aki a hétfői bevezető jellegű kurzust, lehet, hogy inkább erre fogok bejárni, némileg komolyabbnak tűnik. Utána jött egy - várakozásaim szerint - paleográfia óra, ami végül kodikológia lett, de sebaj, örülök, hogy ez is a látóterembe került. Olyan facsimiléket adott körbe a tanár, hogy mind a tíz ujjamat megnyaltam tőlük, a későbbiekben pedig lehet, hogy eredeti kéziratokat is fog mutatni (a XII-XVI. századokból több száz eredetit birtokol az egyetemi könyvtár). Óra előtt összeismerkedtem a "padtársammal", Camillával, aki nagyon kedves, a végén magával vitt az MA-s dialektológia második felére is (összecsúszik a két tanegység, vannak páros és páratlan órakor kedződő kurzusok is, totális káosz van). Érdekes volt, mert olyan dolgokról beszélt Vignuzzi prof., amik már ismerősen csengtek (a San Clemente templom korai olasz nyelvemléke - filii delle pute = ibn sharmut), tehát könnyebb volt a kontextusban értelmezni. Azért inkább maradok a BA-s kurzusnál, még ha kicsit később is van (18-tól 19:30-ig, imádom). A professzor stílusa zseniális, biztosan tanulságos lesz az óra.
Ezt a sűrű délutánt követően elindultam Ágneshez, a 19-es megállójában találkoztam Petivel és Eszterrel, akik szintén hivatalosak voltak a buliba. Útközben még megálltunk bevásárolni, letettem az 1,10-es sört a pultra, azt mondja a paki (rendes szupermarket már nincs is nyitva 8-9 fele...): 2 euró. Mondtam neki, hogy egy tíz, erre rögtön vigyorgott, hogy rendben, annyi (előttem az eddigre 3 fősre duzzadt - Dóri a mögöttünk lévő villamossal utolért minket - magyar kontingensnek a fülem hallatára adta el 1,10-es áron, nem tudom, mi a frászt képzelt). A srác amúgy nagyon készségesen segítette elrakni Peti hátizsákjába a szerzeményeket, rém rossz arcú figura volt. Viszont itt véget is értek a megpróbáltatások, ezután már gyorsan odaértünk Ágnesékhez

Marica, a szobatársa már otthon várt minket, nagyon szimpatikus, élénk olasz lány. Később megjött Herica is, aki a tisztaság- és takarításmániáját kellő önkritikával dolgozza fel, így szintén nagyon jófejnek bizonyult. Persze akkor megemlítem még Giuseppét, Herica pasiját is, aki nem sok vizet zavart az este folyamán.
Sokat beszélgettünk, jó nyelvgyakorlásnak bizonyult. Marica szerint már adekvát módon tudom használni a daje és cazzo (indulat)szavakat. Már megérte kijönni!
A tortáról és ellátásról kivételesen az ünnepelt gondoskodott, egy brownieval melegítettünk be, majd jött egy francia csokitorta, nehéz szavakba önteni azt a gasztronómiai élményt, amit nyújtott (csokis piskóta, csokikrém, trüffelgolyó, csokichips, mogyorós grillázs).
Egyébként ma a menza sem volt kivetnivaló, másodikként tenger gyümölcseis salátát is választhattunk. Első fogásnak római túrós (na jó, ricottas) tészta volt, lényegében a paradicsomos tésztához kevertek némi túrót. Nem volt rossz, de a magam részéről maradok a pörcös csuszánál.

Első nap az iskolában

Donászy Magda verse
Ma elkezdődött a tanítás az egyetemen. Reggel beültem egy latin nyelv és irodalom órára, délben pedig egy filológia kurzusra.
A latint az antik múzeum Partenope termében tartották, ami tele van szobortöredékek és frízsorok gipszmásolataival. Sajnos messze ültem a tanártól (értelemszerűen utolsó sor), úgyhogy nehezen volt érthető amit mondott, a tábla sem látszott, kicsit el voltam veszve. A közérzetemet tovább rombolta, hogy a két szomszédom körmölt, mint a gép, én meg csak pislogtam, meg próbáltam "puskázni" róluk. Ezen kívül kapásból böfögték a latin mondatok fordításait, úgyhogy nagyon fel kell kötni a gatyámat, ha latinból labdába akarok rúgni. És kéne a tárgy, mert ezt el tudják otthon ismerni. Szerencsére viszonylag hamar elmúlt a bő másfél óra, mondhatom, felszabadultan távoztam.
A szünetben találkoztam Ágnessel, ő is jött a filológia órára. Az előzőekből okulva viszonylag előre ültünk be, itt is sisteregtek az olaszok tollai, de Ágnes megnyugtatott, hogy egyszerűen más a tanulási stratégiájuk. Mondjuk az látszik, hogy jegyzetelni nem tudnak (a tanár teljes szövegét leírják), de a gyorsírási technikájukat eltanulnám. (Továbbá ők heteket készülnek a kevéske vizsgájukra, míg mi ha van három napunk felkészülni, már boldogak vagyunk.) Maga a kurzus amúgy nem vészes, gyakorlatilag otthon is hallgattam már ezt az órát. Viszont ismétlésnek meg bónusz kreditnek jó, továbbá talán a gyakorlati példák is mások lesznek. A tanár érthetően beszélt, bár össze-vissza mindenről, remélhetőleg később kicsit rend- és módszeresebb lesz a dolog.
Megdöbbentő amúgy a léptékbeli eltérés is a Pázmányhoz képest, rengetegen vannak az órákon. Az hagyján, hogy a fix padokon kívül a pótszékek is tele vannak, de ülnek a dobogókon, ablakokban, mindenhol. Kellemetlen bizonytalansággal töltött el, hogy nem is kell regisztrálnunk az órákra, kezd kicsit ijesztő lenni ez a nagy szabadság. (Gyakorlatilag csak a vizsgákra kell majd regisztrálnunk, és mehetünk úgy is, ha egész évben nem jártunk órára.)
A menzán beleválasztottam a desszertbe, a szokásos joghurtok és pudingok mellett föltűnt valami, ami olyan csomagolásban volt, mint otthon bizonyos májkrémek (ez a gyűrhető műanyag doboz és konzerv közti átmenet). Nagyon megragadott a dolog egzotikuma, felmarkoltam egyet - vesztemre. Igazából ilyen bébitrutyi volt benne alma és banán ízben, meg lehetett enni (egyszer), de legközelebb maradok a "bevált csapaton ne változtass" elvnél és a joghurtnál.

Piknik

Tegnap délután erasmusos piknik volt a Villa Borghese parkban. A meghirdetésben belinkelték a NatGeo top 10 piknikezésre alkalmas helyét, amiben ez a park is fel volt tüntetve; szerintem jogosan. Szerencsére szép volt az idő is, úgyhogy minden adott volt egy kellemes programhoz.

Az ESN is kitett magáért, bár kérték, hogy vigyünk magunkkal enni-innivalót, azért ők is hoztak szendvicsnek valót (rendes olasz zsömléből, rendes olasz prosciutto cottoval), meg 60 l sangriát. Ez utóbbi receptjéről később Jad felvilágosított, nem sajnálták belőle az anyagot.
A program nem vonzott annyi érdeklődőt, mint a partik, de a magyar csapat ismét szép számmal képviselte magát. A délután közepére elkezdett alakulni a hangulat, a csendes beszélgetések egyre vidámabbak lettek, majd jöttek a zseniális sportprogramok. Először zsákban futás volt, én indultam a magyaroktól, bár nem nyertem, de nem maradtunk szégyenben.
Kicsit később egy spiccesebb talján kolléga elkezdett random berúgdosni egy labdát a tömegbe, úgyhogy elkezdtünk lassan cihelődni, és hazaballagtunk.
Én még beiktattam egy kitérőt az Il Gesu felé, beültem a jezsuita7-esre. A mise érdekes zenei élményt nyújtott. Azt, hogy az egyik koncelebráns úgy áriázott, mint Pavarotti, még valahogy el lehetett viselni, de amikor néhány sorral mögöttem valami nő elkezdett trillázni a Sanctusra, akkor már komoly erőfeszítésembe került, hogy ne sírjak/nevessek.
A vasárnapi (és különösen az esti) tömegközlekedés amúgy pokoli, ritkán jár minden, ebből kifolyólag óriási a zsúfoltság.

Záróbuli

Fizetett politikai hirdetés

Tegnap volt az ESN Welcome Week zárórendezvénye, egy fergetegesnek ígérkező buli a Piper Clubban. Kezdés éjfélkor, italárak az egekben (5E / 2 dl), hát ismét alapoztunk a magyarokkal. Az este nagyon kellemesen indult, hála a jó társaságnak és a bejcgyertyánosi kerítésszaggatónak. Beszélgettünk, zenét hallgattunk, adtunk az érzésnek. Amúgy egyre több magyart találunk, megállapítottuk, hogy a magyar népességhez viszonyítva már ppm-ben mérhetőek vagyunk.
Éjfél körül szedtük össze magunkat, és átmentünk a parti helyszínére. A buszt elég pánikszerűen hagytuk el - ismét köszönjük az ATAC-nak (BKK olaszul) a remek utastájékoztató rendszert! -, majdnem túlmentünk a megfelelő megállón. A népet követve a Piazza Buenos Airesen egy jókora rakás Erasmusost találtunk, a Piper viszont még üres volt. Megkérdeztem egy lányt, hogy ez most mégis mi, a felvilágosítás után még nagy meglepetésemre a kezembe nyomott egy kupica sambucat. Valahol itt ért az este a csúcsára. Végül bementünk a Piperbe, lassan beindult a buli, táncoltunk durván 3-ig, akkorra már elfogyott az energia meg a mámor. Bömbölt a zene, a rámenős fiúk rárepültek a bevállalós lányokra, a mazsolák meg... A tanulság újból:

Ha már az ember szírekkel lakik, tanuljon valamit tőlük.

Életérzés vol.2

La vita è bella

Bár a cím általános érvényű megállapítás is lehetne, egészen konkrétan a ma esti film miatt választottam.
Az elmúlt napok bulijainak kiheverésére ma egy kicsit nyugisabb programot szervezett az ESN: egy aperitivot követő filmezést egy Circolo degli Artisti nevű helyen (nagy kerthelység + ma este mozinak berendezett terem - a padok rém kényelmetlenek voltak, avevo mal di culo - ahogy a művelt francia mondja). Az aperitivot kihagytam, bár ha minden igaz, nem is volt. A kiszáradás ellen azért egy Nastro Azzurrot beruháztam, nem is bántam meg, ez egy remek olasz sör, merem ajánlani.
Többek meglepetésére pontban a meghirdetett időben elkezdték vetíteni a filmet (csak most láttam, hogy a fenti címen három is fut, természetesen ez a '97-es Roberto Benigni féle volt). Most nem akarok hosszas filmkritikát írni; röviden egy aranyos, megindító sztori, Benigni magát adja, de hát ő ebben jó. A csajok utána persze bőgtek egy sort.
A programon amúgy találkoztunk még két magyar lánnyal Debrecenből.

Ariccia

Tegnap este vacsorázni voltunk Aricciaban. Ez egy Róma melletti, hegyi falu, elég megközelíthetetlen, a buszokat a hegy aljában kellett hagyni, gyalog másztunk fel. Sajnos már sötét volt, így nem sok mindent láttunk, de az így is érzékelhető volt, hogy különleges helyen vagyunk. Talán egyszer világosban is eljutok ide.
Fölérve a hegytetőre az "Olasz országismeret 1" tárgyból már ismeretlen-ismerős templomot láttam meg, élőben még lenyűgözőbb volt. (A kép nem az enyém, de mi is így láttuk.)
Túl sok városnézés nem volt, gyorsan betereltek minket a Fraschetteria Bianchiba. Itt elég hamar előkerültek a borospalackok, így rövid időn belül a szervezők és a spanyolok dévajkodásától zengett a helyiség. Nagyon tudnak élni.

Egyébként nagyon jó borokat kaptunk, a címke tanúsága szerint a vendéglátóhely saját asztali borait, vörös és fehér frizzantekat, szolgáltak fel. Előételként szalámit, sajtot, prosciutto crudot és valami hideg sültet kínáltak házi kenyérrel. Főfogásként tésztát adtak, én carbonarat választottam, nem is bántam meg. Érdekes volt összehasonlítani a menzai kiadással, azért itt lényegesen több húst tettek rá.
Az asztalnál összekerültünk egy görög erasmusos lánnyal, egy ESN kisfőnökkel és a spanyol barátnőjével, aki a saját Erasmusa óta jár ide rendszeresen. A tivornyázás zajától eltekintve egész jól elbeszélgettünk velük.
Végül egy órára értünk vissza a Piazza Veneziara.

Éjszakai élet

Dóri - io - Máté - Ágnes - Peti - Eszter - Dóri

Ahogy azt az előző posztban jeleztem, tegnap este elmentünk az ESN nyitóbuliba. Ezek az olaszok nagyon furán nyomják, 11 körül kezdődnek a rendezvények náluk, és hajnali 2-kor már az afterparty indul.
Mi a buli előtt kicsit be akartunk melegíteni, úgyhogy találkoztunk a Piazza dell'Immacolatan. Ez Dóri (a jobb oldali) ötlete volt, mondván, hogy milyen fiatalos, meg sok egyetemista jár oda. Ez a valóságban úgy nézett ki, hogy egy teherautónyi lecsúszott szipus, meg néhány részeg bevándorló ordítozott. Olyan kész voltak, hogy magyarul káromkodtak. Tényleg.
Innen viszonylag hamar odébbálltunk, és a szórakozóhelyhez lényegesen közelebbi Colosseum tövében vertünk tanyát. Itt a vucumprakat leszámítva (<vuoi comprare? =akarsz venni? felkiáltással támadó, általában külföldi mozgóárusok) nem volt vészes a helyzet.
Amikor úgy találtuk, hogy itt az ideje fejest ugrani a buliba, akkor elmentünk a Piazza Navona mellett lévő Cuccagna bárba. Nem voltunk egyedül. Egy kisebb kocsma méretű helyen gondolták szórakoztatni a több száz erasmusos hallgatót, kicsit alábecsülték az érdeklődést a szervezők. De van jó oldala is a dolognak, tuti nem állsz be egynél többször italért a sorba. És ez a helyi italárak mellett még ESN kedvezménnyel is pozitívum.
Mire kiálltuk a sort és felhajtottuk a koktélunkat, már lehetett is menni az afterpartyba, ami a Level bárban volt, szintén a Navona környékén. Ez egy kicsit nagyobb placc volt, lehetett táncolni is, volt zene. Itt összefutottunk Jaddal (az egyágyas szobánk lakója) és Lorenzoval is. Jad viszonylag gyorsan fogott magának egy magyar lányt, pedig ekkorra csapataink már jócskán megfogyatkoztak. Végül olyan 3 körül léceltünk le, a Piazza Venezian fogtunk egy éjszakai buszt, ami ha nem is túl gyomorbarát módon (macskakő + gyér rugózás), de rendkívül gyorsan hazavitt.

Felpörög, mint az elektró

Új hét, új kihívások. Az múlt heti punnyadás a hétvégén a tetőfokára hágott, és már én is ráuntam az otthon ücsörgésre. Így hát - megismerve első körön a többi magyar erasmusost, később pedig remélem, hogy a külföldieket is - belecsapunk a dolce vitába.
Tegnap este volt az első komolyabb magyar összejövetel, 6 honfitársammal borozgattunk, ismerkedtünk az egyikük albérletében, nagyon kellemes volt. Van egy idióta alsó szomszédjuk, aki minden kis hangra (széktologatás stb.) elkezd balhézni, de tegnap neki is jobb napja volt, csak egyszer ordibált föl, nem rontotta el a bulit.
A délután folyamán egyébként Ágnessel kiváltottuk az ESN (Erasmus Student Network) kártyát, amivel részt vehetünk az általuk szervezett programokon. Az első ilyen egy koktélparti (lesz sör is!) lesz ma este, az Erasmus Welcome Day lezárásaként. A második holnap este egy vacsora+buli kombó. Kíváncsi leszek ezekre, majd érkezik a beszámoló.
Ha már említettem a Welcome Day-t, az ma délelőtt zajlott le. Klasszikus nyitórendezvény, főrangok unalmas beszédeivel egy nagy teremben, az Aula Magnaban. (Sajnos nem sikerült róla jó képet csinálni, de az biztos, hogy az ízlés, a báj és a kecs pont olyan arányban tűnik fel a belsőépítészeti jegyekben, mint az épület már részletezett külső részén.) Hiphiphurrá. Hogy is épül föl egy ilyen beszéd?
- Buongiorno...
- Benvenuti...
- Kevés az időnk...
- A Sapienza egy nagyon-nagyon nagy egyetem... / Nagyon-nagyon sokan vagytok...
- Személyes fél mondat.
Ezt ismételték 1,5-2 órán keresztül. Az ESN bemutatkozása kicsit feldobta a rendezvényt, hoztak videókat, felhívták a figyelmet a bennük rejlő lehetőségekre, programjaikra, utazásaikra. Ezek megdobogtatták a hallgatóság szívét, de a hangulatot gyorsan lehűtötte a külkapcsolati főmufti benyögése: play hard, work hard!
Kaptunk egy ív Sapienzas matricát, egy Sapienzas tornazsákot és egy Sapienzas vászonszatyrot. Nagyon megy a marketing. Hogy valamit tehessünk is bele, kaptunk még tanulmányi tájékoztatókat meg egy naptárat is (Persze ez is Sapienzas!). Délben, miután végighallgattam a tandem nyelvtanulási program előnyeit olaszul, spanyolul, franciául, németül és félig portugálul, rájöttem, hogy az egésznek tényleg nincs semmi értelme, úgyhogy leléptem a menzára néhány magyarral egyetemben. Bőségesen kárpótolt az ebéd a korai kelésért és az elvesztegetett délelőttért. A könnyek már akkor a szemembe szöktek, amikor megláttam a csokiszósszal nyakon öntött banánokat az édességpultban; de amikor rájöttem, hogy az italautomata chinottot is tud adni... (A kóla és az Unikum ízének ötvözete, olasz alkoholmentes üdítő, a kedvencem.)
Az az érzésem, hogy jól megleszek itt.
Az időjárás kezd egy kicsit szeszélyessé válni, már nincs olyan mediterrán hőség, és az eső is egyre többször esik. Általában már korán elkezd csöpörögni, szitálni, aztán jön egy nagyon durva zuhé, és végül még egy rövidebb levezető rész. Persze a legjobb, amikor csöpörög az eső, de közben hét ágra süt a Nap.

Tiszteletkör, menzakoszt, séta

A mai központi programom a tutorom, Sárközy prof., meglátogatása volt. Az ő irodája az egyetemi városon (Citta Universitaria) kívül van, az összes nyelvszak a Villa Mirafioriba van "száműzve". [A napokban Kóta Péterrel beszélgetve megállapítottuk, hogy általában is érdekes következtetéseket lehet levonni az egyes karoknak szentelt épületek nagyságát és elhelyezkedését megfigyelve. - Az egyetemvárosból csak egy kis tömb a bölcsészeké.]
Így hát az egyetemnél fölpattantam a 310-es buszra, ami el is vitt a célhoz. Az egyetem korábban már leírt épületei és az albérlet lakótelepi környezete után igazi felüdülést jelentett ez a hely, egy tágas kert közepén álló villa, kevesebb emberrel, igényesebb stílusban.
A konzultáció nem volt hosszú, a tanár úr ajánlott néhány oktatót, válaszolt a tanév rendjére vonatkozó kérdéseimre és egy kicsit a tanszékek elhelyezkedéséről is beszélt. A távozás elég Columbósra sikeredett, kb. ötször fordultam vissza az ajtóból, mert valami mindig az eszébe jutott.
Ezután visszatértem az egyetemre, csekkoltam a kapott információkat, aztán betértem a menzára. Ez volt a nap fénypontja, a menzakártyámmal nagyon jutányosan, nagyjából egy otthoni menü áráért, kaptam egy egészen kiváló ebédet. Az első fogás kagylós tészta volt, a második tiroli gulyás. Ehhez jött még egy saláta, egy zsömle, egy joghurt és a végtelenített innivaló (kóla/narancs/ásványvíz/jegestea). Nem csalódtam az olasz menzában, bár nem túl meleg, de nagyon finom és laktató volt az ebéd.
A napot egy kis belvárosi sétával zártam, az egyetemről a Termini felé menet láttam egy gyönyörű villát, majd egyszer le is fotózom. Aztán bementem a Pantheonba, megnéztem a della Palma fagyizót, végül pedig elsétáltam a Piazza Navonara (ahonnan hiányzik már az öregúr, aki kesztyűbábokat táncoltatott). Fölfedeztem egy újabb királyos könyvesboltot, az ibs.it offline változatát a Termini mellett. Csorgott a nyálam rendesen. Jó dolog az e-book, de látni azt a sok új könyvet a polcokon... Meg persze DVD-k, Moleskine-k (a mai kedvencek a 2014-es naptár, amibe 2x4-es LEGO lap van építve, és a többféle matricával személyre szabható borítójú Star Warsos notesz), LEGO készletek, írószerek.
Ennyiben eléggé el is fáradtam, úgyhogy hazajöttem.
Amúgy ma van egy hete, hogy eljöttem otthonról és még nem sikerült sok embert megismerni, új barátságokat kötni; úgyhogy kicsit lapos a hangulatom, de legalább innen csak följebb lesz. Kéne inni egy Nastro Azzurrot. :-)

Rendőrsztrájk

Első német kifejezés, amit megtanulsz? Guten Tag!
Első latin mondat, amit megtanulsz? Homeros fabulam claram narrat.
Első olasz szó, amit megtanulsz? sciopero (sztrájk)

Ezt is megértem, az első sztrájk Rómában. A rendőröknek (Polizia Municipale) nem tetszik az új főnök, úgyhogy munkabeszüntetnek egy kicsit. Ennek olyan el nem hanyagolható következményei vannak, hogy többek közt a Porta Maggiore csomóponton szinte lehetetlen áthaladni akár autóval, akár tömegközlekedéssel. Az amúgy egy durva hely, egyesíti a körforgalom, a kereszteződés, a vasúti kitérő és az aluljáró összes hátrányát. Körülbelül 7 utca és 3 villamosvágány torkollik bele, továbbá keresztülmegy rajta valami elővárosi járat is. Még a villamosoknak is van körforgalma, meg n kitérője, meg n+1 megállója, hogy ne tudj gyorsan átszállni.

Ma az egyetem felé a GoogleMaps által fél órásnak ígért út egy órába telt. Hazafelé már csak 40 perc volt, mert leszálltam a Porta Maggiore előtt és nem kockáztattam meg az újabb dugóba ragadást, hanem hazagyalogoltam.

Egyébként az egyetemen sikerült adószámot és menzakártyát szerezni, otthon pedig a legújabb kihívást a mosogató lefolyójának tisztítása jelenti. Még fél óra, hogy lássuk az eredményt.

Életérzés

Ügyintézés

Egy kellemes, tíz órás kelés után összeszedtem magam és felkerekedtem az egyetem felé. Amolyan ügyes, kisiskolás ösztönnel gondosan túlmentem rajta a 19-es villamossal - kb. 10 megállónyit -, éppen hogy odaértem az Erasmus irodába a zárás előtt.
Az egyetem jó nagy és jó kopott. Stilisztikailag a panelromantika és a Mussolini-barokk határán egyensúlyoz. A légkört a homlokzatokon futó, betonból kiöntött latin sententiák varázsolják igazán kellemessé. A különleges hangulatot csak tovább fokozzák a környéken parkoló halottaskocsik (ha az ember leszáll a villamosról, balra van az egyetem, jobbra a veranoi temető). De az olasz napsütésben még ezt is hajlamos elnézni az ember.
Mint mondottam volt, odaértem az Erasmus irodába, rendesek voltak, mert az egész sort beengedték még a nyitvatartási idő után is, nem küldték haza a végét. A várakozás alatt váltottunk pár szót egy spanyol művészettörténésszel is. Az ügyintézés viszonylag gyors volt, kaptam egy Erasmus igazolványt, kérvényeztem adószámot, végül pedig megadták a tutorom kontaktját. Kell majd futnom még egy kört, de ettől függetlenül már a Jóisten se ment meg az egyetemre járástól.
Mire ezzel végeztem, már elfogyott a reggeli keksz+tej kombó, úgyhogy hazafelé vettem az irányt és összedobtam egy zseniális pestos tésztát a la Despar.
Délután három körből sikerült beszerezni egy olasz mobilt. Gondosan megnéztem, hogy hol vannak mobilboltok a környéken, ki is választottam egyet.
1. menet: Lemegyek, meglátom, hogy egy bár, ahol lehet feltöltőkártyát venni, más nincs. Hazamegyek. Agyfallosz-Kovi 1:0.
2. menet: Újabb mobilboltot nézek ki, ez kicsit messzebb van, de hát időm, mint a tenger. Elmegyek, bemegyek. Kérik az adószámomat. Nincs. Jó, akkor jó lesz az útlevél is. Otthon van. Uhrrr. Hazamegyek. Agyfallosz-Kovi 2:0
3. menet: Otthon útlevél föl, kártyafüggetlen (Nokia 6230, a család ősi kincse) mobil föl, lépcső le, vágta a boltba. Nagy nehezen leverekszem a csajjal, hogy mik a feltételek, csináljuk. Fél óra ügyintézés után. "A mobilod UMTS?" "Dafuq!?" "Milyen mobilod van?" Előhúzom, érzem a kezemben a kellemesen lötyögő hátlapot, amin az idő és a lakáskulcs már mély nyomokat hagyott. A csaj arckifejezését elég nehéz lenne leírni, talán a (le)sajnálat, a megdöbbenés és az ismeretlentől való félelem keveréke tükröződött az ábrázatán. Mondanom sem kell, az UMTS technológia - bármi legyen is ez - még kósza gondolat se volt, amikor a 6230-as született. Úgyhogy szerezni kellett egy új készüléket is, ráböktem a legolcsóbbra. Ekkor jutottunk el oda, hogy akkor útlevél. Adom, fénymásolja, fél óra és két eladólány kompetenciája kellett hozzá, hogy sikerüljön bevinni a rendszerbe az adataim, de megcsináltuk, a végén elégedetten távoztam az első okos telefonommal (Momodesign MD Smart, ZTE gyártmány). Remélem a következő öt hónapot kibírja. Egyúttal elkönyveltem, hogy mostantól a Google nagy testvér már engem is követ. Agyfallosz:Kovi 2:1, Kovi kiütéssel győz.
Amikor hazaértem, Ahmad, a szír szobatársam, végzett a főzéssel, és Lorenzoval együtt meghívott minket egy kis echte szír kajára. Valami paradicsomos-hagymás-marhahúsos ragut csinált rizzsel, igazán finom volt. Cserébe fölajánlottam, hogy elmosogatok, nagy nehezen el is fogadták. Utána főzött egy teát is, amellett még kitárgyaltuk egymást meg a szír politikai helyzetet. Nem tűnik valami jó bulinak. Végül, bimbózó barátságunk betetőzendő, bejelöltük egymást facebookon.
Jó lenne főzni nekik valami magyarosat, csak ugye rendes magyar kajához kell disznó meg alkohol. A szírek meg - legalábbis Ahmad - épp ezt a két dolgot nem eszik, de majd kitalálok valamit. Receptötletek jöhetnek kommentbe!
Egy szó mint száz, mozgalmas nap volt.