Múzeum extrákkal

Kétezer éve, hogy Augustus szemfényi kihunytak,

mert a gonosz párkák elvágták élete szálát.

Hírneve mégis a nép közt szálldos szájrul a szájra,

hódításait és békéjét, mondd, ki feledné?

Emlékére a római nép most mind beszerezte

távoli szobrait és arcát őrző kameáját.

Pannón ifjak az Urbs széléről most ide gyertek,

ezt a dicsőséges gyűjtést élőbe' csodálni!

Mentünk!

Délre terveztük a találkozót, én kevéssel 11 után már ki is nyitottam a szemem. Innentől kezdve az események varázslatos gyorsasággal zajlottak, végül sikerült is odaérni maximum öt perc késéssel. A két Dóri és Andris már ott vártak, Kata egy fél óra múlva csapódott be, mert dugóba került. Amíg megjött, az elnöki palota mellett süttettük magunkat a Nappal, ma ragyogó idő volt.

A kiállítás teljesen lenyűgözött: szobrokat, kő és cserép frízsorokat, ékszereket és pénzérméket láthattunk. Az első teremben egy monumentális Augustus és egy életnagyságú Livia szobor volt, utána jött egy szoba csurig kőfejekkel, amik a családtagokat és harcostársakat ábrázolták. A következő terek témái a mindennapi luxustól az első császár korát jellemző művészeti fellendülésig terjedtek, végül Augustus istenné válásának is szenteltek egy termet. Itt állították ki a Medinaceli frízt, ami az actiumi csatától a temetéséig ábrázolja (kisebb-nagyobb hézagokkal) az uralkodó sorsát. Ezt csak azért említem, mert a faragványok fele a Szépművészeti Múzeumból származik (de nem az első/második fele, hanem minden második kb. 2 m hosszú egység). Túl azon, hogy jól érthetően, olaszul és angolul is feliratozták a kiállítást, Andris is rengeteg hasznos infót mondott a történelmi háttérről. A kiállítótérből a kijárathoz egy külső lépcsőn lehetett lemenni, ami az eredeti épületnek (a quirinalisi istállónak) nem képezte szerves részét (tekintve, hogy acélgerendákból és üvegből épült) és csodás kilátást biztosított a városra.

Együtt indultunk hazafelé, elmentünk a Trevi-kút mellett, utána a két Dóri lemaradt megebédelni, mi pedig folytattuk az utunkat a Della Palma fagyizó felé. Ugyanis Kata javaslatára tervbe vettük, hogy nyalunk egy fagyit a szinte tavaszias időben. Elég éhes voltam a reggeli, finoman fogalmazva is rohamtempójú készület miatt, amiben csak egy menzás pudingot volt időm sebtiben bekanalazni, úgyhogy nem került nagy megerőltetésbe meggyőzni. A százötven féle fagyiból végül pisztáciásat, mentásat és kókuszos-csokisat választottam. Amellett, hogy a bakancslista egyik már-már veszni hagyott elemét sikerült kipipálni, és a fagyi is ínycsiklandó volt, a régi (családdal, barátokkal töltött) Róma feelinget is felidézte egy kicsit ez a pár gombóc. De ez még csak egy extra, a másik a Tazza d'oro kávézó volt, ahol egy espressót ittunk. Kata szerint innen hordják Róma legtöbb kávézójába az "anyagot", és nagy a versengés a Sant'Eustachio bárral, hogy a kettő közül melyik árulja a város legjobb kávéját. (Innentől kezdve Dr. Molnárnak sem lehet egy szava sem, hogy csak automatás kávét iszom.) Még megnéztük a Pantheont, elsétáltunk a Navonára, aztán leszakadtam a csoportról, és a DeSpart meg a Tuodit útba ejtve hazajöttem.

A hét korábbi része nem volt túl izgalmas, hétfőn olvasógyakorlat és dialektológia pótóra volt, kedden megírtuk a tesztet, egész jól sikerült. Utána egy kis bemelegítést - ami Kittinél zajlott - követően elmentünk a Bulldog Pubba, ahol mostanság az ESN alkalmak vannak. Szerdán megint paleográfiáztunk Danielével, csütörtökön délután és pénteken pedig könyvtárban voltam, kodikológiás könyveket jegyzeteltem. Pénteken kivégeztem az egyik könyvet, a jól végzett munka örömével tértem haza, majd töröltem a jegyzetet. Biztos nem voltam ideges...  Egyik délután hazafelé menet összefutottam Della Valle tanárnővel, aki a szótáras-nyelvtörténetes órát tartotta, és nagy meglepetésemre megismert, meg külön szólt, hogy vigyázzak a vizsgajelentkezéssel, mert valami kavar van. Tök rendes tőle, végső soron az öt tanáromból három úgy tűnik, hogy emberszámba vesz.