Ma elkezdődött a tanítás az egyetemen. Reggel beültem egy latin nyelv és irodalom órára, délben pedig egy filológia kurzusra.
A latint az antik múzeum Partenope termében tartották, ami tele van szobortöredékek és frízsorok gipszmásolataival. Sajnos messze ültem a tanártól (értelemszerűen utolsó sor), úgyhogy nehezen volt érthető amit mondott, a tábla sem látszott, kicsit el voltam veszve. A közérzetemet tovább rombolta, hogy a két szomszédom körmölt, mint a gép, én meg csak pislogtam, meg próbáltam "puskázni" róluk. Ezen kívül kapásból böfögték a latin mondatok fordításait, úgyhogy nagyon fel kell kötni a gatyámat, ha latinból labdába akarok rúgni. És kéne a tárgy, mert ezt el tudják otthon ismerni. Szerencsére viszonylag hamar elmúlt a bő másfél óra, mondhatom, felszabadultan távoztam.
A szünetben találkoztam Ágnessel, ő is jött a filológia órára. Az előzőekből okulva viszonylag előre ültünk be, itt is sisteregtek az olaszok tollai, de Ágnes megnyugtatott, hogy egyszerűen más a tanulási stratégiájuk. Mondjuk az látszik, hogy jegyzetelni nem tudnak (a tanár teljes szövegét leírják), de a gyorsírási technikájukat eltanulnám. (Továbbá ők heteket készülnek a kevéske vizsgájukra, míg mi ha van három napunk felkészülni, már boldogak vagyunk.) Maga a kurzus amúgy nem vészes, gyakorlatilag otthon is hallgattam már ezt az órát. Viszont ismétlésnek meg bónusz kreditnek jó, továbbá talán a gyakorlati példák is mások lesznek. A tanár érthetően beszélt, bár össze-vissza mindenről, remélhetőleg később kicsit rend- és módszeresebb lesz a dolog.
Megdöbbentő amúgy a léptékbeli eltérés is a Pázmányhoz képest, rengetegen vannak az órákon. Az hagyján, hogy a fix padokon kívül a pótszékek is tele vannak, de ülnek a dobogókon, ablakokban, mindenhol. Kellemetlen bizonytalansággal töltött el, hogy nem is kell regisztrálnunk az órákra, kezd kicsit ijesztő lenni ez a nagy szabadság. (Gyakorlatilag csak a vizsgákra kell majd regisztrálnunk, és mehetünk úgy is, ha egész évben nem jártunk órára.)
A menzán beleválasztottam a desszertbe, a szokásos joghurtok és pudingok mellett föltűnt valami, ami olyan csomagolásban volt, mint otthon bizonyos májkrémek (ez a gyűrhető műanyag doboz és konzerv közti átmenet). Nagyon megragadott a dolog egzotikuma, felmarkoltam egyet - vesztemre. Igazából ilyen bébitrutyi volt benne alma és banán ízben, meg lehetett enni (egyszer), de legközelebb maradok a "bevált csapaton ne változtass" elvnél és a joghurtnál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése