Utolsó hét 2.

A csütörtök délelőtt csomagolással telt el, ebédidőre végeztem, így délután be tudtam iktatni a péntekre tervezett ajándékvásárlást. Ez utóbb kiderült, hogy piszkos nagy mázli volt. Jártam egy játékboltban, ahol gyermekrádió néven a legótvarabb aktuális popslágereket nyomták, a Palmában, ezúttal csak gumicukorért, és a S.Eustachio kávézóban. Közben benéztem még egyszer a tejbárba a Campo de'Fiorin, de sajnos nem hozták vissza az emlékkönyvet, így erről végképp lemaradtam. A magyar akadémián fölvettem egy csomagot, aztán felsétáltam az Aracoeli templomhoz.

A két álló szent nem vállalta az arcát. 

Láttam egy szép XIV. századi freskót meg egy Gyermek Jézus szobrot, aminek elvileg nagy csodatévő hatása van. (Hogy csak kettőt említsek: Jeruzsálemből Itáliába hajón jött, ami elsüllyedt, de a szobor azért partra "úszott"; egyszer pedig visszalopta magát egy kleptomániás római nemestől a templomba. De máig aktív, szülés előtt kismamák másznak föl hozzá imádkozni - ami elég nagy szó, én is majdnem kiköptem a tüdőmet, mire fölértem.) A kiírás szerint karácsonykor mindig nagy buli van itt. Ha már megmásztam a Capitoliumot, benéztem az Írógép (gyengébbek kedvéért Viktor Emmánuel emlékmű) belsejébe, ahol egy állandó Rinascimento kiállítás van: Garibaldi bokalövéstől lyukas csizmájától kezdve, a bokánlőtt Garibaldit hordó hordágyon, a bokánlőtt Garibaldit takaró takarón, a bokánlőtt Garibaldi csontszilánkján, a bokánlőtt Garibaldi sebét fedő gézen át a bokánlőtt Garibaldit ellátó orvos műszereiig minden nemzeti ereklye ott volt. Láttam többféle kardot, sisakokat-sityakokat, puskákat és persze egy csomó háborús hős (mert, mint kiderült, ilyenjük is van - vö.: világ legrövidebb könyvei: Olasz háborús hősök névsora) mellszobrát is. Kifelé kiélveztem a kilátást a város egyetlen pontjáról, ahol nem rondít bele a panorámába az Írógép. Utána elsétáltam a Trevi kúthoz, hogy biztos, ami biztos bedobjak egy pénzérmét. Persze nem hiszek az ilyen babonákban, mert egy délkelet-ázsiai varázsló potom 50 euróért adott egy amulettet az efféle hiedelmek ellen. Végül elmentem a Gesùba misére, utána pedig az "újmagyarokkal" pizzáztunk a Trasteverén.

Ha már annyit emlegettem, legalább a homlokzatáról legyen itt egy kép.

Ma, pénteken változó intenzitással (de többnyire nagyon) esett az eső. Ezért örültem, hogy a bazározást tegnap letudtam, mert nem nagyon kellett ázni. 64-essel elmentem a Szent Péterhez. Útközben elnavigáltam egy magyar párt a Navonára. A bácsi megkérdezte mit tanulok. Mikor mondtam, hogy olasz irodalmat, megemlítette, hogy ő is szorgosan forgatja a Madarász féle irodalomtörténetet, ugye én is ismerem. Nem világosítottam föl, hogy Acél tanárnőnél az opus a bibliográfia "kerülendő" rovatában szerepelt. Amikor beálltam a bazilika előtt a sorba, szerencsére éppen elállt az eső, sőt, a Nap is kisütött annyira, hogy két perc alatt megszárította az ernyőmet. Becsekkolás után első utam a gárdistákhoz vezetett, éppen láttam távozni egy "közpapot" meg egy bíborost, így sikerült az ifjú fejjel csak "toppogatás"-nak nevezett, egyházi személyeknek járó köszöntésüket azonosítani: a papnak csak egy vigyázzállást vágott ki, de a bíborosnak az alabárdot megemelve fegyverrel tisztelgett. Sajna sisak nem volt rajta.

Itt éppen "Pihenj!" üzemmódban.

Utána bementem a bazilikába, körbejártam, megsimogattam az öreg Kéfás lábát, aztán amikor beteltem lelkileg, viszont kiüresedtem gyomorilag, hazafelé vettem az irányt.

Útközben betértem a Fornóba, ettem egy mortadellás pizza biancát, leöblítettem egy doboz Nastro Azurroval. Hazafelé a 40-es buszon sikerült egy lopás meghiúsítását végignézni, szerencsére nekem csak a szemtanú szerep jutott. Az eső közben újra erőre kapott, részben emiatt is pokoli zsúfolt volt a villamos.

De hogy ne ezek a negatív dolgok zárják a blogot, álljon itt egy újragondolt klasszikus:

Nincs tartózkodási engedélyem, nem vagyok digó és nem hordok homártasit. A világ egyik legszebb és legtöbb dialektust felvonultató nyelvét töröm, és rajtam kívül csak a beavatottak tudják, hogy mire gondolok, amikor azt mondom a vucumpráknak: Siamo froci! A házipálinkám megelőzi a honvágyamat és másnap nem örülök, hogy ha a buliban összekeverem a limoncellót a sambucával. Büszkén gondolok Romulusra, az alapítóra, a pontifex maximusokra, Dantéra és Boccaccióra. Szeretem a non-stop dudaszót, a kétszer csípős pepperoncinót, a zöld villamost, a chinottót. Itt élek Róma peremén. Pálinkaivásban mi vagyunk a császárok és igen is ide járnak a világ legszebb női! Római erasmus! Én így szeretlek!

Köszönöm a megtisztelő figyelmet!