Az ESN is kitett magáért, bár kérték, hogy vigyünk magunkkal enni-innivalót, azért ők is hoztak szendvicsnek valót (rendes olasz zsömléből, rendes olasz prosciutto cottoval), meg 60 l sangriát. Ez utóbbi receptjéről később Jad felvilágosított, nem sajnálták belőle az anyagot.
A program nem vonzott annyi érdeklődőt, mint a partik, de a magyar csapat ismét szép számmal képviselte magát. A délután közepére elkezdett alakulni a hangulat, a csendes beszélgetések egyre vidámabbak lettek, majd jöttek a zseniális sportprogramok. Először zsákban futás volt, én indultam a magyaroktól, bár nem nyertem, de nem maradtunk szégyenben.
Kicsit később egy spiccesebb talján kolléga elkezdett random berúgdosni egy labdát a tömegbe, úgyhogy elkezdtünk lassan cihelődni, és hazaballagtunk.
Én még beiktattam egy kitérőt az Il Gesu felé, beültem a jezsuita7-esre. A mise érdekes zenei élményt nyújtott. Azt, hogy az egyik koncelebráns úgy áriázott, mint Pavarotti, még valahogy el lehetett viselni, de amikor néhány sorral mögöttem valami nő elkezdett trillázni a Sanctusra, akkor már komoly erőfeszítésembe került, hogy ne sírjak/nevessek.
A vasárnapi (és különösen az esti) tömegközlekedés amúgy pokoli, ritkán jár minden, ebből kifolyólag óriási a zsúfoltság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése