Szent Heverdel napja

Ma elkezdődött a hétvége, miután a hétfő-szerdai 0-24-es szolgálat lement, csak punnyadás volt, meg egy kis dialektológia. Ebédre csináltam héjában sült krumplit. Dialektológián Prof. Vignuzzinak végre sikerült végigmennie az 5 nyelvi változón, amit már 3 órája magyaráz. Néha nagyon bírom az öreget, de azt nehezen viselem, amikor ezerszer ismétli önmagát. Utána Ahmaddal a menzán vacsoráztunk. Amúgy Renzo is megnézte az ösztöndíjas papírjait és kiderült, hogy csak a szociális lakásra vonatkozó kérelmét utasították el, pénzt még kaphat.
A hétfő csak a szokásos volt, megterhelést inkább a keddről szerdára virradó éjszaka szokott jelenteni. Kedd este idegenvezetést tartottak az ESN-esek. Odafelé Jaddal együtt mentünk, minden második villamosmegállóban fölszállt egy lányismerőse a villamosra, én meg csak néztem. A városnézésen a Piazza del Popolotól sétáltunk el a Navonaig. Útba ejtettük a Piazza Spagnat, ahol sajnos éppen felújítják a szökőkutat (Barcaccia), úgyhogy nem látszott belőle semmi, a Trevi-kutat és a Pantheont is. Jött Julia is a cineforumról.
Az idegenvezető lány nagyon talpraesetten, jó stílusban adta elő a mondanivalóját, egyedül a Pantheonnál bicsaklott meg a bizalmam benne, amikor a M.AGRIPPA.L.F.COS.TERTIUM.FECIT latin felirat L.F.COS. részét olaszul (lo fece costruire = építtette) oldotta föl.

Persze lehet, hogy humornak szánta, de az ováció hiányából arra következtettem, hogy a nép nagyjából benyelte a dolgot; továbbá a hivatalos feloldást (Lucii Filius Consul - Lucius fia, konzul) se közölte. Obelix szófordulatával élve: "Tisztára hülyék ezek a rómaiak!"
Ha már a Navonán voltunk, akkor a Cuccagnan keresztül mentünk haza. Ott találkoztam Joseffel Bécsből, aki egyszer a menzán köszönt rám, mondván, hogy találkoztunk a Piperben. Ez éppen kimaradt, de amúgy jófej srác, itt volt az öccse is meg egy müncheni gyerek, akivel megbeszéltük az Oktoberfestet. Aztán feltűnt Lorenzo is, aki mint ex-ESN tag mindig megjelenik ezeken a bulikon. Most amúgy kapóra jött, mert hazafelé meg vele utaztam, és az egyik ismerőse elvitt minket a Terminiig kocsival. Kicsit kényelmesebb volt, mint az éjszakai járat.
Szerdán sikerült betámolyogni a 8:15-ös órámra, ami a hosszú keddi esték után egyre nehezebb. A következő óra előtt beszereztem egy tankönyvet a kortárs irodalom kurzusra, ami egy kicsit megcsapolta a pénztárcámat. Eléggé idegesítő, mert a tanárnő két könyvet adott föl, mindkettőt ő írta. Elég jó biznisz, nem? A másik könyvön még meg sem száradt a nyomdafesték, azt mondta, hogy a kiadóba kell menni beszerezni. A tanárnőnél van egy példány, én bízom benne, hogy csak valami próbalevonat vagy korrektúrapéldány, mert 3 cm vastag és A4-es. Ki nem fizetem, az holtbiztos.
Végül a befektetés már részben rövid távon "megtérült", az órán mellettem ülő lányok elkérték a könyvet, hogy beleolvashassanak, és a szövegem alapján az első pár percben nem tűnt föl nekik (saját bevallásuk szerint!), hogy nem vagyok olasz. Akkor esett le a tantusz, amikor kérdezték, hogy mit tanulok, és mondtam, hogy ösztöndíjas vagyok. Egy kicsit hízott a májam. (Az autentikus talján kép megteremtéséhez letöltöttem egy scopa (nápolyi kártyajáték, a legelső fordítástechnika óránk tananyaga) programot is a mobilomra, zseniális!)
Este cineforum volt új, fedett helyen. Kicsit késtem, a hely is szűk volt, úgyhogy végül végig a vészkijáratot támasztottam, aminek következményeként végigélvezhettem 2-3 cigarettát, meg negyed óránként hozzám dörgölődzött egy-egy filippínó mozgóárus, aki okvetlenül bele akart nézni a filmbe. Most a Johnny Stecchinot vetítették, Roberto Benigni megint a szokásos jószívű, szerencsementes hősszerelmest adta elő, de jól lehetett rajta szórakozni. Ebben a filmben a barátnője is ugyanaz volt, mint az Élet szépben.