Vasárnapra bevásárolni viszont elfelejtettem, úgyhogy ebéd gyanánt Lorenzóval lementünk az egyik közeli kebaboshoz kebabozni. Őt már ismerték, úgyhogy még egy-egy szem falafelt is kaptunk ajándékba.
Hétfőn volt az utolsó dialektológia, ami egyben az utolsó reguláris órámat is jelentette. Kedden írunk egy tesztet, ha az jól sikerül, akkor Vignuzzi nem fog sokat akadékoskodni a vizsgán (amit január 20-ra vettem föl). Gyakoroltunk paleográfiát is Danielével és Annával, néhol még zötyög az olvasás, de azért voltak sikerélményeim a beneventana kapcsán.
Apropó vizsgák: az előző, viszonylag laza három hónap után most föl kell szállni a szopórollerre. Eredetileg úgy tűnt, hogy minden vizsgámra lesz 1-1 hetem fölkészülni. Viszont prof.ssa Della Valle lemondta a két februári vizsgáját, úgyhogy azt is január végén kell megcsinálnom, ami miatt összejött egy fincsi 20-23-28 sorozat. Utána két hét "szünet", amit paleográfiával és irodalommal töltök, és akkor még február 10-13 két vizsga. A szakirodalmat már a múlt héten beszereztem, szerencsére az egyetemi könyvesboltban komoly kedvezménnyel lehet megvenni a könyveket. A legtöbb olyan, hogy valószínűleg később is jó hasznukat fogom venni. Készült munkaterv a tanuláshoz, meg a kulturálódást is igyekeztem beleépíteni. Van például egy Augustus kiállítás, amit szeretnék megnézni, Ágnes a Galleria Borghesébe hívott, meg a Szent Péter alatti feltárást is meg kéne látogatni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése