Csütörtökön halloween partit rendeztek az ESN-esek, elmentem én is, bár eleinte elég hülyén éreztem magam, mert nem voltam kifestve. Azért lassan így is sikerült belefutni néhány ismeretlen ismerősbe, egy német lányba az olasz barátjával, mindketten nagyon jófejek voltak. Aztán a klub előtti sorban is jobb híján dumáltunk, nagyon hosszú volt, és amikor már kint, zene nélkül ment a pogó, akkor úgy döntöttünk, hogy keresünk jobb helyet. Egészen a következő sarokig mentünk, ott volt egy kocsma, ahol jóval kulturáltabban zártuk le az estét, mint ahogy a klubban lehetett volna. Végre-valahára összeszedtem az első spanyol ismerőst (egy rahedli van belőlük, de eddig eggyel sem sikerült összeismerkedni), egy kalózlányt. Ahoj!
A hazaút elég hosszúra sikerült, nagyjából fél 5 körül csörtettem be a lakásba. Néztem egy nagyot, mert a konyhában még égett a villany, Lorenzo éppen a szokásos mélyfagyasztott tésztáját fogyasztotta. Ciao-ciao, azt hittem ezzel el van intézve a kommunikáció, megpróbáltam gyorsan a fürdő felé venni az irányt, de mielőtt bemehettem volna, még kifaggatott a buliról, meg prédikált egy sort, hogy bezzeg az ő idejében nem fordulhatott volna elő az, hogy az év legnagyobb buliján az erasmusosok kint rekednek. (Persze a szórakozóhelynek jobb a 15 eurót perkáló talján az 5 eurós erasmusosoknál...) Bár a bizalom jelének tekintem az ilyesfajta megosztásait, de ott és akkor, neglizsében, hullafáradtan annyira nem értékeltem.
Tanulmányi szempontból elég hézagosra sikerült az utóbbi hét, elmaradt az összes kodikológia és dialektológia. Ez csak azért volt kellemetlen, mert a késő esti dialektológiák hiányáról csak az óra kezdete előtt pár perccel értesültünk az ajtóra kiragasztott papírokról. Ez a kedd és csütörtök délutánomat elég alaposan elvitte, nem voltam érte hálás. Csütörtök este megpróbáltam bérletet venni, de az se jött össze, mert csak készpénzzel lehetett fizetni. Persze az ember egy trafiktól ne várjon csodát. Azért hogy a trafikos se járjon rosszul, meg ne unatkozzak a villamoson, vettem egy Diabolikot, a 800. példány csillogó borítóval, sajnos nem tartott sokáig, lehet, hogy valami komolyabb műfajjal kéne próbálkoznom. Bár az órák jelentős része elmaradt, azért valami haladás is volt: sikerült befejezni a szakdolgozatos levelek átírását.
Pénteken igazából a délelőtt az előző éjszaka kimaradt alvás pótlására ment el, de amúgy sem terveztem semmit, meg Mindenszentek miatt sem lehetett volna semmi érdemlegeset csinálni. A lassan 2-3 hetes paradicsompürémből főztem egy ehető paradicsomlevest, ami az eddigi tésztákhoz képest haladás volt, még rántást is csináltam bele. Délután szereztem új bérletet, csak hogy kimozduljak a városba. A Terminihez mentem, ami ugyan baromi messze van, viszont lehet kártyával fizetni az újságosnál, és garantáltan nyitva van ünnep ide vagy oda. Ha már arra jártam, benéztem a S.Maria Maggioreba és végigsétáltam a via Cavouron. Találtam egy Moretti sörözőt (igazából persze étterem, csak söröző névre hallgat), majd egyszer, ha sok pénzem lesz (vagy még több) biztos elmegyek oda.
Szombaton, halottak napján (vagy ahogy Ahmad rendszerint titulálja: la festa della morte - a halál ünnepe...), a városban csavarogtam. Először is az egyetemhez mentem, ahol lefényképeztem az egyik új kedvenc házamat:
Utána visszaszálltam a 19-es villamosra, ami szépen elvitt a Szent Péterig. Láttam gárdistát is (sisak és alabárd nélkül, de a vagányos egyenruhájában). Hazafelé átvágtam a Campo de' Fiorin, ahol találkoztam Mustafával!!! Úgy tűnik, hogy nem csak a Porta Portesen tűnik föl. Sajnos éppen nem volt show, mert kuncsaftok voltak nála, de azért megcsodáltam a kiváló minőségű termékeit.
 |
| "Ha nincs otthon csirke, van otthon kutya, főzöl kutyát krumplival!" |
Közben előkerült Ahmad is, elutasították az ösztöndíjkérvényét, le volt lombozva. Elment az internet is, így egy kicsit mindenki unatkozott (kivéve Jad), úgyhogy lassan mind a konyhában kötöttünk ki, amiből aztán egy kis szír vacsora jött össze. Egy hónap után először mind a négyen (plusz Margo) egyszerre ültünk asztalhoz, igen hangulatosra sikeredett. És még nem ért véget a hétvége!
Vasárnap délben Lorenzo Ahmadot és engem a hóna alá csapott és elmentünk a belvárosba ebédelni, meghívott minket. A Terminiig villamossal mentünk, utána taxival. Kiöltöztünk, nagy érzés volt. A La.Vi. nevű éttermet céloztuk meg, ahol egy fix összegért (csak négyszemközt vagyok hajlandó közölni, én is szégyellem) degeszre ehettük magunkat. Volt hal, tészta, disznó, marha, rizs, articsóka, saláta, sajt, minden, ami szem-szájnak ingere. Végül egy kis kávé, meg édesség, és akkor majdnem kipukkadtunk. Hazafelé végigsétáltunk a Corson, nézelődtünk, éltük a dolce vita-t.
Egyébként Lorenzo már régen ígérgette a közös ebédet, de most életmentő jelleggel történt, mert Ahmad tényleg maga alatt volt. Szerencsére sikerült földobni egy kicsit (elöl ült a taxiban, kedvére ehetett; ezek a dolgok neki hatványozottan többet érnek, mint nekünk).
Ebéd után a villamosmegállóban találkoztunk Ágnessel és a szobatársával, Marikaval, akik már nagyon várták, hogy hazaérjünk, mert este jött a magyar vacsora, amit részben még össze kellett dobni. Ágnes hozott egy banános-joghurtos sütit meg egy csirkés pitét, én pedig az utolsó szál kolbászomat beáldozva összeraktam egy rakott krumplit. Ahmad kedvéért külön kolbászmentes résszel. Sajnos az elkészültét Marika már nem tudta megvárni, de azért eltettünk neki egy adagot, meg a pitéből-tortából kárpótolta magát előre.
Mire minden kész lett, Lorenzo és Ahmad is megemésztették az ebédet, úgyhogy asztalhoz ülhettünk. Jad bevállalt aperitifnek egy kis gyertyáni házipáleszt, a többiek meg nekiestek a rakott krumplinak. Öndícséret büdös, de gyorsan elpusztították, úgyhogy azt hiszem ízlett nekik. Aztán jött a zajos sikernek örvendő csirkés pite és torta. A végén megint hosszan beszélgettünk, Ágnes és Margo ültek a forró székeken, Lorenzo prédikált, végül is nagyon jól sült el a dolog. Persze utána jött a kötelező mosogatás, de legalább megint rend lett a konyhában.
Most visszajött a net, gyorsabb, mint régen; mindenki elégedett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése