A kodikológia vizsga óta elég érdekesen telt a hét: először teljesen ingerszegény volt, a végére viszont kicsit sok is lett belőle.
Kedden este egy röpke forraltboros bemelegítés után elmentünk a Bulldogba, hogy elbúcsúztassuk Bánki Andrist, akinek lejárt az ideje. Sok sambuca, sör és könny folyt az este során. A távozás okozta szívfájdalom szerdára a fejembe költözött, úgyhogy az gyakorlatilag használhatatlan nap lett. Közben elkezdett esni az eső, gyakorlatilag azóta sem állt el, maximum ritkult egy kicsit. Borzasztó. A Tevere/Tiberis árad, olasz ismerősök tettek ki olyan képeket facebookra, hogy a hidak (konkrétan a Ponte Milvio) árkádjai alig látszanak ki a vízből. Az esős idő a programokra meg a kedvemre is rányomta a bélyegét, gyakorlatilag egész héten otthon töppedtem, ebben a Build with Chromenak is nagy szerepe volt. Szombatra már közelítőleg kiunatkoztam magam, meg szégyelltem, hogy a világ legjobb városában ilyen értelmetlenül töltöm az időmet. Úgyhogy összeszedtem magam, nekiültem a paleográfia jegyzeteimet kicsit összerendezgetni, most a kétharmadánál tartok.
Közben szombatra azért szerveztek egy ESN kultúrprogramot: a Museo Nazionale Romano Palazzo Altempsben kiállított gyűjteményét néztük meg. Maga az épület is egy gyönyörű, XVI. századi palota, meg a szobrok is lenyűgözőek voltak. A cicerone egy művtörimegszállott ügyvéd volt, aki hallván, hogy magyarul beszélünk - Mátéval, Ágnessel és még egy magyar expattel - "Sziasztok" felkiáltással jött oda hozzánk, majd elmondta, hogy már sokat járt Budapesten. Nagyon felkészült volt, de teljesen lefárasztotta a csoportot, mindenről tudott mondani valamit. A hallgatóság elég szűkösre sikeredett, maximum tízen lehettünk.
A belépőjegy 6,50 volt, de még keddig érvényes a MNR másik három "lerakatába", ezek közül ma a Diocletianus thermákat néztük meg. Bár a Michelangelo kerengőre emlékeztem egy korábbi látogatásunkról - akkor még a családdal -, de az állandó kiállítás újnak tűnt, valószínűleg az utóbbi pár évben újították fel. Itt főleg a múzeumcsoport epigráfiai emlékei találhatóak, továbbá néhány köcsög meg használati tárgy, de ezek is főleg a feliratok miatt. Paleográfia vizsgára készülve még egy kis gyakorlásnak is jók voltak a vésetek. Itt van kiállítva például a praenestei fibula, ami - ha nem hamisítvány, akkor - az első latin nyelvemlék. A vasak közül még egy teljes fegyverzet, az átoktáblák meg a birodalmi főváros egészségének aranyfokozatú támogatói, az ólom vízvezetékek említésre méltóak. Kedven auctoromhoz, Cicerohoz kapcsolódóan sajnos nem találtam semmit, csak Quousquetandemabutere (leánykori nevén: Lucius Sergius) Catilina egyik választási "szóróajándékát", egy kis cserépedényt láttam. Érdekes volt még egy gladiátor (controretiarius - szinte teljesen zárt sisakkal, karddal, pajzzsal felszerelt harcos) síremlékének maradványa, nem is gondoltam volna, hogy a csóri hadifoglyoknak ilyen komoly emléket állítottak. Több nagy kődarabon látszott, ahogy egy-egy retiariust (az a hálós, szigonyos fajta) legyőz. A valódi therma egyik csarnokában szintén néhány sírkő látható, egy óriási padlómozaik Herkulessel, egy máshonnan elbontott és itt fölépített családi sírbolt meg két földkocka, amiben sírkamrák vannak. (Körülásták a kamrákat, majd egy az egyben teherautón áthozták ide, voltak képek róla.) Ez utóbbiak egészen elképesztőek, az egyik rendkívül gazdagon festett, a másiknak pedig valószínűleg gipszstukkókkal díszített a plafonja. Szóval mesés volt. A museumshopban láttam két jó latinos könyvet, mindennapi mondások latinra fordítva. Az agyam eldobtam tőle, talán majd beszerzek egy példányt az egyikből.
Előtte voltam a jezsuitáknál misén, kicsit lekéstem a gyertyaszentelő elejét, de azért így is jutottam gyertyához. Menet közben eltört az esernyőm rudazata, úgyhogy hazafelé már fölvettem a kapcsolatot egy kevésbé ellenszenves mozgóárussal, de még nem vitt rá a lélek, hogy vegyek is tőle ernyőt.
Itthon megfőztem a tonhalas tésztám végét, vacsira meg most is rendelt Lorenzo egy nagy, közös pizzát, abból kaptam egy szeletet. Előtte persze meg kellett győzni Achmedet, hogy a kolbász nem disznóból van, végül engedett a csábításnak. Újabban szerencsére egyre ritkábban főz, bár tegnap este megpróbált valamit csinálni, de közben chatelni is elkezdett, úgyhogy odaégette a lencsét, és olyan büdös lett a lakásban, hogy könnyezett a szemünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése